Ady Endre összes költeményei - Endre Ady

2.81 €

„Ady ?Endrét még hívei sem ismerik eléggé. Sokszor tapasztaltam, hogy igen sokan még ma is csak az Új versek és a Vér és Arany költőjét látják benne. Ezekkel a könyveivel véste magát az olvasók tudatába s akik nem szeretnek, sokszor nem is tudnak egyszer megalkotott fogalmaikon változtatni, ennek a korszakának a gesztusában látják mindvégig, mint ahogy Petőfi, ha alakját naiv emberek elképzelik, Duna-parti szobrának pózában áll mindig előttük. Pedig Adynak a Vér és Arany óta teljesen megváltozott a gesztusa, a dolgokkal szemben elfoglalt álláspontja s a hangja is. A fiatal Adyt megismerjük a maiban is: látjuk a kapcsot régi gondolatai és a maiak között, látjuk nyomról-nyomra a fejlődést, azt, hogy a régi premisszákból annak kellett következnie, ami ma van, a formái, a szava járása ugyanazok – és mégis van egy döntő különbség. A fiatal Ady teljesen benne volt a dolgokban, mint ahogy a vízárral viaskodó benne van a vízben, egész testével belemerül, minden izmával nekifeszül a hullámoknak. Az életet akkor teljesen, aktíve élte, cselekvően reagált rá, közvetlen viszonyban volt vele, minden jelenségével szemben újra meg újra állást foglalt, sőt fiatal tűzzel és türelmetlenséggel kapkodott utána. Könyveiben fokonként meg lehet figyelni, mint alakul át ez az életérzés, mint fogy belőle az aktivitás, mint válik mindinkább szemlélődéssé, mint lesznek halkabbá és nyugodtabbá a gesztusai s mint ömlik el életfelfogásán mindinkább a régi fiatalos szenvedély helyett a filozófia…” Schöpflin Aladár, Nyugat

Podobné produkty

Ady Endre a modern magyar költészet megteremtője. Képi és nyelvi univerzumát sokan parodizálták Karinthytól kortársainkig, de utolérni senki nem tudta.
2.68 €
Ányos Pál István (Esztergár, 1756. december 28. – Veszprém, 1784. szeptember 5.) pálos szerzetes, tanár, a magyar szentimentalizmus költészetének alakja.Nemesi családban született.Egy...
1.07 €
Gyulai Pál (Kolozsvár, 1826. január 25. ? Budapest, 1909. november 9.) magyar irodalomtörténész, költo, író, prózaíró, egyetemi tanár, mukritikus.
1.07 €
Memento Kit megálmodtál egyszer magadnak, Hajad selymével kösd le a párod! Források mentén nimfák kacagnak - Hinár karokkal rája tapadnak? S ha soká késel, majd nem találod. Tárd ki karod, míg hófehér, hamvas, Bontsd le hajad, míg hullámos ében. Irígy vénekre...
1.07 €
Arany János a magyar irodalom legkiemelkedőbb epikus költője és az egyik legnagyobb magyar népi költőfejedelem.Majdnem fél évszázados költői munkássága során folyamatosan, de mennyiségileg...
2.81 €
Arany János költői életművének régóta nélkülözzük az irodalomtörténeti kutatás legújabb eredményeit is felhasználó, tudományos igényű, ugyanakkor széles körben is használható, népszerű kiadását. A félévszázaddal korábban készült, s már akkor is több ponton...
5.07 €
Arany László főképp a verses regényben alkotott jeleset, mint például A délibábok hőse.
2.82 €
Várkonyi báró Amade László (Bős, 1703. március 12. – Felbár, 1764. december 22.) magyar költő. A jezsuita rend nagyszombati egyetemén tanult.1725-ben bölcsészdoktorrá avatták...
2.79 €
Arany László (Nagyszalonta, 1844. március 24 – Budapest, 1898. augusztus 1) magyar költő és népmesegyűjtő volt. Arany János gyermekeként született Nagyszalontán.
2.79 €