Adjuk meg a módját! - György Dragomán

19.72 €

„Idő kell az élmények átéléséhez: ha lassan eszünk, és minden falatnak megadjuk a kiteljesedés lehetőségét, könnyebb kevéssel jóllakni.” „Főzést tervezgetni szinte jobb, mint főzni, evésre emlékezni szinte jobb, mint enni” – így kezdődik Dragomán György új könyve, az Adjuk meg a módját! A 2020-ban megjelent Főzőskönyv „édestestvére” új receptkönyv, új irodalmi szakácskönyv, amelynek egyaránt helye van a konyhában és a nappaliban. „Amikor le kellett zárni a Főzőskönyv kéziratát, nagyon bántam, hogy nem fért bele minden, bántam, hogy nem sikerült sehogy sem megírni mondjuk a bárányflekkent, az ájult imámot, a pörköltet, a narancssalátát. Ebben a kötetben végre benne vannak” – írja a szerző. Az Adjuk meg a módját! kis és nagy evésekről szól, az izgalomról, amit a tervezés és a főzés jelent, a szenvedélyről, ami Dragománt az ételekhez, a konyhához, a kémiai folyamatokhoz, a konyhai eszközökhöz, technikákhoz, alapanyagokhoz fűzi, és legfőképp az örömről, amit az együttlét, a közös étkezés jelent. Családi történeteket, hol vicces, hol szívbe markoló novellákat, irodalmi szemelvényeket és persze jobbnál jobb recepteket olvashatunk, megtudhatjuk, mi közük a druidáknak a padlizsánhoz, az omlettnek a jazzhez, a durumlisztnek a bronzhoz, a burgonyának az obszidiánhoz, mitől marad zamatos a csirkés szendvics, hogy főznek rizottót a szerelmesek, mivel dobjuk fel a vaníliafagylaltot és mivel a krumplipürét, miért érdemes negyedórán át enni egyetlen almát, de még azt is, hogy mi a különbség a maszkatyálás és a macerálás között, mindeközben ráadásul arra is fény derül, ki volt a titokzatos gasztronóm, akinek pályája majd három évtizede az Eötvös Collegium konyhájában indult.

Podobné produkty

Mi történik, amikor egy ország felszabadul? Mindenki megkönnyebbül hirtelen, vagy cipeljük magunkkal a múltunk súlyát? A diktátort fejbe lőtték, rituálisan elégették az elnyomás kellékeit, de a titkokra nem derült fény, a régi reflexek pedig működnek tovább....
16.9 €
Mi történik, amikor egy ország felszabadul? Mindenki megkönnyebbül hirtelen, vagy cipeljük magunkkal a múltunk súlyát? A diktátort fejbe lőtték, rituálisan elégették az elnyomás kellékeit, de a titkokra nem derült fény, a régi reflexek pedig működnek tovább....
11.83 €
Pred nami stojí trinásťročné dievča, Emma. Stratila rodičov aj domov, ale v detskom domove, kde práve žije sa nečakane objaví jej stará mama, ktorú nikdy nevidela a vezme si ju k sebe. Miestom príbehu je fiktívne mestečko v Sedmohradsku v čase pádu totality...
8.9 €
Řadou cen ověnčený a do mnoha jazyků přeložený zpola autobiografický román Bílý král popisuje očima jedenáctiletého chlapce život v komunistické diktatuře poloviny osmdesátých let. Hrdina dětsky naivním tónem vypovídá o všednostech každodenního života a v jeho...
15.41 €
Az Alapdarab sorozat olyan könyveket ajánl az olvasóknak, amelyek már kiállták az idő próbáját: a közelmúlt klasszikusait, a magyar és a világirodalom már bizonyított olvasmányait, amelyek a mindenkori jelenhez szólnak. Ezek a könyvek minden polcon megállják...
12.67 €
Rendszerek és kitörési pontok fűzik össze kötetté Dragomán György tizenöt év terméséből válogatott novelláit. Feltételezett vagy valóságosnak tűnő rendszerek: nyitottak és zártak, politikaiak, természetiek vagy technikaiak. És a kitörési pontok, a szabadulás...
7.3 €
Az Oroszlánkórus a bátorság könyve. Történeteita ritmus élteti, az elbeszélések szereplői zenével győzik le a félelmet és a gyászt, megtanulnak erőt venni a szerelem és a sóvárgás fájdalmán. Minden mondatban ott lüktet a zene, szól a dzsessz, a latin ballada,...
13.8 €
„Örüljetek!" - időnként így fejezi be főzős-evős történeteit és receptjeit Dragomán György. Évek óta olvassuk ezeket a személyes beszámolókat, és aztán indulunk a konyhába, hogy mi is kipróbáljuk a recepteket, és vidáman megvendégeljük szeretteinket. Dragomán...
16.9 €
Az Alapdarab sorozat olyan könyveket ajánl az olvasóknak, amelyek már kiállták az idő próbáját: a közelmúlt klasszikusait, a magyar és a világirodalom már bizonyított olvasmányait, amelyek a mindenkori jelenhez szólnak. Ezek a könyvek minden polcon megállják...
13.8 €