A trilógia befejező részében Ábel a hargitai rengeteg, majd a város után Amerikában próbál szerencsét. A csavaros észjárású székely fiút a talpraesettsége, humora és emberségessége segíti át a nehéz helyzeteken, hogy az újvilági kalandozások után végül visszatérjen szülőföldjére, mert ahogy a regény híres mondata is állítja: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne!” 1. „Ábel, itt is rengetegben leszel!” 2. „Messze néztem, és úgy gondoltam Blankára, mint a sok csillag közül a legszebbikre, amelyet szintén elhomályosított a nagyvárosi nagy fény.” 3. „…mert inkább uralkodjék, szenvedés árán is, az igazság, mint akármilyen örömnek a fényében a valótlan dolog!” 4. „Ellenben nem szóltam semmit, hadd legyen az a legokosabb, aki nálánál okosabbat nem ismer!” 5. „…senkit sem szabad megítélni, amíg cselekedetének okát és körülményeit nem ismerjük.” 6. „…nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: […] s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk.”