A znaimi csata - John H. Gill,István Sziklai

25.77 €

Az 1809. július 10-11-én Znaimnál, ennél a mai osztrák határhoz közeli csehországi kisvárosnál zajlott csata a napóleoni háborúk egyik kiemelkedő jelentőségű eseménye volt a maga 100 ezer résztvevőjével és a fontos diplomáciai következményeivel. Az emlékét azonban mára szinte teljesen elhomályosította a közvetlen előzménye, a mindössze pár nappal korábbi wagrami csata (július 5-6.), az 1809-es háború legnagyobb összecsapása. Ebben a háborúban az Osztrák Császárság egyedül vette fel a harcot az európai hegemóniára törő Napóleonnal és szövetségeseivel. Két katonai és politikai kultúra küzdött meg egymással életre-halálra, mert a lehetőségek között az is ott szerepelt, hogy az Osztrák Császárság (amelynek része volt a Magyar Királyság is) korábbi formájában megszűnik létezni. Wagramnál, ahol vagy 300 ezer katona csapott össze, Napóleon végül nem tudott megsemmisítő győzelmet aratni, az osztrák erők rendezetten vonultak vissza, és négy nappal később Znaim környékén kisebb csatározásokból egy kétnapos, nagy csata alakult ki. Eközben, a katonai történésekkel párhuzamosan, szinte versenyt futva azokkal, intenzív diplomáciai tárgyalások is folytak a két fél között, amelyek végül a második napon váratlanul a csata, sőt az egész háború végét eredményezték a Znaimban megkötött fegyverszünet formájában. Znaim izgalmasságát pont ez, a diplomáciai és katonai szál egymásba fonódása adja, amit tovább fokoztak a váratlan fordulatok és a kommunikáció esetlegessége. John H. Gill könyvének nagy erőssége, hogy a rendelkezésre álló nagyszámú forrás alapján egyedülálló részletességgel rekonstruálja ezeket a nagyon gyorsan zajló történéseket. Eközben az olvasó részletesen megismerheti a napóleoni korszak harcászatát, az egyes résztvevő felek alakulatait, az osztrák katonai reformokat, az 1809-es háború előzményeit különös tekintettel a wagrami csatára, az európai diplomáciai hátteret, de soha sem érzi magát elveszettnek a részletekben, mert a szerző történetmesélése végig koherens és izgalmas marad. Szintén erőssége a könyvnek az egyes főszereplők személyiségének bemutatása, különösen igaz ez a teljesen megosztott osztrák udvar vezető alakjaira. A könyv egyedülálló mélyfúrás a napóleoni kor hadtörténetébe, amelyből jobban megérthetjük magát az egész korszakot. Az eseményekben való eligazodást 22 térkép és 70 illusztráció segíti.

Podobné produkty

A friss házas Natashának van egy tökéletes otthona, szerető férje és egy gyönyörű kislánya, akit Emilynek hívnak. Mindene meglenne, ha nem volna Jen, a férje volt felesége, aki egyszerűen nem hagyja őket békén… Aztán Natasha egy nap azzal szembesül, hogy a...
12.9 €
Helen Franklin húsz évvel ezelőtt szörnyű bűnt követett el, amit azóta sem tud magának megbocsájtani: lelkében a felejtés és az emlékezés erői küzdenek. Furcsa kézirat kerül a kezébe. Az emberi történelem legsötétebb fejezeteiről szóló dokumentumokat tartalmazza,...
12.87 €
Azt gondolod, tudod, kiben bízhatsz? Tévedsz. Van, aki azt gondolja, mindent megengedhet magának. Maya és Jamie az évfordulójukat ünneplik, és Maya izgatottan várja, hogy párja hazaérjen az ünnepi vacsorára. Ekkor kopogtatnak az ajtón. A rendőrség az. Jamie...
12.25 €
Ártalmatlan hazugsággal kezdődött, hogy a szürke kis életét érdekesebbé tegye… Sloane szeret a parkban ücsörögni és figyelni a kisgyerekes családokat. Elképzeli az életüket – a szépen berendezett házat, a meleg légkört, a közös programokat, a meghitt estéket,...
16.9 €
A kémek partja című kötetben megismert egykori CIíügynökök újra bevetésen! A Martini Klub, azaz Maggie Bird „könyvklubja” egészen különleges, hiszen a tagjai egykori kémek, akik inkognitójukat megőrizve élik békés nyugdíjas éveiket a tengerparti Purity városában....
16.9 €
Azonnali Sunday Times bestseller Az egykori kém, Maggie Bird egy tragikusan félresikerült küldetés után a Maine állambeli Purityben éli a nyugdíjasok békés életét. Egy nap azonban holttestet talál a kocsifelhajtóján, és tudja, hogy ez üzenet hajdani ellenségeitől,...
15.49 €
A Harry Potter sztárjának a megdöbbentő, humoros és szókimondó memoárja! "Hivatalosan 1966 nyarán lettem leszbikus. A suliban rendszeresen belezúgtam a lányokba, méghozzá mindent felemésztő tűzzel. Az apám ismerte az egyik ilyen szerelmem apját...." Miriam...
15.77 €
Vannak pillanatok, amikor úgy érzed, sarokba szorított az élet: pénzgondok, párkapcsolati krízis, munkahelyi bajok, az összes fenti egyszerre. Előbb-utóbb mindenkinek eljön a pillanat, hogy nehézségekkel kelljen szembenéznie. És erre kétféleképpen lehet reagálni:...
14.48 €
VIII. Henrik udvarában a király szeszélyének és a hatalmi játszmáknak kiszolgáltatott udvaroncok között a titkok a legértékesebb árucikkek. Minden döntés veszélyes lehet, és a leghalkabb suttogás is megpecsételheti a királynők sorsát. Jane Boleyn a Tudor-udvar...
18.31 €