A vizsgáztató - Janice Hallett

18.28 €

A Royal Hastings University most induló művészeti képzésébe az első pillanattól kódolva van a káosz. A résztvevők már nem egyetemista korúak, és egészen vegyes társaságot alkotnak: Alyson például máris befutott művész, és kétségtelenül túlképzettnek tűnik ide; a fogalmatlan Patrick viszont jóformán még kezelni se tudja a képszerkesztő szoftvert; Cameron, a városi gyerek, pedig mást se csinál, csak handabandázik. Az egyéves képzés során előfordultak kisebb malőrök: egy diák felgyújtja egy másik műalkotását, a pletyka szerint becsúszott egy házasságtörés, és lezajlott egy katasztrofális kirándulás. Végül itt a vizsgafeladat: installációt kell készíteniük egy helybeli üzlet számára. Hat diák, akikben, úgyszólván, nincs semmi közös, pusztán az, hogy próbálják keresztülhúzni egymás számítását. Ugyan mi baj lehet ebből? Mindössze annyi, hogy valakit meggyilkolnak. Színre lép a vizsgáztató, akinek értékelnie kell a diákok teljesítményét. Az lesz a meggyőződése, hogy egy diákot megöltek, és a többiek ezt igyekeznek eltussolni. Az igazsághoz csak a bizonyítékok mindenre kiterjedő vizsgálata vezethet el. Lássatok hozzá.

Podobné produkty

A BRAM STOKER-DÍJ JELÖLTJE. Josh Malerman, a New York Times-bestseller Madarak a dobozban sikerszerzője semmi máshoz nem hasonlítható borzongató történetében egy titkokkal teli világba kalauzol....
7.87 €
Adam Smith jól ismert munkájának teljes, kétkötetes szöveganyaga 1940-ben, a Magyar Közgazdasági Társaság gondozásában jelent meg magyar nyelven, azóta csak töredékes kiadások születtek.Ezt a hiányt orvosolja a Napvilág Kiadó, amikor új és könnyen kezelhető...
7.04 €
"Nem kell veszélyes expedíciókra vállalkoznod ahhoz, hogy megismerd az élővilág ezernyi apró csodáját, elegendő az is, ha megpróbálsz egy bogár szemével körbenézni a Világban. Ehhez nincs is szükséged másra, mint egy háromnézetű bogárnézőre, amely nagyítólencséi...
13.46 €
Kötetünk a Sprich einfach B2! című kiadványunkhoz kínál 20 új témát a B2 szintű német szóbeli nyelvvizsgára és az emelt szintű érettségire való felkészüléshez és felkészítéshez. A kiadvány lehetőséget biztosít a német B2-es szintű szóbeli vizsgák (Goethe, telc,...
13.55 €
A Kifejezéspszichológiai tanulmányok sorozat olyan módszereket és teszteket mutat be, amelyek a képi kifejezés, rajzvizsgálat, művészetterápia területéhez tartoznak. Kötetei gyakorlati útmutatást adnak egy-egy teszt felvételéhez és kiértékeléséhez. A bemutatott...
3.81 €
Az ?ilyenkor érzett feszültség vagy lámpaláz teljesen természetes dolog, és egy bizonyos szintig még inspirálhat is, viszont ha túllép ezen a szinten, akkor már bénítólag hat. Érdemes tudatosítanod magadban, hogy ha nem sikerül a beszámolód, az valójában nem...
7.3 €
Steven „Smithy“ Smith našiel pred štyridsiatimi rokmi v autobuse knihu známej, avšak vtedy zakázanej autorky Edith Twyfordovej. Na hodine angličtiny si v nej listoval, no keďže nevedel čítať, viac ako samotný text ho zaujali obrázky a zvláštne znaky na okrajoch....
15.95 €
Oldjuk meg az évszázad gyilkosságát! Steven Smith negyven éve megtalált egy ismert gyerekkönyvet, aminek a margóján furcsa jelölések és bejegyzések voltak. A szerző a hírhedt Edith Twyford. Kíváncsi lett, és elvitte a könyvet az irodalomtanárnőjéhez, Miss Lickethez...
15.46 €
Az év brit krimije/thrillereSunday Times Bestseller"Még jobb, mint A színjáték" - Guardian"A trükkös krimik királynője. Minden egyes oldal tömör gyönyör" - Sunday Times"Tüneményes. Egyfelől beletörik az ember agya, másfelől szívmelengető" - ObserverOldjuk meg...
10.39 €