A víz mélyén - Paula Hawkins

10.39 €

A várost átszelő folyóból holtan húznak ki egy fiatal nőt. Néhány hónappal korábban egy sérülékeny tinédzser lány végezte ugyanott, ugyanígy. Előttük évszázadokon át asszonyok és lányok hosszú sora lelte halálát a sötét vízben, így a két friss tragédia régen eltemetett titkokat bolygat meg - és hoz felszínre. Az utolsó áldozat árván maradt, tizenöt éves lányának szembe kell néznie azzal, hogy félelmetes nagynénje lett a gondviselője, aki most kényszeredetten tér vissza oda, ahonnan annak idején elmenekült, és ahová szíve szerint soha nem tette volna be újra a lábát. A folyóparti ház eresztékei éjjelente hangosabban nyikorognak, a fal tövében susogó víz kísérteties neszekkel tölti meg az egyébként zavartalan csendet. A lány a vonaton című regényhez hasonlóan Paula Hawkins újabb története is megállíthatatlanul sodorja az olvasót a végkifejlet felé, bizonyítva, hogy az írónő nagy ismerője a női léleknek és az emberi ösztönöknek. A lány a vonaton az elmúlt évek legnagyobb sikere volt a magyar és a nemzetközi könyvpiacon. A szerző második thrillerére két évet kellett várni. De – ahogy az első olvasók egybehangzóan állítják – megérte.

Podobné produkty

Pozor na tiché vody, nikdy nevíte, co se v nich skrývá… V hlubinách řeky protékající městečkem Beckford skončil život již mnoha žen, nikdo ale nečekal, že tam objeví i tělo Nel Abbottové. Po Nelině nečekané smrti se do města vrací její sestra Julia, aby identifikovala...
19.99 €
Vyhýbejte se tichým vodám, nikdy nevíte, co se skrývá pod hladinou… V říční tůni se najde tělo svobodné matky – a to právě na místě, kde bylo téhož léta objevena mrtvola mladého děvčete. V historii malého městečka Beckford to sice nejsou první ženy, jejichž...
17.81 €
Nová kniha od autorky bestselleru Dievča vo vlaku! Vyhýbajte sa tichým vodám. Neviete, čo skrývajú. Na dne rieky sa nájde telo slobodnej matky. V lete v tom istom roku stretol rovnaký osud aj mladé dospievajúce dievča. Nie sú to však prvé ženy, ktoré zmizli...
7.99 €
A lány a vonaton és a Lassan izzó tűz szerzőjétől Nem láttad, mi lesz belőle Hogy mondhatsz ilyet? Hogy lehetsz ilyen vaksi? Edie, Jake és Ryan gyerekkoruk óta elválaszthatatlan jóbarátok. Ők hárman – szemben az egész világgal. Edie azt hitte, ez a kötelék...
8.42 €
Amikor egy világhírű képzőművész egyik alkotásáról kiderül, hogy emberi csontot is tartalmaz, három ember élete végzetesen összefonódik a titkok és hazugságok hálójában. Eris aprócska szigetén egyetlen ház áll, benne egyetlen lakóval. A szigetre egyetlen úton...
18.9 €
Amikor egy világhírű képzőművész egyik alkotásáról kiderül, hogy emberi csontot is tartalmaz, három ember élete végzetesen összefonódik a titkok és hazugságok hálójában.Eris aprócska szigetén egyetlen ház áll, benne egyetlen lakóval. A szigetre egyetlen úton...
12.06 €
For twelve hours each day, the Scottish island of Eris is cut off from the mainland. No way in. No way out. The island's only house is home to Grace - content in her own isolation, guarding the island's past. But when a shocking discovery is made in an art...
16.75 €
Paula Hawkins opäť majstrovsky rozohráva napínavý príbeh o klamstve a pomste a vťahuje čitateľov do deja s rovnakou energiou ako v bestselleroch Dievča vo vlaku a Do vody. Tri ženy a jedna brutálna vražda. Telo zavraždeného mladého muža na obytnom člne v Londýne...
15.65 €
Přílivový ostrov Eris býval domovem umělkyně Vanessy Chapmanové, která zde tvořila výjimečné obrazy a keramiku. Stal se pro ni inspirací i útočištěm. A právě sem ji před dvaceti lety přijel navštívit její notoricky nevěrný manžel, který vzápětí beze stopy zmizel....
24.86 €