A víz értéke - Gary White,Matt Damon

10.7 €

Az ember minden reggel használja a vizet: lezuhanyozik, kávét főz, lehúzza maga után a vécét, oda se figyelve.Csakhogy több mint 750 millió ember nem teheti meg mindezt, mivel nincs bevezetve a víz a lakásába, 1,7 milliárd embernek pedig nincs vécéje. A vízválság minden harmadik embert érinti a Földön: gyerekek nem járhatnak miatta iskolába, nők nem kereshetnek pénzt, és sokakat kényszerít mélyszegénységbe.Ám mindez megoldható - ez a meggyőződés hozta össze Matt Damon filmsztárt és Gary White hidrológust. Évekig próbálták megoldani a válságot helytelen módszerekkel, aztán félig helyesekkel, végül már majdnem egészen helyesekkel. Közös cégük, a Water.org idővel rátalált egy működő szisztémára: eddig 40 millió embert segítettek hozzá ivóvízhez és/vagy vécéhez.Ebben a könyvben Gary és Matt történeteket mesél arról, hogyan jöttek rá fontos dolgokra, próbáltak ki új ötleteket, utazták be a fél világot hol a rászorulókat felkeresve, hol a nagyhatalmú döntéshozók között forgolódva. Humorral és alázattal ismertetik, hogyan indítottak útnak egy vadonatúj modellt, melynek nem kisebb a tétje, mint jobb egészség és magasabb életszínvonal számos embernek szerte a világon.A víz értéke arra invitálja az olvasót, hogy szegődjék társukul ebben a vállalkozásban. A könyv eladásából származó összes jövedelmük pedig a Water.org kasszájában fog kikötni.

Podobné produkty

Tudod, hogy mennyit ér valójában a Google vagy a Tesla részvénye? S az a lakás vagy ház, amelyet épp az imént vettél meg? A szerző olyan érthető modelleket mutat be, viszonylag kevés bemeneti információval, hogy egyszerűen és gyorsan választhass jó befektetést....
13.8 €
Mi az, ami emberré tesz bennünket? Ebben a könyvben egy belső utazásra hívlak - az értelem, az érzelmi intelligencia, az elfogadás, a szabadság, az őszinteség, a tisztelet, a felelősség, az igazságosság, az empátia, a hűség, a szolidaritás és a becsületesség...
7.58 €
Kiválóságok, akik a kultúrában, a tudományban, az üzleti világban mardandót alkottak. Bálint György, Bródy János, Csányi Vilmos, Egyed Ákos, Jordán Tamás, Rakovszky Zsuzsa, Vitray Tamás kapták meg 2017-ben a Hazám-díjat. Olyan alkotó egyéniségek, akikről egyenként...
9.65 €
A XXI. Század Társaság 2000-ben alakult. Tagjai József Attila emlékére alapították a Hazám-díjat, amelyet 2001 óta minden év novemberében a magyar szellemi élet...
4.76 €
Kiválóságok, akik a kultúrában, a tudományban, az üzleti világban mardandót alkottak. Bojár Gábor, Csomós Mari, Iványi Gábor, Kocsis Zoltán, Komoróczy...
4.48 €
Sikerek, kudarcok, érzelmek, hitvallások.Baranyi Ferenc, Keres Emil, Maurer Dóra, Snétberger Ferenc, Szabó István, Ungvári Tamás és posztumusz Ferenczi KrisztinaA könyv azokat a neves, nemzetközileg...
5.04 €
Kiválóságok, akik a kultúrában, a tudományban, az üzleti világban maradandót alkottak. Beer Miklós, Dr. Csikai Miklós, Eötvös Péter, Gombár Csaba, Mészáros...
5.61 €
Kiválóságok, akik a kultúrában, a tudományban, az üzleti világban mardandót alkottak. Bálint György, Bródy János, Csányi Vilmos, Egyed Ákos, Jordán Tamás,...
5.61 €
A XXI. Század Társaság tagjai József Attila emlékére alapították a Hazám-díjat. 2005 óta a díjazottakkal készített életinterjúkat könyvbe gyűjtve...
2.79 €