A virágok nyelve - Vanessa Diffenbaugh

7.37 €

Az árvaként felcseperedett Victoria szinte csak a bizonytalanságot ismeri. Élete egyetlen biztos pontja az, hogy csakis önmagára számíthat. Senkinek nem kell, ezért neki sem kell senki. Mivel mindenkit eltaszít maga mellől, egyre nehezebb helyzetbe kerül, a jövője egyre sötétebbnek tűnik. Kilátástalan sodródását végül szerencsés fordulat torpantja meg, mely páratlan képességének köszönhető. A zárkózott lány ugyanis szavakkal nehezen fejezi ki magát, ám a virágok jelképes nyelvét olyan ékesen beszéli, hogy e tudása által - melyet egy korábbi nevelőanyjának köszönhetően sajátított el - képes megváltoztatni mások életét. Victoria lassan otthonra talál és megállapodik, ám egy új ismeretség és az ebből kibontakozó szenvedélyes érzelem azzal fenyeget, hogy a sorsa ismét rosszra fordul. Vajon képes lehet-e arra, hogy sajátos tudásával önnön életét is jó irányba terelje? Második esélyt a boldogságra csak akkor kaphat, ha végre szembenéz múltja fájdalmas titkával, mely hosszú évek óta kísérti. Az amerikai szerző első regénye, mely világszerte hatalmas sikert aratott, elegánsan szövi egybe a múlt és a jelen szálait. Különös képességgel felruházott fiatal hősnőjének felejthetetlenül életteli története arról tanúskodik, hogy az emberi szívben érzelmi rejtélyek végtelen sokasága lakozik. "Az év legjobb elsőkötetes szerzője. Vanessa Diffenbaugh modern tündérmeséje rögtön rabul ejti az olvasót. Aki kézbe veszi ezt a páratlanul bölcs és lenyűgöző regényt, azonnal beleszeret." (Elle) "Csodálatos regény anyákról és lányokról, szeretetről és a virágok titkos nyelvéről" (Tatiana de Rosnay) 

Podobné produkty

The Language of Flowers by Vanessa Diffenbaugh is a moving story of hope and forgiveness, and an international bestseller. The Victorians used flowers to express emotions: honeysuckle for devotion, azaleas for passion, and red roses for love. For Victoria Jones,...
15.9 €
Všem, kteří nezapadali, a přesto si své místo našli. A také těm, kteří ho ještě hledají… Pro někoho je dnešní svět rozmanitý až příliš, ale každý z nás v něm hledá své místo. Veronika Ngo pojmenovává citlivě a nekomplikovaně to, co trápí a sužuje jakékoliv...
15.55 €
It was the month of May and spring had arrived, although it was still cold. The flowers were blooming, but not all flowers receive the same praise. Some would say that there a difference between a branch of apple blossom and a flower of the fields, but is there...
5.99 €
Minden szülő azt szeretné, ha gyermeke iskolakezdése zökkenőmentes lenne, ha a kisdiák gyorsan és örömmel tanulna, sikerélményei lennének és megszeretné a tanulást. Bár az olvasás és írászavar kialakulása korán felismerhető, sok kisgyermeknél csak az első iskolai...
4 €
Little learners will love this interactive book filled with fun facts, questions, and some hilariously out-of-place things on a building site. Will they find the teddy driving the digger, or the croissant in the toolkit? Whether comparing two pictures to find...
8.5 €
Celebrate being different, and discover the power of finding someone who feels a little bit different too…One morning, Mia wakes up feeling different. She tries to fit in and be like everyone else, but nothing feels quite right, and no one else seems to have...
17.99 €
How do places shape peacebuilding interventions? Put simply, they are eventful. Geographers have long argued that places are constituted by relations with the wider world, relations that are always in flux. In this theoretically and empirically innovative book...
26.99 €
Can stepping out of your comfort zone lead to unexpected happiness? Trudy Watts has it all: a dream job, a successful fiancé, and a glamorous London lifestyle. With a big promotion on the horizon and her wedding just weeks away, her perfect life feels unstoppable....
13.99 €
"A master of persuasion." (Forbes). "This book blew my mind." (Adam Grant, bestselling author of Originals). A former FBI hostage negotiator offers a new, field-tested approach to negotiating - effective in any situation. After a stint policing the rough streets...
13.91 €