A vihar ígérete - Vivien Holloway

9.85 €

A Vérző Holdak Éjszakáján a régi vér írmagját is kiirtották, Sivatag új császára azonban inkább csak gyilkos, mint hadvezér. Az új uralkodó betegesen félti hatalmát, újabb és újabb módszerekkel próbálja felkutatni azokat a leszármazottakat, akik veszélyt jelenthetnek a trónjára. Carden Wade áruló. Azon a sötét éjjelen elhagyta őrhelyét, és nem volt ott, hogy megvédje urát és annak gyermekeit. Amikor egy megbízás révén egy titokzatos lány nyomába szegődik, még nem is sejti: talán most kapja meg az utolsó esélyt, hogy helyrehozza hibáját. SharalynTanner korán megtanult életben maradni. Már gyermekkorában is embervadászokat, mágusokat és martalócokat küldtek utána, de ő mindig győzedelmeskedett, majd újra elrejtőzött. Mostanáig. Ezúttal ugyanis egy olyan összeesküvés kellős közepén találja magát, amelyhez ezer szállal kötődik, és hiába retteg az elköteleződéstől, ezúttal nincs hova bújnia. És miközben mindent felemésztő belviszály fenyegeti Sivatagot, az évszázadok óta mágiával lezárt éjföldi határon torz lények és élőhalottak lopóznak át. Ha pedig Éjföld felébred, az egyet jelenthet csak: háborút… A steampunk történeteivel nagy sikert aratott Vivien Holloway legújabb regénye ezúttal a kalandos fantasy–történetek szerelmeseit szólítja meg.

Podobné produkty

Mit adnál azért, hogy megmentsd a szeretteidet?A szabadságodat, az életedet?Mit tennél, ha ráébrednél, hogy mindez hiába volt?Beletörődnél, küzdenél?Lilian küzdött. Mindent megtett, mégis elbukott, most pedig már sohasem szabadulhat a Pokolból. Ő az Ördög egyik...
5.61 €
Mit hoz a jövő?A múltjuk elől menekülve Elena és David Hill Las Vegasba költözik, hogy mindent elölről kezdjenek. Új név és személyiség várja őket, egy dolog azonban nem változott: ők lesznek a város legnagyobb droghálózatának vezetői. Látszólag ott folytatják,...
16.9 €
KÜLÖNLEGES, ÉLFESTETT KIADÁS Mit hoz a jövő? A múltjuk elől menekülve Elena és David Hill Las Vegasba költözik, hogy mindent elölről kezdjenek. Új név és személyiség várja őket, egy dolog azonban nem változott: ők lesznek a város legnagyobb droghálózatának...
19.72 €
A vallásos gondolkodás elképzeléseitől eltérően a Biblia nem elsősorban szigorú tiltások gyűjteménye, hanem sokkal inkább Isten szeretetéből, jóságából fakadó kijelentés. Mondhatnánk azt is: használati utasítás az élethez, a 21. század emberének a nyelvén....
9.58 €
Egyszer minden véget ér. Amikor a halálos hajsza a végéhez közeledik, minden törvényi és erkölcsi gát leomlik. A bosszúhadjárat mögött álló rejtélyes lángelme még mindig képes meglepetést okozni, de vajon elég felkészült és dörzsölt ahhoz, hogy túljárjon a...
19.72 €
Mi a legrosszabb, amit tehetsz, miután az erdő mélyén ragadsz a riválisoddal? Ha lefekszel vele.Rowan Whitlock nemcsak a testvérem exe, de ráadásul egymással versengünk egy szerződés aláírásáért, amely megmenthetné a családi birtokomat.Akkor miért pont Rowannek...
15.49 €
„A királyok kora lejárt – és én fojtottam vérbe.” Tamás tábornagy királyellenes puccsa korrupt arisztokratákat küldött a guillotine alá, és éhezőket...
8.42 €
A népszerű kapcsolati szakértő, Gary Chapman a Biblia ősi bölcsességéből merítve arra inspirálja a párokat, a friss házasokat éppúgy, mint az aranylakodalmukat ünneplőket, hogy őrizzék a szeretet melegét a kapcsolatukban. A bibliaversek és a hozzájuk fűzött...
12.5 €
Mi a legrosszabb, amit tehetsz, miután az erdő mélyén ragadsz a riválisoddal? Ha lefekszel vele. Rowan Whitlock nemcsak a testvérem exe, de ráadásul egymással versengünk egy szerződés aláírásáért, amely megmenthetné a családi birtokomat. Akkor miért pont Rowannek...
18.31 €