A vezetés öröm-e? - László Török

6.17 €

A ?vezetőknek különleges szerepük van a társadalomban, vezessenek akár néhány tíz, akár több tízezer embert. Talán több, de mindenképpen más múlik rajtuk, mint a vezetetteken. Nagy a tét, nem mindegy kiből lesz vezető! S ha már lett, az sem mellékes, örömét leli-e munkájában, vagy csak valamilyen kényszerből viseli a terhet.Sokan eljátszanak a vezetés gondolatával, aztán amikor odakerülnek, nyomasztja őket a felkészületlenség érzése. Lehet előre készülni? Hogy csinálták a ma már felkészültnek tekintettek? Egyáltalán, mi a vezetés lényege? Milyen főbb összetevői vannak, melyekről eddig kevéssé, vagy másként szóltak a vezetéssel foglalkozó könyvek? Milyen utat járnak be a jó vezetők a csúcs előtt és milyen terveik vannak az azt követő időszakra?Ajánlom a könyvet vezetőknek és vezetéssel kacérkodóknak, valamint mindenkinek, aki fogékony igaz történetekre, őszinte gondolatokra.

Podobné produkty

Nem mindennapi vállalkozásba fogott a szerzőpáros, akik a gazdasági vezetőképzés területén olyan előadássorozatot tartottak, melynek során egy-egy vezetéselméleti és gyakorlati kérdést bibliai példákkal illusztrálva világítottak meg. Az olvasó örömteli csodálkozással...
13.5 €
Kevés kortársunkról mondható el, hogy tanúja volt szinte a teljes XX. századnak. Még kevesebbekről, hogy tevékenyen formálták is azt. E kevesek egyike a Nobel-békedíjas Henry Kissinger, az Egyesült Államok legnagyobb hatású nemzetbiztonsági főtanácsadója, Nixon...
14.69 €
Dr. Henry Cloud klinikai pszichológus és vezetési tanácsadó az idegtudomány, a vezetéstudomány és az emberi viselkedés kutatásának eredményeit felhasználva bemutatja, hogy a legjobb vezetők hogyan alakítanak ki olyan határokat a szervezetükön belül, amelyek...
12.68 €
A vezetés és a fejlődés kéz a kézben járnak, azonban míg a változások időszakában a legtöbb tényező bizonytalan, a vezetés stratégiájának alapelmei és értékei ugyanazok maradnak -­ állítja John Adair brit akadémikus és menedzsment-gondolkodó, akinek eddigi...
11.29 €
Mégis miért kellene megvenned egy újabb könyvet a cégvezetésről? Így is ott porosodik egy csomó kötet a polcodon, amelyek azt taglalják, hogy miként lehetne jó vagy még jobb vezető belőled. Nagy lelkesen hazavitted őket, aztán a tizedik oldalnál rájöttél, hogy...
16.9 €
Híres vezetők bölcsességei életrajzi háttérrel és magyarázatokkal Vince Lombardi a sporttörténet egyik legnagyobb amerikaifutball-edzője volt. Tőle és a hozzá hasonló, széles látókörű hírességektől – akik nagy teljesítményekre voltak képesek az üzleti életben,...
12.87 €
Lídia, Ruth, Naómi, Ráhel és Lea - öt legendás nőalak a Bibliában. Inspiráló életútjukból erőt és bátorságot meríthetünk. Bár más időkben éltek, mégis olyan tükröt tartanak elénk, amelyik segít jobban megértenünk a saját életutunkat. Egy időre most bújjunk...
8.93 €
„A ?nyugalom erő. Hatalom és tekintély van a nyugalomban és a kimértségben." Carlo Ancelotti minden idők egyik legnagyszerűbb edzője, öt Bajnokok Ligája-győzelemmel büszkélkedhet. De személyisége...
7.01 €
A Z-HATÁS - A vezetés új korszaka arra a kérdésre ad választ, amivel ma egyre több vezető szembesül, hogy miért nem működnek már azok a vezetői módszerek, amelyek korábban beváltak. A könyv nem a Z generáció "kezeléséről" szól, hanem arról, hogy megváltozott...
25.32 €