A varsói árva - Kelly Rimmerová

8.17 €

New York Times bestseller1942-ben a tizennégy éves Elżbieta Rabinek örökbefogadó szüleivel és a nagybátyjával él Varsóban. Bár ő maga is átélt már szörnyűségeket, amelyekről azóta sem tud beszélni, mégis naiv azzal kapcsolatban, hogy mi folyik a gettóban néhány háztömbnyire az otthonuktól. Amikor azonban találkozik a szomszédban élő Sarával, aki azon dolgozik, hogy zsidó gyerekeket csempésszen ki a gettóból, Elżbieta számára világossá válik, hogy neki is segítenie kell.A tizenhat éves Roman Gorka a gettóban él szüleivel, kilencéves testvérével és kishúgával. Mindannyian éheznek, ezért meg kell hozniuk a legszörnyűbb döntést: le kell mondaniuk a legkisebb gyerekről, hogy ezáltal megmenthessék az életét. A mérhetetlen kilátástalanság és elkeseredés meggondolatlan tettekre sarkallja, s ezzel veszélybe sodorja önmagát és mindazokat, akik a gettóban élő gyerekek megmentésén fáradoznak.Kelly Rimmer a New York Times, a Wall Street Journal és a USA Today bestsellerszerzője. Ausztráliában él. Regényeit – amelyek összességében több mint 1 millió példányban keltek el szerte a világon – eddig több mint húsz nyelvre fordították le.„Szívszorító regény… az életről, az ellenállásról, a túlélésről és a szerelemről. Lebilincselő olvasmány.” – Lisa Wingate, az Elrabolt életek szerzője

Podobné produkty

New York Times bestseller1942-ben a tizennégy éves Elżbieta Rabinek örökbefogadó szüleivel és a nagybátyjával él Varsóban. Bár ő maga is átélt már szörnyűségeket, amelyekről azóta sem tud beszélni, mégis naiv azzal kapcsolatban, hogy mi folyik a gettóban néhány...
8.17 €
Teprve čtrnáctiletá Elżbieta Rabineková žije pod bedlivým dozorem adoptivních rodičů v domě blízko varšavského židovského ghetta. Nemá ráda Němce, protože pořád vymýšlejí nová nařízení a neustále hlídkují v ulicích města. Ale o tom, co se děje za zdmi ghetta,...
17.73 €
Na jar tisícdeväťstoštyridsaťdva narastajú vo Varšave nepokoje a mladá Elžbieta Rabineková ich pozoruje z okna svojho útulného bytu. K Nemcom, ktorí hliadkujú v uliciach, neprechováva sympatie, ale snaží sa nemyslieť na to, čo sa deje za múrom susednej židovskej...
18.9 €
„Minden szó, minden mondat Kelly Rimmer tehetségéről árulkodik: gyönyörűen és részletgazdagon meséli el ezt az érzelmes, megrázó történetet, mely az utolsó oldalig fogva tartja az olvasót…" – Julia KellyA válása után Fiona új életet akar kezdeni: visszatér...
10.98 €
„Minden szó, minden mondat Kelly Rimmer tehetségéről árulkodik: gyönyörűen és részletgazdagon meséli el ezt az érzelmes, megrázó történetet, mely az utolsó oldalig fogva tartja az olvasót…” - Julia Kelly A válása után Fiona új életet akar kezdeni: visszatér...
16.9 €
A Kinek a lánya? és a Nélküled című bestsellerek világhírű írójának regénye a szerelem erejébe vetett hitről. Kívántad-e már valaha, hogy megismétlődhessen az első találkozásod valakivel? Amikor Leo és Molly összeházasodik, úgy érzik, övék a világ, együtt bármire...
12.9 €
Píše sa rok 1942 a Európa sa zmieta vo vojne. Tesne za stanmi ruského utečeneckého a vojenského tábora Buzuluk skladá svadobný sľub mladá dvojica. Je to rozhodnutie, ktoré zmení jej osud, a zároveň klamstvo, ktoré vypláva na povrch až v nasledujúcom storočí....
16.9 €
A hűvös és távolságtartó Alexander Bravo-Calabretti herceg nem tűnik ideális férjjelöltnek Liliana hercegnő számára, hiszen ő is mindent elsöprő szenvedélyre vágyik, mint bármelyik...
7.01 €
Christine Rimmer: Barátság extrákkalA kislányát egyedül nevelő Corrine végre szeretne megállapodni, mégpedig a megbízható és kedves lelkész oldalán. Ám amikor...
7.01 €