A tizennegyedik gyarmat - Steve Berry

7.01 €

Miután egy küldetés során lelövik repülőjét Szibéria fölött, Cotton Malone, az amerikai igazságügyi minisztérium egykori ügynöke küzdelembe bonyolódik Alekszandr Zorin ellen, akinek Szovjetunió iránti hűsége a hosszú évtizedek alatt az Egyesült Államokkal szembeni heves gyűlöletté torzult. Malone megtudja, hogy Zorin és egy másik, volt KGB-s tiszt, aki még mindig alvóügynök nyugaton, egyenesen Washingtonba, az elnök beiktatására tartanak. Az alkotmány egyik hibája, és a még kevésbé tökéletes Elnöki Utódlási Törvény utat nyitott a politikai zűrzavar számára, Zorinnak pedig szándékában áll teljes mértékben kihasználni mindkettőt. Zorin támadást tervez egy hidegháborúból hátramaradt fegyver segítségével, amelyet csupán legendának hittek. Az oldalán áll egy megdöbbentő titok is, amely Amerika legrégebbi testvériségének, a Cincinnati Társaságnak az irattárában rejtőzik – ez az a csoport, amely egykor harcászati erejével az elnököket segítette, beleértve a Kanada megszállására létrehozott, három titkos tervet is. A hajsza Oroszország fagyos vidékeitől a Fehér Házig tart, Malone-nak pedig nemcsak Zorinnal kell megküzdenie, hanem szembe kell szállnia legmélyebb félelmével is – egy súlyos gyengeséggel, amit hosszú ideig elutasított, ám most mindent veszélybe sodor…   Steve Berry inspiráló, új thrillerében minden megvan, amit tőle várunk: valóság, fikció és történelem.

Podobné produkty

Galilei. Newton. Salk. Oppenheimer. A tudomány képes arra, hogy megváltoztassa a világot - de vajon mehet túl messzire? A tizenegy éves Ellie soha nem rajongott a változásért. Például szörnyen hiányzik neki az ötödik osztály. Meg a legjobb barátnője. Még szegény...
8.89 €
A tizennégy karátos autónak két hőse van: egy autó, melynek alváza aranyból készült, és a dilettáns sofőr, aki a szó szoros értelmében tűzön-vízen száguldozik ezzel a csodálatos géppel. A szokásos személycserék, eltűnt és visszatérő holttestek és ájultak, feje...
6.2 €
Rejtő Jenőt utánozhatatlan humora, mesteri mondatfűzése, egyedi, könnyed stílusa a magyar irodalom egyedülálló jelenségévé avatja. Gorcsev Iván milliomosként lép fel Vanek úrral, mint magántitkárával egyetemben, akinek munkaköri kötelessége többek között az,...
4.2 €
A tizennégy karátos autónak két hőse van: egy autó, melynek alváza aranyból készült, és a dilettáns sofőr, aki a szó szoros értelmében tűzön-vízen száguldozik ezzel a csodálatos géppel. A szokásos személycserék, eltűnt és visszatérő holttestek és ájultak, feje...
1.27 €
A tizennégy karátos autónak két hőse van: egy autó, melynek alváza aranyból készült, és a dilettáns sofőr, aki a szó szoros értelmében tűzön-vízen száguldozik ezzel a csodálatos géppel. A szokásos személycserék, eltűnt és visszatérő holttestek és ájultak, feje...
11.83 €
Rejtő Jenő egyik legismertebb regényének főhőse egy orosz fiatalember, Gorcsev Iván, aki első pillantásra beleszeret Laboux ezredes lányába, Anette-be. Emiatt aztán párbajoznia kell egy vehemens báróval ("Na... egy kis emléket kapott, de végre is az ilyen füldolog......
9.29 €
Rejtő Jenő klasszikusai e-könyvben
0.99 €
Gorcsev Iván, a Rangoon teherhajó matróza még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat. Ilyen nagy jelentőségű tudományos jutalmat e poétikusan ifjú korban megszerezni példátlan nagyszerű teljesítmény, még akkor is, ha egyesek előtt talán...
2.25 €
Gorcsev Iván milliomosként – mert ennyit nyert a ruletten – magántitkárává fogadja Vanek urat. A furcsa öltözetű s kimért modorú gentleman egyik munkaköri kötelessége az, hogy helyettesítse Gorcsevet az idegenlégióban. Vanek úr itteni működése többször az agyvérzés...
1.79 €