A Tisztelt Ház - Kálman Mikszáth

1.94 €

Vajon ?húsz év mindig ugyanazt az időtartamot jelenti? Mikszáth Kálmán nevezetes politikai karcolatai a kiegyezés után 20 évvel íródtak, amikorra a nagy össznemzeti lelkesedést már feledtette a hétköznapok gondja: az ország eladósodása, a pártok szétesése, majd újak keletkezése. A politikusi glóriák csillogása elveszett, bizony sok új honatya csalafinta módon szerezte meg a szavazatokat, sokan voltak már a Tisztelt Házban, akik a képviselőségen kívül más jövedelemmel nem rendelkeztek.1886-ban a szintén képviselő Mikszáth magáévá teszi a keleti bölcsek életfilozófiáját: ha nagyon bele vagy keveredve valamibe, hátrálj ki belőle, nézd meg kívülről, messzebbről. És amit ekkor látott, leírta: hol szarkasztikus humorral, hol finom iróniával, de mindig eleganciával, mindig hidegvérrel forgatva a kihegyezett tollat, akár Tisza Kálmán bajuszát rángatta meg, akár Istóczy Győző kirohanásait gúnyolta ki.2010-ben azzal a szándékkal adjuk újra közre „A Tisztelt Ház”-at, hogy „a mi húsz évünket” is nézzük meg amúgy mikszáthosan. Éppen ideje, hogy azon, amibe 1990 óta bele vagyunk gabalyodva, távolabbról szemlélve tiszta szívvel nevessünk egy jót. Jankó János korabeli karikatúrái segítőtársaink lesznek a kor nagyszerű és kisszerű figuráinak felidézésében.

Podobné produkty

Megannyi sikeres szerep után Benedek Miklós most a legnagyobb kihívással birkózott meg: saját magáról, a saját életéről mesél. Együtt sírhatunk és nevethetünk a pályatársakkal, az idősebb és a fiatalabb kollégákkal, a barátokkal és a családtagokkal. A gyerekkortól...
9.86 €
Lényegében a Fenyő-gyilkosság története, írói ötletekkel kiegészítve. A nyomozás itt is sok buktatóval, megannyi kudarccal jár, s végül a bűntény felderítetlen...
2.79 €
A Baptista Szeretetszolgálat alapító elnökének életét az emberek szeretete és Istenbe vetett radikális hite határozta meg. Szenczy Sándor önfeláldozó szolgálatán keresztül milliók sorsa fordult jobbra Magyarországon és szerte a világon. A hozzá közel állók...
5.63 €
New Yorker – Az év könyveA Napirend című Goncourt-díjas remekmű szerzőjétőlKözvetlenül a vietnami háború előtt került sor egy kevésbé ismert, ám nem kevésbé véres konfliktusra, amely egyszer s mindenkorra szétzúzta Franciaország gyarmatbirodalmát. A regény...
8.42 €
Vajon a hölgy elfogadja, mielőtt éjfélt üt az óra? Sophie Beckett nem is álmodta volna, hogy bejuthat Lady Bridgerton álarcosbáljára, és ott a mesebeli herceg várja! Bár gróf leánya, Sophie-t gonosz nevelőanyja szolgálósorba kényszerítette. De ezen a bálon...
7.88 €
A regény hose, Jutka mondja el élete regényét, két szerelmének történetét. Nem szokványos szerelmi történetrol van szó, hiszen az o életébe beleszól a történelem és a politika, amikor elso szerelme kegyetlen gyilkosság áldozata lesz 56-ban, a forradalom ? Berkesinél...
2.79 €
Szűcs Kinga: A tiszteletes három lánya című kötet a '70-es, '80-as évek Romániájában játszódik, egy magyar református lelkész családjának mindennapjait a legkisebb lány szemszögéből ismerhetjük meg. A könyv egy különleges hangulatú önéletrajzi ihletésű családregény,...
16.87 €
Mit jelent számunkra, ha a hazugság, durvaság és aljasság válik uralkodóvá, bizonyul sikeresnek a közéletben és a mindennapokban? Ha a nyilvánosságban már-már magától értetődően sértik meg a tisztesség minden szabályát? Ilyen körülmények között pontosan mit...
4.76 €
Keresztények:MaronitaGörögkeletiGörög katolikus Muzulmánok:SzunnitaSzitaDrúz „Ötezer méter Libanon – nyersen:Egy baalbeki oszlop terül rá egy bejrúti Renault csomagtartójában...
2.79 €