A Tisza áradása - Iván András Bojár

15.46 €

A kötet Hann Endre ajánlásával jelenik meg. Ez a könyv nem utólag magyaráz. Ez a könyv ott volt. 2024 februárjában egyetlen, akkor még értelmezhetetlen lépéssel indult az egész. Egy ismeretlen arc a képernyőn, egy mondat, ami más volt, mint a többi. Bojár Iván András, aki a Magyar Narancs című híres hetilap első főszerkesztője volt, végzettsége szerint művészettörténész, jelenleg ismert író és véleményformáló közéleti személyiség. Ösztönből fordult a klaviatúrához, ahogy évtizedek óta teszi, ha a történelem szaga érződik a levegőben. Nem hitt, nem remélt. Csak figyelt. Jegyzetelt. Mérlegelt. Túl sokszor látta már, hogyan fullad keserűségbe, hogyan bénul meg minden demokratikus kísérlet. De Magyar Péter, majd a nyomában felnövekedő Tisza nem állt meg. Hétről hétre, hónapról hónapra hömpölygött, és vitte magával az országot. Meg a szerzőt. Hűvös megfigyelőből előbb döbbent tanú lett, aztán dühös résztvevő, végül a rendszerváltás lelkes krónikása. A naplóval együtt változott ő is: a távolságtartásból hit lett, a kételyből sürgetés, a jegyzetelésből kiáltvány. Két éven át, napról napra követheti, hogyan reped meg egy betonnak hitt rendszer. Ott lesz a Kossuth téren, amikor először kimondják: győzhetünk. Ott lesz a vidéki roadshow-kon, ahol egy ország tanul meg újra remélni. Ott lesz a szerkesztőségben, a családi asztalnál, az éjszakai vitákban, ahol eldől, hogy ez most tényleg más lesz. És ott lesz azon a tavaszi estén, amikor a kivetítőn felizzik a mondat, amire 16 éve várunk: „Orbán Viktor gratulált Magyar Péternek”. Ez a könyv nem politológusi elemzés, nem memoár, nem történelemkönyv. Ez maga a történelem, ahogy történik. Nincs benne utólagos bölcsesség, nincs kozmetika. Ami bizonytalan volt, az a lapokon is bizonytalan. Ami felemelő volt, az ma is felemel. Újra élheti a pillanatot, amikor egy ország visszakapta a jövőjét. A TISZA ÁRADÁSA nem csak elmeséli a rendszerváltást. Belöki a közepébe, és amikor leteszi, már tudni fogja: 2026 áprilisa nem egy folyamat vége volt, hanem a kezdet

Podobné produkty

Ezt tényleg tovább akarod olvasni? Violet, Klaus és Sunny a mindenben veszélyt sejtő Josephin nénihez kerülnek, akinek a háza meglepetéseket tartogat. A néninek, aki a nyelvi tudományok szerelmese, hatalmas könyvtára van... Ismét feltűnik az ördögi Olaf gróf,...
7.42 €
NovaA videóim heti félmilliós nézettséget érnek el már öt éve. Ott vagyok a legjobb száz között.Felismernek vásárlás közben. Tinik, férfiak, vén kéjencek. Látom a szemükben, hogy azon gondolkodnak, honnan ismerős ez a lány...Aztán bevillan nekik...Nincs már...
5.63 €
Ez a könyv a Nagy Tartaria számos fontos nagy titkát tárgyalja, amelyeket talán soha nem is tudtál, és elrobbanthatják az elmédet. A szerző David Ewing Jr világszerte több mint 2500 városba utazott, és 20 év alatt sok kutatást végzett, és nagy ismeretekkel...
11.24 €
A gyerekek tényleg nem féltek Olaf gróftól? Ha azért vetted kézbe ezt a könyvet, hogy egy egyszerű és vidám történetet olvass, akkor fel kell hívnom a figyelmed arra, hogy ez egy könyv. Még a gyerekek is tudják, hogy a könyvek sokkal nyomasztóbbak, mint a filmek....
6.45 €
Kedves Olvasó ! Hallottál már a Baudelaire gyerekekről? A kedves, szép, okos testvérek – Violet, a feltaláló, Klaus, a könyvmoly és a kis Sunny – kalandjairól olvashatsz ebben a könyvben, amelyet hamarosan további regények követnek majd. Sajnos az emberek életében...
6.45 €
Ez is csak egy átlagos napnak indult a tengerparton. Aztán véget ért a világ… Mike és Beth a meteorvihar előtti estéig még csak nem is tudtak egymás létezéséről. Az életunt, depressziós filmproducer és az alkalmi munkából élő, kiégett nő véletlenül szomszédok...
6.73 €
Ez is csak egy átlagos napnak indult a tengerparton. Aztán véget ért a világ… Mike és Beth a meteorvihar előtti estéig még csak nem is tudtak egymás létezéséről. Az életunt, depressziós filmproducer és az alkalmi munkából élő, kiégett nő véletlenül szomszédok...
12.08 €
Folyójáró, tengerszerető ember vagyok. Ismerem a sodorvonalak, az áramlatok természetét. És ismerem a bójákat, amelyek a víz, a nagy víz sodrásában-áramlásában kijelölik az irányt, a hajózás útját; határt szabnak, normát állítanak. Úszás közben is figyelmeztetnek...
5.92 €
Švédský mistr krimi Anders de la Motte přichází s novým napínavým příběhem, který dá nahlédnout do temných stránek lidské duše. Inspektorka Leonore Askerová z policejního oddělení v Malmö s kolegy moc nevychází. Místo aby se mohla zúčastnit právě probíhajícího...
24.9 €