A Szívkirálynő mindent visz - Frances Mia

2.79 €

Egy ?ország vezetése sokszor nagyon nagy kockázatokkal jár, ezt jól tudja Sophie Nace, Lavinia első asszonya is. A demokratikus miniállam köztársasági elnöknője mindjárt egy komoly problémával találja szemben magát: egy brit titkosügynök, Glen Stone MI6-es hírszerző meg akarja kaparintani a lavinok nemzeti kincsét, és ezért nem rest bevetni bármit, amit az eszköztárában talál. Nem számít, mit tesz ezzel tönkre – egy nő szívét vagy akár egy egész népet…„Álljunk már le! Azért én mégiscsak egy ország első embere vagyok, ő pedig egy másik állam hírszerzője. Ez nem egy újabb 007-es mozi!”Szerelemben és háborúban tényleg mindent szabad?Meddig mehetsz el, „mondd, James”, mondd”?Ki menti meg Laviniát, ha már minden elveszett?„Az elnöknőtől ez az asztal választotta el csupán, és ő még mindig a jegyzetfüzetébe írogatott lázasan. Megbabonázva bámulta a tevékenységet, és úgy álldogált ott megint, mint kamaszfiú korában az iskola igazgatói irodájában. Csak akkor nem kívánta ennyire azt, aki az asztal másik végén ült.”Ez a romantikus-erotikus kisregény-sorozat egymástól független részekből áll, így külön-külön olvasva is élvezhető. Ha szereted a zsánert, gyűjtsd össze mindet!

Podobné produkty

A szivárvány minden színében pompázó, apró sütemények mindenki tekintetét azonnal megfogják, ha a cukrászda kínálójában sorakoznak. Ezzel a receptgyűjteménnyel szeretnénk mindenkit biztatni, hogy nemcsak a nagyszerű cukrászok kiváltsága makaront készíteni,...
8.21 €
A 2017-es évben Nebula-, Hugo-, Locus-díjat nyert történet! Eleanor West otthona csellengő gyerekek számára. Házalók, látogatók, vizsgálók kíméljenek! A gyerekek...
4.48 €
"A Mindentudás zsebkönyvek sorozat legújabb tagja közel 600 frazális igét, vagyis az igéhez kapcsolódó elöljárószók és határozószók hatására gyakran módosult vagy egészen új jelentéssel bíró állandósult szókapcsolatot tartalmaz. Minden szócikkhez adunk angol...
5.69 €
Matt Pine-t, a New York-i egyetemistát egy átbulizott éjszaka után szörnyű hírrel fogadják a kollégiumi szobájában: közlik vele, hogy a szülei, a húga és hatéves öccse Mexikóban életét vesztette. Halálukat állítólag gázszivárgás okozta. Az FBI és a külügy viszont...
12.84 €
1975-ben a változások szele eléri Amerikát. Nem sokkal korábban mondott le Nixon elnök. A vert amerikai hadsereg kivonulófélben van Vietnámból. Muhammad Ali Joe Frazierrel csap össze. És egy Missouri állambeli kisvárosból sorban tűnnek el a fiatal lányok. Amikor...
18.31 €
1975-ben a változások szele eléri Amerikát. Nem sokkal korábban mondott le Nixon elnök. A vert amerikai hadsereg kivonulófélben van Vietnámból. Muhammad Ali Joe Frazierrel csap össze. És egy Missouri állambeli kisvárosból sorban tűnnek el a fiatal lányok. Amikor...
13.73 €
Megszülettem: enyém lettem! Enyém lett a saját testem. Vigyázok is magamra, mint gyémántra, aranyra! Az egészséges és biztonságos testkép kialakítását erősítő verset és mondókát a bölcsisek és ovisok is könnyen megtanulhatják, a kedves mesét pedig örömmel olvashatja...
7.86 €
Egy nagyszerű, közvetlen hangú regény vágyról, barátságról és egy első szerelemről, ami valójában soha nem múlik el. A legtöbb szerelmi történet hasonló. De vannak olyan szerelmi történetek, amik az összes többitől különböznek, és nem alkalmazkodnak semmilyen...
19.69 €
Kiss Edina harmadik novelláskötetében egy újabb lenyűgöző utazásra invitálja olvasóit. Novelláiban megmutatkoznak az emberi psziché legrejtettebb zugai, miközben érzékenyen ábrázolja az élet viharait és szépségeit egyaránt. Ahogyan az előző köteteiben, úgy...
12.65 €