A szimpatizáns - Viet Thanh Nguyen,Ágnes Csonka

14.06 €

Saigon 1975-ös eleste után teljes fejetlenség uralkodik a városban, a dél-vietnámi hadsereg egyik tábornoka azonban menekülést tervez: összeállít egy listát azokról, akik felkerülhetnek az országot elhagyó utolsó repülőgépek egyikére. A katona és társai új életet kezdhetnek Los Angelesben, mit sem tudva arról, hogy egyikük kettős ügynök, aki titokban jelentéseket küld a Vietkongnak. Ez a sehová sem tartozó kém, egy elhanyagoló francia apa és egy szegény vietnámi anya gyermeke, úgy próbál boldogulni az ígéret földjén, hogy közben folyamatosan belső küzdelmet folytat önmagával. Miközben A szimpatizáns pontos látleletet nyújt a közelmúlt egy meghatározó háborújáról és utóhatásáról, átélhetővé teszi a hazájuktól elszakadt emberek helyzetét, és csípős humortól sem mentesen ábrázolja két nemzet bonyolult viszonyát. A kritikai és közönségsikert aratott, többek között Pulitzer-díjjal kitüntetett regény alapján 2024-ben sorozat készült az HBO és a A24 együttműködésében, Robert Downey Jr. főszereplésével, Park Chan-wook (Oldboy) rendezésében, amely Magyarországon a Maxon látható.

Podobné produkty

Saigon 1975-ös eleste után teljes fejetlenség uralkodik a városban, a dél-vietnámi hadsereg egyik tábornoka azonban menekülést tervez: összeállít egy listát azokról, akik felkerülhetnek az országot elhagyó utolsó repülőgépek egyikére. A katona és társai új...
9.86 €
Egy közép-vietnámi város szállodai könyvtárában bukkantam a kötetre. Hetek óta nem olvastam semmit, csak egy lélektelen útikönyvet. Már magamat is lélekvesztettnek...
7.32 €
Amerikát romba döntötte a gazdasági válság. A munkanélküliektől és hajléktalanoktól hemzsegő rozsdaövezetekben bandák, vandálok és elmebetegek fosztogatnak. A fiatal házaspár, Stan és Charmaine azért van még életben, mert csodával határos módon megmaradt autójukban...
14.51 €
Petőfi Sándor is volt gyerek. Csak akkor még Petrovics Sándornak hívták, és senki sem sejtette, hogy felnőttként híres költő lesz, aki részt vesz az 1848-as szabadságharcban. A kis Petrovics még be sem töltötte a kilencet, amikor beíratták a sárszentlőrinci...
7.04 €
A szerelem néha akkor talál rád, amikor a legkevésbé számítasz rá. A szegénységben és nélkülözésben töltött gyermekkora után Beyah Grim kemény munkával végre kijuthat Kentuckyból: teljes ösztöndíjat kapott a Penn State Egyetemre. De két hónappal azelőtt, hogy...
10.7 €
Tanuld meg leküzdeni a szorongást, az önbizalomhiányt és az önsorsrontó hajlamokat anélkül, hogy az akaraterődre vagy a motivációdra kellene támaszkodnod - ebben a bővített kiadásban még több személyre szabott útmutatással. E könyvből megismerheted a lelki...
18.28 €
Chtějte od života víc! Jedinečný osobní příběh mladé světoobčanky, která se narodila v Česku vietnamským rodičům a rozhodla se prorazit za velkou louží. Kromě toho si stihla zahrát v několika seriálech, zorganizovat vietnamský Comic Con, založit pár start-upů...
7.51 €
Nové vydanie pracovného zošita k učebnici slovenského jazyka pre 4. ročník ZŠ z edície Nezábudka. Koncepcia je postavená na tradičných princípoch vyučovania, vyznačuje sa systematicky a logicky štruktúrovaným učivom. V súlade s inovovaným Štátnym vzdelávacím...
9.9 €
VRAVIA MI, ŽE SOM NAJMRZUTEJŠÍ BRANKÁR V LIGE, A MOŽNO TO TAK NAOZAJ JE, ALE ČO NA TOM, KEĎ SOM POČAS TEJTO SEZÓNY NEPREKONATEĽNÝ? Tím Carolina Comets sa vezie na rekordnej vlne víťazstiev a ja som odhodlaný spraviť všetko pre to, aby pokračovala. Rozptýlenie...
12.56 €