A szikra - Kristine Barnett

12.9 €

Kristine Barnett fiának IQ-ja nagyobb, mint Einsteiné, fotografikus memóriával rendelkezik, és két hét alatt egyedül megtanulta a függvénytant. Jacob kilencévesen fogott hozzá egy olyan eredeti asztrofizikai teória kidolgozásához, amelyért szakértők szerint egyszer Nobel-díjat kaphat, tizenkét esztendősen pedig már fizetésért végzett kvantumfizikai kutatásokat. Történetét azonban az teszi még inkább figyelemre méltóvá, hogy Jake rendkívüli elméje kis híján az autizmus ködébe veszett. Kétévesen, amikor állapotát diagnosztizálták, az édesanyjának azt mondták, ez a gyerek talán soha nem lesz képes önállóan bekötni a cipőjét. A szikra egy édesanya különleges visszaemlékezése. Miután Jake-et otthon és a fejlesztő óvodában olyan "szakértők" vették körül, akik a legalapvetőbb készségekre próbáltak összpontosítani, és korlátozni igyekeztek mindabban, ami elvonta ezektől a figyelmét - a csillagok, a falon mozgó árnyékok, a skótkockás kanapéhuzat tanulmányozásában -, Jake szellemileg egyáltalán nem haladt előre. Kristine érezte, hogy változtatnia kell ezen. A szakemberek és a férje, Michael helyett a saját ösztöneire hallgatott, kivette Jake-et a fejlesztő óvodából, és hozzálátott, hogy maga készítse föl az óvodai nagycsoportra. A házuk garázsában vezetett családi napközi tapasztalataira támaszkodva eltökélten fáradozott a Jacobban észrevett "szikra" - a szenvedélyes érdeklődés - lángra lobbantásán. Úgy döntött, nem azzal törődik, amire a fia képtelen, inkább a képességeire fog koncentrálni. Ez az alapelv, valamint a játékok és normális gyermekkori élmények (labdázás, kirándulás, kerti sütés) fontosságába vetett hit segítette Kristine-t a hihetetlen akadályok leküzdésében. Barnették nem voltak jómódúak, és az anyagi gondok mellett Kristine-nek saját súlyos egészségügyi problémáival is szembe kellett néznie. Kristine és Michael kitartó munkával, Jake meg két öccse iránti elszánt odaadással, valamint a rokonok, ismerősök összefogásába vetett rendíthetetlen hittel mégis minden várakozást felülmúló eredményeket értek el. A szikra drámai, gondolatébresztő, szemléletformáló elbeszélés a félelmetes nehézségekkel szembeszálló szeretet és bátorság erejéről, a káprázatos lehetőségekről, amelyek akkor tárulnak föl, ha megtanuljuk, hogyan aknázzuk ki maradéktalanul a minden gyermekben, valamennyiünkben ténylegesen rejtőző képességeket.

Podobné produkty

Azon az éjjelen, amikor Rune élete örökre megváltozott, vér lepte el az utcákat. Mostanra, a borzalmas forradalmat követően, a boszorkányok számkivetetté váltak, akik ellen könyörtelen vadászat folyik. Az egyre növekvő veszély miatt Rune is kénytelen elrejteni,...
14.08 €
Kate Hardy: Katalán nyelvleckeLeandro meghívja a csinos Becky nővért vacsorára, majd érzéki tangót lejt vele. Gyengéd csókja közben a lány végre elfelejti a sürgősségi...
7.01 €
Joanna Neil: Túl az ÓperenciánEgy szerencsétlen véletlen folytán Amber nem kapja meg azt az állást, amelyre friss diplomásként pályázik, ezért elfogadja egyik páciensének...
7.01 €
Penny ?Jordan: Különös játékszabályok A csinos fényképésznővel még soha nem esett meg, hogy ilyen kínos helyzetbe kerüljön. Fivére műtermében összetéveszti...
7.01 €
Z Geralta se stal zaklínač na odpočinku. Užívá si klidu v Toussaintu na vinici Corvo Bianco, kterou dostal darem od zdejší kněžny za své služby. Vyrábí víno, ale jak se zdá, zatím se mu to vůbec nedaří. S taktem mu to dávají na srozuměnou sousedé vinaři a s...
18.37 €
Príbeh o architektúre a meste, budovanom v zložitých časoch vojnovej a povojnovej konjunktúry. Je to mozaika poskladaná zo života vojnovej Bratislavy, osudov architektov a staviteľov, z tragédií, zlyhaní aj víťazstiev, ktoré mesto prežilo. Autori cez príbehy...
16.9 €
"Aki megnő, az mindig nagy, Vagy egy kicsit kicsi marad." Grecsó Krisztián rendhagyó könyvében gyerekversek olvashatók. A szerző kislánya, Hanna ihlette ezeket a szövegeket, de minden kisgyerek és szülő örömét lelheti bennük. Hétköznapok és ünnepnapok, az élet...
11.29 €
Gondoltad valaha, hogy a kristályok működésére közvetlen hatással van a Holdjárás? Gondoltad valaha, hogy ha figyelembe veszed a Hold és a kristályok együttműködését, akár megtöbbszörözheted a kövek gyógyító erejét? Figyelted valaha a Holdállást? Érdekel, mikor...
16.1 €
A vers testté lesz nem csak verseskötet, hanem hitvallás is: bizonyítéka annak, hogy a klasszikus forma nem bilincs, hanem szárny. Shakespeare- és Petrarca-szonettformák, szonett-haiku fúziók, saját fejlesztésű, kötött szerkezetek és szabadvers-kísérletek világítják...
8.42 €