A szerelmes agy - Stephanie Cacioppo

16.9 €

„Egy tartós kapcsolat kiépítése két idegtudós között, akik mindketten a kapcsolatokat vizsgálják, maga is felér egy kutatással. Mindketten tisztában voltunk a szándékainkkal, ismertük az egymás felé tett lépéseink rejtett tartalmát, az egyes viselkedésmódok ránk gyakorolt biológiai és pszichés hatását. Tudtuk, hogy amikor egymás szemébe nézünk, a tükörneuronjaink aktiválódnak, hogy amikor átöleljük egymást, oxitocin szabadul fel a szervezetünkben, amikor a bennünk közös vonásokat vetjük össze, valójában azt mérjük fel, mennyire illünk össze, és tudtuk azt is, fontos előrejelzője egy egészséges párkapcsolatnak az, mennyire érzik egy pár tagjai úgy, mintha egyek lennének. De még ez a sok tudományos információ sem volt képes csökkenteni az egymásra találásunk fölötti örömöt és izgalmat, és nem éreztük magunkat ettől különösebben zavarban vagy kellemetlenül.” Jobb megtapasztalni a szerelmet, még ha el is veszítjük, mint soha nem szeretni. Harminchét évesen Stephanie jól érezte magát szingliként: életét a tudományos kutatásnak szentelte, és a romantikus szerelem agyunkra gyakorolt hatásait vizsgálta. Egy nap azonban találkozott a szintén idegtudós Johnnal, a magány világhírű kutatójával. Egymásba szerettek, összeházasodtak, és közös irodában kezdtek dolgozni a Chicagói Egyetemen. Regénybe illő történetük drámai fordulatot vett, amikor Johnnál rákot diagnosztizáltak, majd hét együtt töltött év után örökre el kellett búcsúzniuk egymástól. A szerelmes agy nem csupán tudományos munka, hanem megrázó vallomás is. Dr. Cacioppo elmeséli útját az elsöprő találkozástól a megbonthatatlan köteléken át a gyász mélységéig és a gyógyulásig. Eközben a legfrissebb agykémiai és viselkedéstudományi kutatásokra támaszkodva tárja fel, miért szeretünk bele valakibe, mi tartja életben a szerelmet, és hogyan dolgozzuk fel annak elvesztését. Ez a különleges könyv egyszerre tudományos felfedezőút és szívszorító szerelmi történet – annak tanúságtétele, hogy a szerelem egyszerre alapvető biológiai szükségletünk és az emberi élet egyik legnagyobb csodája.

Podobné produkty

Anglia, 1824: Royd Frobisher kapitány tengerészként már hírnevet szerzett magának, és most testvérei nyomdokába lépve egy fontos küldetést készül sikerrel befejezni. Kiderül azonban, hogy nehéz vállalkozás lesz, mert kísérője az úton nem más, mint fiatalkori...
12.08 €
Elveszíthetjük-e az emlékét annak, ami egykor a szívünk része volt?Két cselszövő, egy lány és egy mindhalálig tartó harc a boldogságért.Evangeline Fox a Fenséges Északon révbe ért: hozzáment a jóképű herceghez, egy fantasztikus kastélyban lakik, minden álma...
9.29 €
Prága, 1916. A fiatal Milena öntudatos és kalandvágyó. A legszívesebben kávéházakban tölti a napjait, a bohémek találkahelyén. Itt találkozik a titokzatos íróval, Franz Kafkával. Rögtön világossá válik, hogy kettőjüket több köti össze, mint pusztán az irodalom...
9.83 €
Elveszíthetjük-e az emlékét annak, ami egykor a szívünk része volt? Két cselszövő, egy lány és egy mindhalálig tartó harc a boldogságért. Evangeline Fox a Fenséges Északon révbe ért: hozzáment a jóképű herceghez, egy fantasztikus kastélyban lakik, minden álma...
14.08 €
Prága, 1916. A fiatal Milena öntudatos és kalandvágyó. A legszívesebben kávéházakban tölti a napjait, a bohémek találkahelyén. Itt találkozik a titokzatos íróval, Franz Kafkával. Rögtön világossá válik, hogy kettőjüket több köti össze, mint pusztán az irodalom...
16.33 €
Thomas Carrick szigorú keretek között éli az életét. A nyüzsgő Glasgow-ban működő családi vállalat tehetős tulajdonosa a város egyik legkívánatosabb partiképes agglegénye....
9.83 €
Lily Gardner tehetséges zongorista. Lily Gardner tehetséges zongorista, ám elveszett a zongora iránti lelkesedése. Lily Gardner tinilány. Lily Gardner tinilány, aki átlagos életet szeretne, melírozott hajjal és helyes fiúkkal. Lily Gardner nem örül, hogy különcnek...
7.69 €
A kapcsolatok asztrológiája rendszerszerű kutatáson alapuló és mély meglátásokat tartalmazó összefoglalása annak, hogy az asztrológián keresztül hogyan érthetjük meg emocionális, szexuális és kapcsolati elvárásainkat, igényeinket, motivációinkat. Stephen Arroyo,...
22.51 €
Stephen King pályája kezdete óta igazi mestere nemcsak a lebilincselő regényeknek, hanem a rövidebb prózai műfajoknak is. Ennek ellenére jóval ritkábban van lehetőségünk a lélek sötét mélységeiről sűrített formában nyilatkozó, a borzongás klasszikusait megidéző...
15.49 €