A szél árnyéka - Tűzrózsa - Carlos Ruiz Zafón

14.84 €

"Az embert semmi nem jellemzi olyan jól, mint az a könyv, amely először ejti rabul a lelkét." Vannak dolgok, amiket csak sötétben látunk igazán. És csak akkor, ha már kellőképpen fogékonyak vagyunk. Daniel Sempere tízéves, amikor antikvárius apja egy hajnalon elviszi egy titokzatos barcelonai könyvtárba, az Elfeledett Könyvek Temetőjébe. Ebben a Temetőben olyan művek nyugosznak, amelyek egy-egy könyvtár vagy könyvesbolt bezárásával elárvultak. Daniel a "beavatási szertartás" során örökbe fogad egy könyvet - Julián Carax A szél árnyéka című művét -, és azzal megpecsételődik a sorsa mind a kötetnek, mind a fiúnak. Romantikus - újromantikus - regény elátkozott, megtagadott könyvekről, az egyetlen szerelemről, igaz barátságról, feneketlen gyűlöletről és véres bosszúról. Olyan fájdalmasan szép, olyan félelmetes és fordulatos, amilyen egy többgenerációs családtörténetbe oltott kísértet- és detektívhistória csak lehet. A függelékben olvasható Tűzrózsa című novella Az Elfeledett Könyvek Temetője tetralógia eredetét beszéli el. A tetralógia további részei: Angyali játszma, A mennyország fogságában, Lelkek labirintusa. Carlos Ruiz Zafón (1964) világszerte elismert, díjakkal elhalmozott, rendkívül népszerű spanyol író. Műveit több mint ötven nyelvre lefordították.

Podobné produkty

Vannak ?dolgok, amiket csak sötétben látunk igazán. És csak akkor, ha már kellőképpen fogékonyak vagyunk. Daniel Sempere tízéves, amikor antikvárius apja egy hajnalon elviszi egy titokzatos...
8.45 €
Acélos rózsa Rejtélyes körülmények köztött eltűnik a tizenkét éves Liz, és a szülők barátjukat, Colt Nightshade magánnyomozót kérik meg, hogy derítse ki hollétét. Mivel Althea Grayson rendőrhadnagy hivatalból ered a gyermekrablók nyomába, így útjaik találkoznak....
16.06 €
A léleknek hét szintje van, és minden őrző vonzódik egyhez… Amaja egy titokzatos tűzeset után a mogorva, flegma, kissé életunt harcos, azaz a Vadász oltalma alá kerül. El kell hagynia Japánt, hogy ő is kivegye részét a világ kezdete óta tartó háborúban; harcoljon...
5.63 €
A léleknek hét szintje van, és minden őrző vonzódik egyhez… Amaja egy titokzatos tűzeset után a mogorva, flegma, kissé életunt harcos, azaz a Vadász oltalma alá kerül. El kell hagynia Japánt, hogy ő is kivegye részét a világ kezdete óta tartó háborúban; harcoljon...
12.9 €
Ejtsd szerelembe, válj a gyenge pontjává, végezz vele... Seraphena Mierel az ősi lények fátylába burkolva született, a Sors ígérte Szűzként, ezért a jövője sosem volt az övé: születése előtt kiválasztották, hogy alanya legyen egy kétségbeesett alkunak, amelyet...
16.89 €
A szerző előző, Álmos haragja című regényében megismert Sandru - vagy görög nevén Alexandrosz - félig magyarként, félig görögként, mi több, Konstantinupolisz legfőbb hadvezérének unokájaként és egy tekintélyes görög sereg parancsnokaként tér vissza a kürtgyarmat...
12.9 €
Feláldoznád az egész világot azért, hogy megmentsd, akit szeretsz? Bastien Oakheartot elárulva, meggyötört szívvel rángatják az ellenséges Valerienbe. A bábmester egy halálos játszma kellős közepén találja magát, csakhogy ezúttal nem ő, hanem Volkol nagyfejedelem...
15.49 €
A Végjátékban véget ért Hangyháború után a harc most a Föld teljes uralmáért zajlik. Az Árnyék-sorozat harmadik részében a Hegemónia a bukás...
5.61 €
Feláldoznád az egész világot azért, hogy megmentsd, akit szeretsz? Bastien Oakheartot elárulva, meggyötört szívvel rángatják az ellenséges Valerienbe. A bábmester egy halálos játszma kellős közepén találja magát, csakhogy ezúttal nem ő, hanem Volkol nagyfejedelem...
18.31 €