A suttogó ajtón túl - TJ Klune,Mihály Szente

16.87 €

Wallace Price éppen a saját temetésén vesz részt, nagyon furcsán érzi magát, és amikor találkozik a kaszással, gyanítani kezdi, hogy valóban meghalt. De ahelyett, hogy egyenesen a túlvilágra vezetnék, egy különös teaházban találja magát, a hegyek között. A tulajdonosa egy Hugo nevű férfi, aki teával és süteménnyel várja az élőket, valamint révészként szolgálja a lelkeket, hogy megkönnyítse számukra az átkelést. A sikeres és céltudatos ügyvéd azonban nem akarja feladni addigi életét, mindenáron vissza akar térni megszokott világába, csakhogy nem hagyhatja el a teaházat. Szerencsére annak furcsa és titokzatos lakói támogatást nyújtanak neki, hogy elfogadja a helyzetét, és felfedezzen olyan dolgokat, amik addig ismeretlenek voltak a számára. Aztán, amikor eljön a teázóba a menedzser, és egy hetet ad neki a túlvilágra való átkelés előtt, Wallace megpróbálja bepótolni mindazt, ami kimaradt az életéből. A Ház az égszínkék tengernél című könyv szerzőjének új regénye magával ragadó történet életről és halálról, gyászról és reményről. Hol szívszorító, hol szívmelengető kortárs fantasy, aminek két főszereplője egy szellem és egy révész, és azt is megtudjuk belőle, hogy a kaszások élete sem könnyű…

Podobné produkty

Wallace Price éppen a saját temetésén vesz részt, nagyon furcsán érzi magát, és amikor találkozik a kaszással, gyanítani kezdi, hogy valóban meghalt. De ahelyett, hogy egyenesen a túlvilágra vezetnék, egy különös teaházban találja magát, a hegyek között. A...
9.83 €
A Szellemekkel suttogó Shawn Leonard gyógyító spirituális útjának összefoglalása, amelyben a szerző végtelen pontossággal és szeretettel szólítja meg a másvilágot, hogy közelebb hozza azt hozzád. Izgalmas történetei a mindnyájunkat összekötő spirituális energia...
13.49 €
Szellemi vezetőid most is körülötted vannak, fejleszd az intuíciódat, és lépj kapcsolatba velük! A Szellemekkel suttogó Shawn Leonard gyógyító spirituális útjának összefoglalása, amelyben a szerző végtelen pontossággal és szeretettel szólítja meg a másvilágot,...
16.87 €
Történetünk elbeszélője egy idősödő, különc izlandi úriember, Valdimar Haraldsson, aki sajátos nézeteket vall a halfogyasztás és az északi népek kimagasló szellemi képességei közötti összefüggésrôl. 1949-ben járunk, és főhősünknek abban a szerencsében van része,...
9.86 €
Egy kis füzet, amelybe fontos dolgokat vagy egyszerű apróságokat jegyezhetünk le: egy szép emléket, egy különös álmot, egy világmegváltó gondolatot, rímbe szedett érzéseket... Az oldalakat költők, írók, hírességek elgondolkodtató, elbűvölő sorai gazdagítják....
3.07 €
A suttogók nem Sztálinról szól, hanem szovjet emberek százairól és szovjet családok tucatjairól - bolsevikokról, kulákokról, írókról, tudósokról -, akik egy, az életükre nehezedő totális diktatúrában próbáltak élni, de legalább túlélni. Megtudjuk, hogyan dolgoztak...
25.35 €
A suttogók nem Sztálinról szól, hanem szovjet emberek százairól és szovjet családok tucatjairól - bolsevikokról, kulákokról, írókról, tudósokról -, akik egy, az életükre nehezedő totális diktatúrában próbáltak élni, de legalább túlélni. Megtudjuk, hogyan dolgoztak...
18.03 €
Egy éjszaka, amely mindent elvett tőlem. A testemet, ami helyrehozhatatlanul megsérült. A fiút, akiről azt hittem, hogy örökké az enyém marad. Az életet, amiről mindig is álmodtam. Holt most visszatért. Csakhogy most már nem fiú, hanem férfi, akinek tekintetében...
15.77 €
Pilinszky János 1977-ben megjelent Beszélgetések Sheryl Suttonnal című esszéregénye egy fiktív párbeszéd, alapja azonban egy valóságos találkozás. A költő Párizsban látta Robert Wilson társulatának A süket pillantása című emblematikus színházi előadását, amelynek...
7.88 €