A startup módszer - Eric Ries

11.41 €

Hogyan tegyük startuposan rugalmassá vállalatunkat? Miként lehet fenntartani a kísérletező kedvet és az innovatív vállalkozói lendületet? Mi segíthet csökkenteni a bürokráciát és a hatalmi harcokat szervezetünkben? A vállalatok fejlődése sokszor éppen a csúcson torpan meg, és ilyen helyzetben vezetőként tehetetlenek vagyunk. A Lean Startup című sikerkönyv szerzője, Eric Ries által kifejlesztett startup módszerrel – a hagyományos és a vállalkozói menedzsment zseniális ötvözésével – folyamatosan átalakulhatunk és megújulhatunk a modern vállalkozói szférában, sőt akár a közpolitikában is. A szerző rengeteg példán keresztül mutatja be, hogyan sikerült egyedülálló módszerével startupos dinamikát adni ikonikus multinacionális cégeknek, például a GE-nek, a Toyotának, az Amazonnak és a Facebooknak, valamint olyan hipergyors növekedésű, befutott startupoknak, mint a Dropbox és az Airbnb, vagy akár az amerikai kormányzat csőd közeli oktatáspolitikai és egészségbiztosítási projektjének. A startup módszer ma már világszerte a vállalkozók bibliája, vállalati mérettől és ágazattól függetlenül, bárki bárhol megvalósíthatja, ha akarja. „A startupok kísérletek – akár sikeresek, akár nem, nincs náluk jobb módszer arra, hogy új ötletek jelenjenek meg a piacon. Hogyan szerezhetné vissza és tarthatná fenn egy nagyvállalat eredeti startupos lendületét? Erről szól Eric Ries legújabb könyve A startup módszer, amelyet a Lean Startup című forradalmi munkájára épített."" – Marc Andreessen, az Andreessen Horowitz társalapítója „Közvetlenül láttam, hogyan honosítja meg Eric Ries Lean Startup munkamódszereit egy nagyvállalatnál – gyorsan és átfogóan. Ennek elméleti és gyakorlati összefoglalója, A startup módszer nélkülözhetetlen azoknak a kis- és nagyvállalatoknak, amelyek a gyors növekedés fenntarthatóbb módjait keresik."" – Beth Comstock, a General Electric korábbi alelnöke „Azoknak a vezetőknek, akik az élen szeretnének járni, fontolóra kell venniük A startup módszer tanulságait. Eric Ries új könyve az elkövetkező évtizedekben fontos útmutatója lesz a modern vállalatoknak – legyenek azok globális cégek, családi vállalkozások vagy nonprofit szervezetek."" – Lawrence Summers, a Harvard Egyetem Charles W. Eliot professzora, az Egyesült Államok korábbi pénzügyminisztere.

Podobné produkty

Mit kezdjünk az értékesítés során felmerülő kifogásokkal? Hogyan zárjunk le minél több üzletet sikeresen? Miként érjünk el folyamatos ügyfél-elégedettséget?...
10.65 €
"Már nem is számolod, hány sikertelen edzésprogramot szenvedtél végig? Idegesít, hogy hosszú órákat töltesz az edzőteremben, mégsem leszel izmosabb és erősebb? Unod, hogy folyton a legújabb kütyüket akarják rád sózni, és soha meg nem valósuló ígéretekkel bombáznak?...
11.26 €
Nem elég elismert tudóssá válni, progresszív nézeteket is kell hangoztatni ahhoz, hogy valaki a tudomány világában érvényesülni tudjon. A szomorú tapasztalat legalábbis egyre inkább ezt mutatja. Ha ugyanis egy kutató olyan tudományos eredményre jut, amely nem...
12.72 €
A könyvből bárki könnyen megtanulhatja José Silva világszerte elterjedt módszerét, amit többek közt a következőket ígéri: önbizalma szárnyakat kap; memóriája hihetetlen mértékben javul; tanulásának gyorsasága és hatékonysága megsokszorozódik; kiegyensúlyozottabb,...
9.65 €
A stressz a modern civilizáció egyik legsúlyosabb ártalma. A könyvben bemutatott „hat gyógyító hang” és „belső mosoly” gyakorlatok segítenek hasznosíthatóvá alakítani az egyébként rendkívül ártalmas és számos pszichikai illetve fizikai betegségért felelős stressz-energiát.
5.32 €
Miután évekig szenvedett megmagyarázhatatlan egészségügyi problémáktól, dr. Ben Lynch felfedezte a kiváltó okot: a "piszkos" géneket. A génjeink "születhetnek piszkosnak", de gyakran egyszerűen csak "piszkosan viselkednek", válaszul a környezetünkre, az étrendünkre...
14.51 €
A Montessori-módszer elveit összefoglaló kézikönyv gyakorlati útmutatóul szolgál: az 1-5 éves korú gyermekek szülei találhatnak gondolatébresztő ötleteket és gyakorlati tanácsokat a szabadban, illetve a lakásban végezhető tevékenységekhez, amelyeknek az a céljuk,...
14.52 €
Gyakorold az angol nyelvtant a fordítás módszerével! Ugye neked is ismerős ez a helyzet? Megtanulsz egy nyelvtani szabályt, elolvasod a magyarázatokat, majd amikor a tanultakat a gyakorlatban kellene használnod, hirtelen elbizonytalanodsz? A PONS Mondatról...
13.49 €
A felsőoktatási intézményekre vonatkozó elvárások és a glo­bális, digitalizált világ kihívásai közepette ezzel a kézikönyvvel inspiráló és praktikus módszereket kínálunk a kreatív tanuláshoz. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Kreatív Tanulás Programja keretében...
5.23 €