A segítség - Kathryn Stockett

11.54 €

A hatvanas évek elejére, Jacksonba, az amerikai Dél egy tipikus kisvárosába varázsol bennünket Kathryn Stockett regénye. Látszólag olyan világ ez, ahol soha nem fog megváltozni semmi - a fehérek úgy érzik, a világ örök rendje a szegregáció, a feketék pedig álmukban sem mernék elmondani igazi érzéseiket (hiszen aki mégis elmondja, azt rögtön elbocsátják, s szerencséje van, ha nem ölik meg aztán). Közben persze már elkezdődött a fekete polgárjogi mozgalom, s amit Martin Luther King mond, s ami közben szép lassan történik az országban (a szegregáció fokozatos, nagyon lassú enyhülése), az mégiscsak eljut a kisvárosba... Skeeternek, egy fehér lánynak, aki épp visszajött az egyetemről, és író akar lenni, az az ötlete támad, hogy a cselédekről kellene könyvet írni, pontosabban egy interjúkötetet: a fekete nők először kapnának lehetőséget, hogy ők maguk mondják el, milyen a fehéreknek dolgozni, hogy bánnak velük, mik a fájdalmaik, örömeik... Skeetert eleinte csak naiv, gyerekes becsvágy fűti, hogy valami olyat írjon, ami megjelenhet. De a közös munka révén a néger cselédeket megismerve, s részt vállalva sorsukból, sőt életét kockáztatva értük - hiszen Jacksonban veszélyes, sőt életveszélyes vállalkozás egy ilyen könyv kiadása -, a fiatal lány a jó ügy mellett kiállni kész, bátor felnőtté válik.

Podobné produkty

Kathryn Stockett (1969) amerikai írónő Jacksonban született, korábban magazinoknak írt New Yorkban, majd 9/11 hatására kezdett bele korszakos művébe, amin öt éven át dolgozott, és újabb évekbe telt, mire egy kiadó vállalta a megjelentetését. A Segítség a hatvanas...
12.9 €
Enter a vanished and unjust world: Jackson, Mississippi, 1962. Where black maids raise white children, but aren’t trusted not to steal the silver... There’s Aibileen, raising her seventeenth white child and nursing the hurt caused by her own son’s tragic
9.99 €
"You give a girl a taste of fresh air and then you take it away-she'll grow fierce and wild to get it back." Oxford, Mississippi, 1933. Eleven-year-old Meg Lefleur has learned the hard way to rely on no one. Ever since her beloved mother failed to come home...
23.99 €
'Smart, funny, and driven by unforgettable characters ... a must-read' Bonnie Garmus, author of Lessons in Chemistry'With exquisite storytelling and unforgettable characters, The Calamity Club is a joyful, heartbreaking, heartwarming read. I loved it so much'...
26.99 €
Csatlakozz a Mancs Őrjárathoz a kutyisztikus fejtörőkért és kalandokért! Vezesd el Rockyt és Skye-t az Őrtoronyhoz, segíts Chase-nek megfejteni a titkos kódot, és pattintsd ki a saját mancsasztikus kutyifiguráidat! Több mint 100 fémesen csillogó matricát is...
8.45 €
Ez a könyv azoknak íródott, akik hisznek abban, hogy valahol a nagyvilágban van egy olyan ember, akit csak nekik szánt az ég. Valaki, akivel olyan kapcsolatot teremthetnek, amelyben mindkét fél úgy érzi, hogy ketten alkotnak egyet. Akivel azért kerültek össze,...
8.68 €
Ez a könyv azoknak íródott, akik hisznek abban, hogy valahol a nagyvilágban van egy olyan ember, akit csak nekik szánt az ég. Valaki, akivel olyan kapcsolatot teremthetnek, amelyben mindkét fél úgy...
8.14 €
Vészhelyzet! Jaj, ne! Nyugalom! Már úton a segítség! Húzd ki a kis füleket, ahol nem is egy, hanem mindjárt két SZUPER MEGLEPETÉST találsz!
8.71 €
"Kíváncsi voltam, mi történik, ha megfogadom dr. Covey A kiemelkedően eredményes emberek 7 szokása című könyv tanácsait… vagy hogy Eckhart Tolle útmutatásai alapján (A most hatalma a gyakorlatban) kész leszek-e a gyökeres belső átalakulásra. Vajon megváltozik...
8.42 €