A saját érdekedben - Samantha Downing

9.8 €

Teddy Crutcher elkötelezett oktatója a neves Belmont Akadémiának. Ugyan szigorú, de mindig következetes, és kizárólag diákjai érdekeit tartja szem előtt. Nem véletlenül nyerte el az Év Tanára-díjat sem. Ám Teddy szemlélete némileg eltér a megszokottól, különösen a tekintetben, hogy mit lehet, és mit szükséges megtenni, hogy tanulóit a helyes útra terelje. Teddynek ugyanígy megvan a maga nézőpontja arról is, miként kellene működnie a tanári karnak, és a maga részéről készen áll rá, hogy a legteljesebb titokban, a saját akarata szerint formálja át hőn szeretett iskolája sok évtizedes tradícióit. Amikor egy napon Teddy egyik diákjának édesanyja holtan rogy össze egy iskolai ünnepségen, kezdetben senki sem gyanakszik, ám a jelek egyre inkább afelé mutatnak, hogy a munkaközösség elnökének halála nem szerencsétlen véletlen volt csupán, az események pedig olyan titkokat csalnak a felszínre, melyek végleg felborítják az iskola és az egész város életét. Samantha Downing 2019-ben robbant be a köztudatba Elbűvölő feleségem című regényével, melyben mesteri thrillert szőtt a házastársi viszony nehézségei köré. A saját érdekedbenaz iskolai közösségek olykor viszontagságos működésébe enged betekintést, ahol sokszor csupán egy szikra kell, hogy lángra lobbanjanak a lappangó indulatok.

Podobné produkty

Teddy Crutcher elkötelezett oktatója a neves Belmont Akadémiának. Ugyan szigorú, de mindig következetes, és kizárólag diákjai érdekeit tartja szem előtt. Nem véletlenül nyerte el az Év Tanára-díjat sem. Ám Teddy szemlélete némileg eltér a megszokottól, különösen...
14.03 €
Több mint 200 érdekes és elgondolkodtató kérdés és válasz várja a gyerekeket ezeken a kártyákon. Memória és logika, felfedezés, tanulás és szórakozás... Mi más kellhet a tökéletes kikapcsolódáshoz? Válaszolj a kérdésekre, és válj te is a foci mesterévé!
7.01 €
Tudtad, hogy a Brachiosaurus szíve nagyon erős volt? Vagy hogy a Tyrannosaurus Rex lábnyoma olyan, mint egy gigantikus gyíké? Ilyen és sok más, ehhez hasonló kérdésre kapsz választ ebből a könyvből. Ötszáz érdekesség, számtalan izgalmas tény a dinoszauruszok...
14.25 €
Azt már a legtöbb gyerek tudja, hogy a leggyorsabb szárazföldi állat a gepárd, a legnagyobb tojást a strucc tojja, a kék bálna pedig Földünk leghatalmasabb élőlénye. De arról vajon hallottatok-e, hogy a kutya orrmintázata éppen olyan egyedi, mint az emberi...
5.35 €
Fedezd fel az emlősök hihetetlen világát e gazdagon illusztrált foglalkoztató segítségével. Találsz benne lélegzetelállító információkat, állati fejtörőket, szuper matricákat, sőt még kihajtogatható posztert is! Készülj fel a kalandra! Az élvezetes feladatokkal...
8.03 €
Egy gőzölgő olasz kávé mellett jó olasz bort kortyolva egyszer csak az elveszett Atlantiszon találjuk magunkat: megcsodáljuk Leonardo strucctojását, miközben körülöttünk égnek a máglyák, magával ragad bennünket a középkori lovasverseny színes kavalkádja, s...
24.11 €
Az orvostörténész szerző a legkülönösebb gyógymódokat tárja az olvasó elé, illetve azokat a cselekedetek, amelyek "a gyógyítás históriájának elhagyatott határterületein rejtőznek". A szórakoztató olvasmány illusztrálásra álljon itt két jótanács, amely a hosszú...
11.15 €
Azoknak a gyerekeknek, akikben él a tudásvágy, akik szeretnek kérdezni, kutatni, és egyszerűen mindent tudni akarnak a világról, ez a könyv igazi aranybánya! Az Olvassatok velünk! - 2500 érdekesség című kötet 2500 izgalmas, meglepő, vicces vagy épp elképesztő...
16.87 €