A rózsaszín negyven árnyalata - Bogitta Donna

8.03 €

Napjainkban és régi, letűnt korokban sem volt egyszerű a női szerepek, élethivatás megélése. Anna, Júlia, Ibolya, Amália és Ágnes életútjának ismertetésén keresztül Donna Bogitta hiteles példák bemutatására vállalkozik, így a rózsaszínű leányálmokon túl kifejezetten kijózanító fordulatokkal is találkozhatunk írásaiban. Anna 1901-ben, kisbirtokos család hetedik gyerekeként született, ám gondosan eltervezett életébe közbeszólt a történelem, a második világháború - királynői élete összeomlott. Juliska úri szabó apa és kispolgári családból származó anya első gyermekeként látta meg a napvilágot 1931-ben. Történetéből kiderül, hogyan sikerül egyensúlyoznia a háború előtti konzervatív és az emancipált, modern életvitel között. Ibolya sorsa az idilli kezdettől a végtelen kiszolgáltatottságig ível, míg Amália életében a kiegyensúlyozott, sikeres és az embert próbáló időszakok váltakoznak az idilli végkifejletig. A harmincas éveiben járó szingli, munkamániás, karrierje csúcsán járó Ágnes történetének pedig már a huszonegyedik század egyik tipikus női sorsának bemutatása ad aktualitást.

Podobné produkty

Az Ötven árnyalat-trilógia második kötete érzéki és sötét világba vezeti olvasóját. A titokzatos fiatal milliárdos, Christian Grey sötét vágyaitól elbátortalanodva Anastasia Steele kilép a kapcsolatból, új lapot nyit az életében, és elhelyezkedik egy seattle-i...
7.3 €
Az Ötven árnyalat-trilógia harmadik kötete minden eddiginél szenvedélyesebb és veszélyesebb. Amikor a fiatal és tapasztalatlan Anastasia Steele először találkozott a titokzatos milliárdossal, azonnal átjárta őket az érzéki izzás, amely mindörökre megváltoztatta...
7.3 €
"Dési János, a Népszava és a Klubrádió munkatársa lexikonná varázsolta össze a magyar közélet 48 prominens alakjának pályaképét - jobbról is meg balról is. E varázslásban Pápai Gábor volt a segítőtársa: a szereplőkről készített egy-egy csinos karikatúrát. P....
12.12 €
„A múltam és a jövőm összecsapott.” A sötét ötven árnyalata pusztító szenvedélyét, kínzó gondolatait, fájdalmas vívódásait és gyötrő vágyait ezúttal Christian Grey szemszögéből ismerhetjük meg. A perzselően érzéki affér szívszakadással és vádaskodással ér véget,...
14.08 €
Joanne Rock: Ne kertelj! Éppen a csodás kert kialakításán fáradozik Christine, amikor betoppan a ház ura, a híres-hírhedt Forma?1-es versenyzo és playboy, Vito Cesare. A lánynak a férfi nagybátyja adta a megbízást, azzal a titkolt szándékkal, hogy Vito talán...
5.61 €
Éld át A szabadság ötven árnyalatának érzékiségét, románcát és fordulatait Christian Grey gondolatain, megfigyelésein és álmain keresztül! E L James újra ellátogat az Ötven Árnyalat világába, hogy feltárja a világszerte több millió olvasót rabul ejtő szerelmi...
16.13 €
...mert minden történetnek két oldala van. E L James újraírta az elmúlt idők legsikeresebb bestsellerét. Eljött a várva várt pillanat, amikor a Szürke-rajongók végre a titokzatos és izgató Christian gondolatai közé férkőzhetnek. Christian Grey szavain, gondolatain...
16.13 €
Darlene Gardner: Kulcskérdés A jó szex sokat számít, gondolja Kate Marino, a csinos belsoépítész, de o többre vágyik. Amikor barátja, Riley a varázslatos éjszakák ellenére semmi jelét nem adja szerelmének, a lány kiadja az útját. Amikor egy év múlva a férfi...
9.83 €
Acélos rózsa Rejtélyes körülmények köztött eltűnik a tizenkét éves Liz, és a szülők barátjukat, Colt Nightshade magánnyomozót kérik meg, hogy derítse ki hollétét. Mivel Althea Grayson rendőrhadnagy hivatalból ered a gyermekrablók nyomába, így útjaik találkoznak....
16.06 €