A repülő macska - Kurt Vonnegut

16.9 €

„Lowell felkapta a centeket. Alattuk lapítottak az idegenek. Egymáshoz bújtak és reszkettek. Lowell eléjük tette a kezét. – Másszatok a tenyeremre! Mozgás! Mozgás! Meglepetést tartogatok számotokra. De a távolról jött felderítők nem mozdultak. Lowell kénytelen volt egy ceruza hegyével nógatni őket. Amikor mindnyájan megérkeztek a tenyerére, felemelte és a csészealj széléhez szállította a kozmosz vándorait. Hat köménymag ült most a tányérka peremén.” Kurt Vonnegut kezdő íróként az 1950-es évek elején színes magazinok számára írta történeteit. Csakhogy a rádió és a televízió térnyerésével az addig népszerű lapoknak bealkonyult, ezek a kis remekművek pedig fiókban maradtak. Pedig korántsem zsengékről van szó: mindegyik íráson ott ragyog a nagy nevettető és a humanista filozófus védjegye, az utánozhatatlan vonneguti humor – és a szeretet, amelyet Vonnegut sarkaiból kifordult, abszurd világunk és esendő lakói iránt érez. A Vonnegut-kutatóknak köszönhetően az író halála után még bővült az életmű: ezzel a tizennégy kicsit nyers, de mégis ragyogó gyémánttal is. Van köztük abszurd sci-fi, filozófiai mélységű fantázia az ember előtti hangyacivilizációról, fergeteges thriller – minden elbeszélés olyan ötletre épül, amilyet nem találhatott ki más, csak a világirodalom talán legféktelenebb képzelőerejű írója. A gyűjteményt a szerző jellegzetesen groteszk képzőművészeti alkotásai teszik még izgalmasabbá. „Ezek az elbeszélések nemcsak egy eltűnt időt varázsolnak elénk, hanem egy szinte már kihalt – közvetlen, vidám, minden manírtól mentes – írói stílust is.”– The Boston Globe KURT VONNEGUT (1922–2007) amerikai író, a 20. század egyik legnagyobb hatású alkotója, az amerikai modern irodalom kultikus figurája. Műveivel az ötvenes években mutatkozott be, de az igazi áttörést Az ötös számú vágóhíd (1969) hozta meg számára. Sikere azóta is töretlen. Szarkasztikus humorán, kíméletlen őszinteségén, társadalomkritikáján generációk nőttek fel. A fekete humornagymesterének teljes életműve kerül az olvasók elé a Helikon Kiadó gondozásában. Semmi szemezgetés, kimazsolázás. Vonnegut tudniillik ma már klasszikus.

Podobné produkty

A Macskabölcső Kurt Vonnegut szatirikus véleménynyilvánítása a modern emberről és annak őrültségéről. Apokaliptikus mese a bolygó végzetéről, a főszerepben egy törpével; teljesen új teológia egy kalüpszóköltő tollából; fatalista, könnyfakasztóan mulatságos...
6.48 €
Here for the first time is the complete short fiction of one of the twentieth century's foremost imaginative geniuses. More than half of Vonnegut's output was short fiction, and never before has the world had occasion to wrestle with it all together. Organized...
45 €
Howard Campbell, Jr. náci háborús bűnösként várja tárgyalását egy izraeli börtönben. De vajon tényleg bűnös? Vagy igazából második világháborús amerikai kém, aki csak álcázta magát náci propagandistának?Az akasztófahumorral átszőtt briliáns regényben Vonnegut...
6.48 €
Az univerzum zavarba jön. Nem tudja, mitévő legyen. Például táguljon-e tovább? Vagy inkább zsugorodnia illene? Tíz földi esztendeig tépelődik.„Ha elfelejtették volna: az időomlást követő tíz éves újrajátszás vele, velem, önökkel, mindnyájunkkal még egyszer...
6.48 €
Az Amerikai Egyesült Államok legutolsó elnöke immár csupán Manhattan királya. Országát elpusztította a rakoncátlankodó nehézkedés, a lakosságot pedig megtizedelte, hogy túl sok kínait lélegeztek be. A hajmeresztően tiszteletlen, minden tabut végképp ledöntő...
6.48 €
Igazi meglepetés ez a kötet. Szónoklatok lejegyzett gyűjteménye. A szónok pedig nem más, mint Kurt Vonnegut, kora legkeresettebb, legnépszerűbb, legviccesebb diplomaosztója. A gazdag amerikai és angol egyetemek ősi és szép hagyománya, hogy a végzősöket életre...
4.48 €
With his trademark dry wit, Kurt Vonnegut's Cat's Cradle is an inventive science fiction satire that preys on our deepest fears of witnessing Armageddon - and, worse still, surviving it. This Penguin Modern Classics edition includes an introduction by Benjamin...
14.9 €
In Rabo Karabekian's fictional autobiography, Vonnegut creates an impeccably funny satirical piece, through the reflections of a seventy-one-year-old man.
11.5 €
'Vonnegut looked the world straight in the eye and never flinched' J. G. Ballard This bitterly funny Cold War satire on the end of the world expresses our deepest fears of Armageddon, and has become a counter-culture classic. 'A satirist with a heart, a moralist...
14.9 €