A rendkívüli ADHD - Kim Holderness,Penn Holderness

19.13 €

ADHD-sként egy olyan világban élsz, amit nem számodra terveztek. A környezeted elvárja tőled, hogy mozdulatlanul ülj egy helyben, ki se nyisd a szád, és figyelj feszülten. Ám mivel az agyadnak más a huzalozása, könnyen meglehet, hogy eddig egész életedben valóságos csődtömegnek érezted magad. Holott erről szó sincs – igazából rendkívül eredeti vagy! Az emberek rendszerint gyanakvással tekintenek az olyan dolgokra, melyeket nem értenek. Ám minél inkább sikerül eloszlatnunk az agyunk fekete dobozában zajló folyamatokat övező rejtély ködét, annál inkább készen állsz majd rá, hogy kiaknázd az ADHD nyújtotta lehetőségeket ahelyett, hogy hagynád magad elgáncsolni a figyelemhiányos hiperaktivitás által. Kim és Penn Holderness küldetésüknek tekintik, hogy gyökeresen átformálják a szerencsétlen elnevezésű „figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarról” alkotott fogalmainkat. S ehhez önmaguk elé tartanak tükröt, hiszen ők ketten nem csupán tanulmányozzák az ADHD-t, de együtt is élnek vele. A szerzők az orvosok, kutatók és egyéb szakemberek gyakorta átütő jelentőségű felismeréseire alapozva kínálnak sokszor mulatságos és könnyen emészthető tanácsokat és magyarázatokat, egyebek között fényt derítenek az alábbiakra: • Alapvető tudnivalók a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarról, hogyan működik a hiperaktív agy, milyen egy ADHD-s tapasztalatvilága és érzelmi oldala • Milyen a mindennapokban ténylegesen együtt élni az ADHD-val és egy ADHD-sal • Milyen előnyökkel jár számodra és a többiek számára az ADHD. Stratégiák és technikák ahhoz, hogy boldogulj és gyarapodj a mindennapi életedben és hosszú távon is • Hogyan élj együtt problémamentesen az ADHD-val • Tippek és technikák szülők és gondviselők részére, hogyan támogasd hatékonyan, és miként építs egy ADHD-s erősségeire És persze számos mulatságos és eredeti ötlettel és történettel is megismerkedhetünk e kötet lapjain, és olvashatunk arról is, milyen lenne a világ, ha az ADHD-sok vennék kezükbe az irányítását. A könyv megálljt parancsol a hitelrontásnak – lemossa a szégyenbélyeget, amit igazságtalanul ütöttek az ADHD-ra, és a lenyűgöző hiperaktív figyelemzavaros agy egészséges méltánylásával helyettesíti.

Podobné produkty

Ki vagyok én? Mit keresek itt ? Mi az élet értelme? A két nagy hatású spirituális tanító őszinte és megindító, komoly témákat feszegető beszélgetésben válaszolja meg létezésünk alapvető kérdéseit. Eckhart Tolle és dr. Wayne W. Dyer a maga utánozhatatlanul humoros...
11.29 €
Žijete ve světě, který nebyl stvořen pro vás. Svět, kde se od vás očekává, že budete klidně, tiše sedět a soustředíte se. Díky tomu, jak je zapojený váš mozek, můžete mít pocit, že v životě selháváte. Není to pravda. Jste úžasní! Penn a Kim Holdernessovi jsou...
25.99 €
Žijete ve světě, který nebyl stvořen pro vás. Svět, kde se od vás očekává, že budete klidně, tiše sedět a soustředíte se. Díky tomu, jak je zapojený váš mozek, můžete mít pocit, že v životě selháváte. Není to pravda. Jste úžasní! Penn a Kim Holdernessovi jsou...
17.73 €
Ki vagyok én? Mit keresek itt? Mi az élet értelme? A két nagy hatású spirituális tanító őszinte és megindító, komoly témákat feszegető, mégis könnyed hangvételű beszélgetésben válaszolja meg létezésünk alapvető kérdéseit. Eckhart Tolle és dr. Wayne W. Dyer...
12.5 €
Kultová postava nemeckého idealizmu, „najnemeckejší zo všetkých Nemcov“, „obľúbenec bohov“, ktorého tvorba vzchádza „z nezemského ohňa“, básnik a mysliteľ Friedrich Hölderlin, je autorom jediného prozaického diela, románu Hyperion. Jeho hlavný hrdina v listoch...
19.9 €
Der Kampf mit dem Dämon: Hölderlin. Kleist. Nietzsche. was written in the year 1925 by Stefan Zweig. This book is one of the most popular novels of Stefan Zweig, and has been translated into several other languages around the world.This book is published by...
0.88 €
Anglia, 1879. Annabelle Archer, egy vidéki lelkész ragyogó tehetségű, ám nincstelen lánya bejut a hírneves Oxfordi Egyetem első női csoportjába. Az ösztöndíjért cserébe támogatnia kell a szárnyát bontogató nőmozgalmat. Azt a feladatot kapja, hogy állítson az...
16.87 €
Všichni včelaři ví, že med je zázrak přírody. Tušili jste ale, že se dá využít i jako alternativní metoda léčby různých nemocí? V tomto atlasu najdou své všichni vyznavači přírodní medicíny. Dozvíte se vše o léčivých účincích medu, mateří kašičky, včelího pylu...
13.7 €
Thomas Leddy amerikai filozófus a hétköznapi esztétika kidolgozására tesz kísérletet, mindennapi életünk ez irányú tapasztalataival foglalkozik. Így lesz az esztétika több mint művészetfilozófia - bár gyakran a műalkotások tárják fel legjobban, hogyan válik...
15.48 €