A rendezvényszervezés "csodálatos" világa - Tamás Köves

16.87 €

Köves Tamás 45 évnyi rendezvényszervezői és két évtizednyi tanári tapasztalattal írta meg a rendezvényszervezés összefoglaló művét. A könyv a rendezvények szervezésének két önálló területén kíséri végig az olvasót, bemutatva a művészeti és a céges rendezvények szervezésének minden csínját-bínját, veszélyeit, buktatóit és sikereit. Egyrészt szakkönyv, amit bármely, a témával foglalkozó és gazdasági képzést nyújtó felsőoktatási intézmény, nűhely, képzés csak kívánhat, másrészt számos élvezetes, színes anekdota-, adoma- és történetgyűjtemény, mely esetek mind a szerzővel történtek meg hosszú pályafutása során. Ritka és vonzó kiadói feladat volt a száraz, didaktikus tényanyag és a szórakoztató, tanulságos élményanyag ötvözése, összecsiszolása egy kötetben. Olyan kettős, kétarcú és ritka kötetet nyújtunk át az olvasónak, amit szakember és novellabarát olvasó egyaránt élvezni fog. Nemcsak szakmailag pontos és alapos szakkönyv, hanem szórakoztató kortörténeti dokumentum is egyben, amely a rendezvényszervezés örve alatt bemutatja egy ország állapotát az elmúlt néhány évtized során. Köves Tamás könyveiből és egyetemi óráiból nemcsak én, hanem fiatalok százai tanulhatták a szakmát. Humora, éles meglátásai és a való életből vett történetei átütnek a száraz tananyagon. Ganczer Gábor (vezérigazgató, HUNGEXPO) Mostanság a korrektség, jóhiszeműség, plusz profizmus mind a hülyeség szinonimái. Tomikám, te tényleg hülye vagy! Heilig Gábor (előadóművész-zeneszerző) Szeretem, ha valaki szemtől szembe mondja meg, hogy mi a baja velem és a hátam mögött csak a jókat mondja. Hát ilyen a Köves Tamás. Ezért is érdekel, hogy mit fog írni. Littvay Imre (zenekarvezető, 10 Folk Celsius) A megértést 100 lábjegyzet, 30 színes ábra, 46 keretes definíció, 520 tételes Név- és tárgymutató és 40 tételes irodalomjegyzék segíti.

Podobné produkty

Csodálatos mesetár – Aladdin és a csodalámpa - Csizmás kandúr - Diótörő leírása A Csodálatos mesetár sorozatban a világirodalom legkedveltebb meséi kaptak helyet, melyek – a kisgyerekek igényeit szem előtt tartva – színpompás illusztrációkkal, élvezetes stílusban...
6.42 €
A Csodalámpa - Űr című könyv különleges kalandra hívja azokat a gyerekeket, akiket lenyűgöz a világűr és az ismeretlen felfedezése. Ebben az interaktív kötetben a gyerekek egy "csodalámpa" segítségével nemcsak olvasnak a Naprendszerről és az űrutazásról - hanem...
16.87 €
A pillangók soha nem látják a saját szárnyaikat. Fogalmuk sincs róla, hogy valójában milyen gyönyörű lények, pedig ez mindenki más számára teljesen egyértelmű. Így van ez az emberekkel is.
5.07 €
A Csodálatos mesetár sorozatban a világirodalom legkedveltebb meséi kaptak helyet, melyek – a kisgyerekek igényeit szem előtt tartva – színpompás illusztrációkkal, élvezetes stílusban átírva, rövidített formában kerültek a kötetekbe.
6.42 €
"A nőnek épp az az értéke, hogy a gondolkodása női. A szíve meg angyali."
5.07 €
Nagy ötletek kis tudósoknak! Szórakoztató játékok és rejtvények segítségével fedezheted fel az ízlelőbimbók működését, a mágnesességet, hogyan is utazik a hang, és bepillanthatsz az elektronok, a nukleáris energia rejtélyes világába. Kíváncsiskodj, kérdezz,...
4.2 €
A Csodalámpa – Ősállatok című könyv egy rendkívül látványos és izgalmas kaland, amely visszarepíti az olvasót az állatvilág legősibb korszakába. Ez a különleges interaktív könyv nem csupán ismereteket közvetít, hanem élménnyé teszi a felfedezést: a gyerekek...
16.87 €
"Einstein csodálatos éve - 1905 - folyamán a fizika örökre megváltozott. Öt nagyszerű cikkében, melyek a világ legnagyobb fizikusává emelték, Einstein tizenkét hónap alatt jó néhány féltve őrzött tudományos hittételt söpört el. A XX. században fizika i világképünk...
9.58 €