El lehet-e mesélni tizenöt évet úgy, hogy az élet mindenkinek igazságot szolgáltat? El szabad-e mesélni tizenöt évet úgy, hogy a végén senkinek ne legyen igaza? A huszonnégynégyzetméter padlójára rakott rongyszőnyegeket a kutya mindig összegyűrte, a feleség mindig visszaigazította. Az igazság az, hogy mindenki téved. A tévedés az, hogy senkinek sincs igaza. A valóság az, hogy mindenki hibázott. Tóth Andrea „A reménytől egy sarokra. Az igenek előtt, közben és után” c. regénye egy zátonyra futott tizenöt éves házasság és két ember története: a lányból lett feleségé és a fiúból lett férjé, meg a közös életüké a „huszonnégynégyzetméteren”. És sokkal több is annál: egy hosszú, örömökkel és fájdalmakkal teli női önismereti út krónikája. Sorstörténet, amelyben a főhős elveszíti, majd megtalálja önmagát. Tükörbenézés. Könyörtelen önvizsgálat, őszinte önvallomás, kétségbeesett önvád. Hiszen meddig lehet bírni a tudatot, hogy nem vagyunk önmagunk?