A remény szavai - Pio atya

10.39 €

„Ahhoz, hogy a lélek kiállja a kemény megpróbáltatásokat, türelemre van szüksége, erre az erényre, amely képessé tesz minket arra, hogy minden megpróbáltatást elviseljünk anélkül, hogy feladnánk.” „Uram, bocsásd meg, hogy túlságosan a saját erőmre hagyatkoztam. Segíts, hogy mindig Beléd vessem a bizalmamat, és engedd, hogy Te legyél az erősségem!” „Tudd, hogy minél kedvesebb egy lélek Istennek, annál több megpróbáltatáson kell keresztülmennie. Ezért hát bátorság, és csak előre, mindig tovább!” „Semmitől sem kell félnie annak a léleknek, aki bízik az ő Urában, és minden reményét belé veti.” A mű 150 elmélkedést gyűjt össze, amelyek az emberi élet legalapvetőbb kérdéseire próbálnak választ adni. A bölcs gondolatok mindegyikét egy vonatkozó igehely és egy záróima foglalja keretbe. Pio atya reményt adó szavai és megfontolandó tanácsai segítenek szembenézni a nehézségekkel, türelmet, erőt és bátorságot meríthetünk belőlünk. Ha az ő példáját követjük, nem lesz helye a kételyeknek – a tökéletesedés útján fogunk járni.

Podobné produkty

Figyelj oda a belső világodra, hiszen te vagy saját magad legnagyobb szakértője! A krónikus szédülés és a fülzúgás olyan láthatatlan zavaró tényezők, amelyek nem reagálnak a hagyományos kezelési eljárásokra, teljes reménytelenségbe taszítva az ezektől szenvedőket....
12.67 €
Nagy-Britannia, 1940 szeptembere. Egyedül Anglia áll már csak szemben a félelmetes náci hadigépezettel. Az eget német bombázók sötétítik el, a szigetország az invázióra...
8.45 €
Nagy-Britannia, 1940 szeptembere. Egyedül Anglia áll már csak szemben a félelmetes náci hadigépezettel. Az eget német bombázók sötétítik el, a szigetország az invázióra készül. A szüleit idejekorán elvesztő Susan Sheperd postagalamb-tenyésztéssel foglalkozó...
12.9 €
A ?World Fantasy- és Shirley Jackson-díjakra jelölt antológia, mely bemutatta a világnak Veres Attilát. Egy olasz falu, mely egyetlen térképen sem szerepel; egy spanyol boszorkánynövendék, aki szellemekkel és vámpírokkal tölti az idejét; egy törekvő francia...
11.21 €
Szávai Attila 1978.04.12.-én született Vácott. Jelenleg a nógrád megyei Rétságon él. Tanulmányait Vácott, Rákospalotán (Kovács Pál Gimnázium), majd...
2.79 €
Az ?Északi szél című regény a két Konrád testvér történetével indul. Konrád Ödön előtt semmiféle emberi törvény nem volt szent, utcalány tartotta...
2.79 €
"Szereted a mesés kalandokat és a szavanna világát? Ismerd meg Timót, a bátor oroszlánt, Zurit, az éleslátó zsiráfot, Kazit, a bölcs elefántot, Bobót, a kalandvágyó majmot, Lilut, a gyors leopárdot, és Niát, az okos vízilovat. Bár különböznek, mindannyian megtanulják,...
11.8 €
1954 nyara sorsfordító Balatonfüred történetében. Május végén, gyereknapkor az utasokkal zsúfolt Pajtás sétahajó elsüllyed a part közelében. A borzalmas baleset az egész szezonra rányomja a bélyegét annak ellenére, hogy a kommunista vezetés az ÁVH közreműködésével...
15.49 €
Mark Manson, A „lesz*rom” rafinált művészete című sikerkönyv szerzője új, provokatív munkával rukkolt elő. Érdekes korban élünk. Minden a lehető legszuperebb: szabadabbak, egészségesebbek és tehetősebbek vagyunk, mint az emberiség valaha is volt. Ennek ellenére...
7.88 €