A regény művészete - Milan Kundera

9.67 €

"A regény állandó, hűséges kísérője az embernek a modern idők kezdete óta. A megismerés szenvedélye (amit Husserl az európai szellem leglényegesebb vonásának tekint) ekkor uralkodott el rajta, hogy megvizsgálja az ember konkrét életét, és megóvja a lét feledésé-től, hogy az életvilágra-ra állandó fényt vetítsen. Így értelmezem és egyszersmind osztom is azt a konokságot, amellyel Hermann Broch azt hajtogatta: Feltárni azt, amit csak a regény tárhat fel - ez adja a regény jogosultságát, egyedül ez. Az a regény, mely nem tárja fel a lét valamely addig ismeretlen részecskéjét, erkölcstelen. A regény egyetlen erkölcse a megismerés. Hadd tegyem hozzá: a regény Európa műve, felfedezései, jóllehet különböző nyelveken történnek, egész Európa osztályrészének tekintendők. A felfedezések egymásra következése (és nem a szövegek összegezése): ez az európai regény története." Ezt a történetet írja meg Milan Kundera hét többé-kevésbé független szövegből, "hét részből álló esszé"-jében. Az egyik szöveget Cervantesnek szenteli az író, a másikat Brochnak, a harmadikat Kafkának, s közben minduntalan vissza-visszatér, szüntelenül hivatkozik azokra a szerzőkre, akik irodalmi támaszpillérei az ő "személyes regénytörténetének": Rabelais-ra, Sterne-re, Diderot-ra, Flaubert-re, Tolsztojra, Musilra... Két dialógusban saját művészetéről, saját regényeiről beszél: a polifóniáról, a kompozícióról, a "kísérleti ego" (az irodalmi alak) megteremtésének módozatairól, a fordítás művészetéről... Kundera esszéje nem más, mint az "Isten nevetéséből született művészet", a regény regénye, amely sok-sok szellemi izgalmat, felfedezést, kalandot kínál az olvasónak.

Podobné produkty

Engedd meg! Fogadd el! Ne ragaszkodj hozzá! Nézd a jó oldalát! Unalomig ismert tanácsok, amelyeket szívesen osztogatunk másoknak – és magunknak. Mégis mennyi minden van az életben, amit egyszerűen képtelenek vagyunk elfogadni, nem tudjuk a jó oldalát meglátni,...
14.06 €
Engedd meg! Fogadd el! Ne ragaszkodj hozzá! Nézd a jó oldalát! Unalomig ismert tanácsok, amelyeket szívesen osztogatunk másoknak – és magunknak. Mégis mennyi minden van az életben,...
8.42 €
Kedvcsinálónak íródott e könyv mindazok számára, akik idegen nyelv tanulására vagy tanítására adják a fejüket. Hogyan lesz hatékony a nyelvtanulás és nyelvtanítás? Milyen nyelvtanulási módszerek léteznek? Miért művészet a nyelvtanulás? A könyvből ötleteket...
4.48 €
A több mint kétezer évvel ezelőtt keletkezett, mégis mindmáig érvényes Szun-ce A háború művészete nem csupán a hadászat klasszikusa, hanem a stratégiai gondolkodás örök mércéje. A kínai hadvezér rövid, aforisztikus tanításai a világ minden táján hatást gyakoroltak...
19.72 €
Az ókorban élt SZUN-CE (Sunzi) és az egyik nem kevésbé híres hadvezérré lett utódja, SZUN PIN (Sun Bin) által írt két mű, amelyek mindegyike a Ping-fa (Bing fa), vagyis a Hadviselés szabályai címet viseli, az ókori kínai hadvezetés legmeghatározóbb művei közé...
11.26 €
A háború művészete című kötet három, az ókori Kínában született klasszikus hadtudományi művet (A háború művészete, A hadviselés szabályai és A tábornagy metódusa) tár az olvasó elé. Mindhárom tekinthető egyszerre politikaelméleti, filozófiai és pszichológiai...
3.94 €
A kínai történelem egyik legizgalmasabb és legmozgalmasabb időszakába kalauzol a jelen kötetben olvasható három ókori kínai hadtudományi klasszikus. A politikaelméleti, filozófiai vagy akár pszichológiai műveknek is tekinthető alkotásokból nemcsak háborúról...
2.81 €
Dolgozd fel a legnehezebb gondolataidat és érzéseidet a művészetterápia segítségével! A művészi önkifejezés katartikus és felszabadító élmény. Minden műalkotás olyan, akár egy önismereti, terápiás foglalkozás, amely utat mutat a kihívások és érzelmi viharok...
16.87 €
"A sebesség korában nincs üdítőbb, mint a lassúság. A zavaró körülmények korában nincs nagyobb luxus, mint a koncentrált figyelem." A csendes üldögélés lehet a legnagyobb kaland az életben - állítja Pico Iyer, az ünnepelt útikönyvszerző, aki bejárta az egész...
6.79 €