A ragasztott ház - Magyari Tivadar

4.76 €

Egyéni kolozsvári mitológiát teremt Magyari Tivadar a kötet címadó írásában, amely egy belvárosi, zsúfolt társasház lakói között, illetve mellett a nyolcvanas-kilencvenes évekbeli közélet jellegzetes, karikírozott alakjait is felvonultatja. Az eredetileg zsidók által épített, és számos épületrésszel megtoldott ház lakóit egy hosszas beszélgetésből ismeri meg az olvasó: köztük Becsedek Andor professzort, aki az élete főművét jelentő disszertációját Kőmíves Nagy Lajosról írja; feleségét, a néprajzos skiccelő Petyete-Szabó Nancsát; Gyla bácsit, akit nemi irányultsága miatt figyel a rendőrség; Tricskó nénit, a ház őslakóját, aki a negyvenes években két anyósával együtt kapott lakást. A felületesen elválasztott lakásokban mindent hallani, amit a szomszédban beszélnek, a szöveg egyik humorforrása ez az állandó, „áthallásos” beszélgetés, ami a falakon keresztül is zajlik. A kisregénynek valós szereplői is vannak, akik fiktív – de jellegzetesen kolozsvári – problémákra reflektálnak, a többi között maga a szerző is nyilatkozik benne, oktatáspolitikai ügyben. A kötet második írása, az Endre és Ágnes szürreális elemekkel átszőtt szerelmi történet – a főhős barátja képzelt kedvesébe szeret bele. A magányról, szexről és az égi szerelemről szóló, a valóság és a képzelet síkjait váltakoztató játékon alapuló novella Magyari Tivadar egyik legkiforrottabb írása. A Civilek és bolondok a képzeletbeli Brassó állomására vezeti az olvasót: ebben a párhuzamos világban egyre kevesebben dolgoznak hivatalosan az állomáson, viszont egyre több önkéntes csatlakozik hozzájuk – valamennyien megpróbálják felvenni a harcot az épületet és környékét ellepő piszokkal.

Podobné produkty

Dr. Máté Gábor és dr. Gordon Neufeld pszichiáter egyesült erővel elemzik korunk egyik legégetőbb problémáját, miszerint a kortársak egyre inkább átveszik a szülők szerepét gyermekeink életében. A gyerekek társaiktól tanulják meg, mi a jó és mi a rossz, milyenek...
16.9 €
„Mindenkinek van olyan haverja, akinek a történeteit szívesen hallgatja akár reggelig. Ha nincs, akkor itt ez a könyv. Ha van, akkor itt van még egy: ez a könyv. Annak, aki valaha egy kicsit is jól érezte magát Kolozsváron, vagy egy kolozsvári társaságában,...
4.76 €
A Tanulok, színezek, ragasztok című új kifestő sorozatunk tagjai kitűnő segítséget nyújtanak azoknak a kicsiknek, akik most ismerkednek a színekkel, formákkal, számokkal és betűkkel. Az ezekben a könyvekben található feladatokat és rajzokat a kicsik korának...
2.55 €
A Tanulok, színezek, ragasztok című új kifestő sorozatunk tagjai kitűnő segítséget nyújtanak azoknak a kicsiknek, akik most ismerkednek a színekkel, formákkal, számokkal és betűkkel. Az ezekben a könyvekben található feladatokat és rajzokat a kicsik korának...
2.55 €
Ortvay Tivadarmonumentális munkája az Árpád-kori Magyarország vízföldrajzát dolgozta fel. Közli az összes "álló- és folyóvizet, forrás- és kútvizet, lápot és mocsarat, fürdőt és vízvezetéket, árkot, vízfogó gátat, gázlót, révet és hidat". A szerző megyénként...
38.08 €
A Rajzold körbe, ragaszd oda! a gyerekek két kedvenc tevékenységét - a rajzolást és a ragasztást - kapcsolja össze egy szórakoztató foglalkoztatóba! A gyerekek a matricákon és a pontok összekötésén keresztül ismerkedhetnek meg a vidám állatokkal. Ugyanakkor...
6.34 €
A Rajzold körbe, ragaszd oda! a gyerekek két kedvenc tevékenységét - a rajzolást és a ragasztást - kapcsolja össze egy szórakoztató foglalkoztatóban! A gyerekek a matricákon és a pontok összekötésén keresztül ismerkedhetnek meg a vidám állatokkal. Ugyanakkor...
6.34 €
A Rajzold körbe, ragaszd oda! a gyerekek két kedvenc tevékenységét - a rajzolást és a ragasztást - kapcsolja össze egy szórakoztató foglalkoztatóban! A gyerekek a matricákon és a pontok összekötésén keresztül ismerkedhetnek meg a vidám állatokkal. Ugyanakkor...
6.34 €
Könnyen magaddal is viheted ezt a kedves matricásfüzetet, aminek táska formája van. A csodás, színes oldalakon már csak az unikornisokat kell kiszínezni - a minta alapján, vagy akár magadtól is megpróbálhatod. És a móka nem ér véget: a füzetben sok-sok matricát...
2.87 €