A Prometheusz-rejtély - Mesterházi Lajos

2.79 €

Prométheusz ?isten, látván az Embert, ezt a minden teremtmények között a legvédtelenebbet, számára a tüzet az égből lelopta, s egyben megtanította őt minden mesterségek ismeretére. S ekként nemcsak a fennmaradását biztosította, de megnyitotta előtte a tökéletesedés felé vezető utat. Zeusz, a féltékeny főisten, Prométheuszt ezért a Kaukázus sziklájához láncoltatta: egy sassal, naponta megújuló, változatos kínzások között, a máját szétmarcangoltatta, mígnem Héráklész, győztes csapatával arra vonulva, lelövi a sast és megszabadítja Prométheuszt. Eddig szól a „mese”. De hogyan élt ezután ez a legjobb isten, az emberiség e legfőbb jótevője? – teszi föl a jogos kérdést az író, játékos iróniával és mégis komolyan. Hogyhogy a mitológia a továbbiakban semmilyen emléket nem őriz róla? Nem emeltek számára templomot, nem állítottak oltárt, emlékéről elnevezett forrás vagy liget nincsen, s még csak egy csillagkép sem viseli nevét? Holott ki mindenki hozzájutott ezekhez a megtisztelő jelképekhez. Mesterházi szellemes oknyomozó története sokszor meghökkent, és mulattatva int arra: az emberiségnek sok talmi és vérgőzös törekvése helyett meg kellene találni és becsülni végre a valódi értékeket.

Podobné produkty

Amikor a híradóvezető Prometheus nézettsége visszaesik, ultimátum elé kerül: vagy több nézőt szerez, vagy elveszíti az állását. Így hát, mivel kedvenc ünnepe, az április elseje közeleg, tökéletes tervvel áll elő - egy olyan csínytevéssel, amely annyira meggyőző,...
2.81 €
Jason Jorjani se ve své knize Prométheus a Atlás pokouší o filosofický přístup k otázce paranormálna. Dekonstruuje materialismus a vykořeněný racionalismus moderního Západu a odhaluje, že současná civilizace stojí na nečestném a nevědeckém popření přízračných...
27.5 €
Básnickou tvorbu Jiřího Koláře (1914–2002) představujeme čtyřmi knihami z vrcholného období padesátých let. Kolářovo literární novátorství a rovněž nesmlouvavá společenská obžaloba způsobily, že se deníková kniha Prometheova játra dostala ke čtenářům až se...
8.49 €
Extramundánní básník, tvůrce eposů, básní a povídek, esejista a znalec hudby Karl Spitteler (1845 až 1924), dodnes jediný švýcarský nositel Nobelovy ceny za literaturu, je v Čechách zcela neznámou postavou. Petr Babka jej v objemném svazku obsáhle představuje...
27.26 €
Prometheus. Ich will nicht, sag es ihnen! Und kurz und gut, ich will nicht! Ihr Wille gegen meinen! Eins gegen eins, Mich dünkt, es hebt sich! Merkur. Deinem Vater Zeus das bringen? Deiner Mutter? Prometheus. Was Vater! Mutter! Weißt du, woher du kommst? Ich...
1.94 €
Nemes Nagy Ágnes költői és esszéírói életművét kiegészíti és értelmezi az a félszáznál is több interjú és beszélgetés, amelyeket 1966 és 1990 között készített. Mindazt, amiről verseiben oly kivételes nyelvi sűrítettséggel, tanulmányaiban oly éles tisztánlátással...
9.27 €
Az Oppenheimer című film alapjául szolgáló könyv. J. Robert Oppenheimer, a 20. század egyik legikonikusabb alakjának életrajza. A briliáns fizikus vezette az atombombát megépítő csapatot a második világháború idején, később pedig kénytelen volt szembenézni...
23.94 €
Audiobook Living with our Gift from Prometheus - Bringing Philosophy to Life 17, written by Albert A. Anderson. Can authoritarianism truly secure our lives, and is it the answer to a divided world? Explore this question in this episode as Albert A. Anderson...
5.99 €
Die Handlung wird durch eine Mischung aus Briefroman und klassischer Ich-Erzählsituation vermittelt. Viktor Frankenstein erzählt dem Leiter einer Forschungsexpedition, zugleich Eigner des Schiffes, das ihn in der Arktis rettet, seine Geschichte. Der Roman wird...
0.88 €