A pokol a többiek - Miklós Magyar

7.04 €

Jean-Paul Sartre a huszadik század második felére az elkötelezett entellektüel szimbólumává vált. A tanulmánykötet első része az író-filozófus vargabetűkkel tűzdelt életútját mutatja be. Politikusként Sartre nem egyszer rosszul kötelezte el magát. Az 1950-ben kirobbant koreai háború után a Francia Kommunista Párt „útitársa” lett, a Szovjetunió feltétel nélküli dicsérője. 1956-ban ismét pálfordulás következett be Sartre politikai állásfoglalásaiban. Ezúttal nem tévedett, és egy igaz ügy mellé állt. Elítélte az 1956-os magyar forradalom vérbe fojtását, majd szakított a kommunistákkal. A könyv második részében máig legolvasottabb regénye, Az undor kerül górcső alá. A mű élményanyagát az író gimnáziumi tanárként gyűjtötte össze Le Havre-ban, ahol rendhagyó óráival megbotránkoztatta kollégáit és a szülőket. A regény tüzetes elemzése során az is kiderül, hogy az elhíresült gesztenyefa valójában juharfa volt, és az író két, valóban létező szereplőjét is összekeverte. A Sartre és a többiek című fejezet a címadó tanulmánnyal kezdődik, amelyben legtöbbet idézett és leginkább félreértett mondatát – A pokol a többiek – maga Sartre magyarázta meg. Ebben a részben olvashatunk az író és Charles de Gaulle kibékíthetetlen ellentétéről, idézve a tábornok elhíresült mondatát: „Voltaire-t nem börtönözzük be.” Sartre Marcel Proustot sem szerette, ugyanakkor művét felhasználta saját filozófiájának alátámasztása érdekében, még annak árán is, hogy meghamisította a prousti szándékot. A kötet utolsó része a legkevésbé ismert Sartre-ról szól. Arról, hogy a filozófus-író a festészethez is értett, sőt beható tanulmányokat írt olasz mesterekről. Arról is kevesen tudnak, hogy filmrendező akart lenni. A könyv utolsó tanulmányából megtudjuk, hogy Sartre nemcsak szerette a zenét, de maga is zongorázott, és hogy egyik legkedvesebb zeneszerzője Bartók Béla volt.

Podobné produkty

Ki gondolná, hogy egy eltűnt könyv megváltoztathatja két kis kutya életét? Az eltűnt könyv maga is rejtélyes, de legalább ennyire titokzatos a könyvtár, ahol eddig őrizték. A tízéves kislány, Bibi, két kutyája és a macskája veszélyes küldetést vállal, amikor...
9.9 €
Miért viselkedünk másképp otthon, mint a munkahelyünkön? Elégedettebbek vagy esetleg kevésbé szociálisak lennénk, ha nem érdekelne minket annyira mások véleménye?...
9.89 €
Egy alföldi kis iskola 7. osztályában véget ért a tanév. Haraszti Gábor osztályfőnöke, akit a diákok Karónak becéztek, és testnevelés tanára, Nyilas tanár úr nyári túratábort szerveztek. A gyerekek nagy izgalommal várták a tábor kezdetét, mely számos különleges...
5.35 €
Egy alföldi kis iskola 7. osztályában véget ért a tanév. Haraszti Gábor osztályfőnöke, akit a diákok Karónak becéznek, és testnevelés tanára, Nyilas tanár úr nyári túratábort szerveznek. A gyerekek nagy izgalommal várják a tábor kezdetét, mely számos különleges...
5.35 €
Elkészült a Kippkopp-sorozat nyolcadik kötete! A címe talányos egy kicsit. Vajon kik ezek a többiek? A rét és az erdő lakói: békák, egy mókus, csigák, a pók, süni és nyuszi, meg a kisrigók. És még nem említettem a teknősbékát és a kicsi baglyot. Rövid meséket...
9.86 €
A lány, a nő, a többiek a kortárs brit nők egymással összefonódó közösségének megindító és reményteli története, és a jelenkori Nagy-Britannia egyszerre szórakoztató és megrázó tablóképe. A sokhangú regény tizenkét szereplője nagyon eltérő életet él: Amma leszbikus...
16.9 €
Evaristo rendkívüli érzékenységgel mutatja meg egy emberi élet sokféleségét, sokszínűségét és hogy senki nem fekete-fehér – még akkor sem, ha azt történetesen mi gondoljuk annak. Azokra a dolgokra emlékeztet bennünket, amik összekötnek minket az ismerőseinkkel...
10.7 €
Ahogy a közismert dalban énekelte először Weygand Tibor„Teve van egypúpú, van kétpúpú...”A budapesti állatkert tevéinek története 1866 - 1994-ig.
2.79 €
Régi konyhák házias ízeit, vidéki ételek utánozhatatlan gazdagságát mutatja be a közkedvelt „Ízőrzők című televíziós ismeretterjesztő sorozat. Az ország legügyesebb háziasszonyaitól és házigazdáitól könnyen kedvet kaphatnak, hogy meglepjék családjukat, barátaikat...
5.73 €