A pénz diktatúrája - János Drábik

9.27 €

Ha kellő létszámú kortársunk értené a kamatszedő hitelpénzrendszer működését, hogy az milyen módszerekkel, mennyire aránytalanul gazdagít egy kis létszámú bankárkasztot, miközben egész népeket taszít adósságfüggésbe, továbbá hogy a pénzkartell nemcsak pénzügyeiket, gazdaságukat, de tömegtájékoztatási rendszerüket is ellenőrzi, akkor már hatékonyan lehetne fellépni a közpénzrendszer visszaállítása érdekében.Ha valaki azt is megérti, hogy a föléje nőtt pénzhatalom viszonylag egyszerűen megdönthető, hogy nincs másra szükség, mint a pénz kibocsátásának és forgalomba hozatalának a közösség – a társadalom egészét képviselő demokratikus állam, az Országgyűlés és a kormány – ellenőrzése alá való visszahelyezésére, a pénzkibocsátás magánmonopóliuma megszüntetésére, akkor megreped a tudatlanság kősziklája, az az alap, amelyre ez a pénzhatalom épült. Bármennyire hihetetlennek tűnik, de ily módon fel lehet számolni a pénzkartell világuralmát. Valódi rendszerváltás akkor lesz Magyarországon, ha a pénzrendszer irányításának életbevágóan fontos közügye ismét a köz – azaz a demokratikus állam és társadalom – ellenőrzése alá kerül, ha áttér az ország a magánpénzrendszerről a közpénzrendszerre. Földgolyónk, a levegő, a víz, a termőföld, úthálózatunk és a gazdasági élet útrendszere – a pénzrendszer – is csak köztulajdonban lehet, hogy működhessen az egyéni teljesítményt az azonos esélyek alapján kibontakoztató piacgazdaság és politikai megfelelője: a nem formális, hanem tartalmi demokrácia. Csak az uzsorajövedelmet biztosító magánpénzteremtés és kamatmechanizmus megszüntetésével lehet beindítani a tartós gazdasági növekedést, felszámolni a munkanélküliséget, az inflációt, és visszaállítani az értékteremtő munka és teljesítmény becsületét. Csak a pénzrendszer demokratizálásával lehet megszabadulni a ránk telepedett pénzmonopólium jelenlegi diktatúrájától, amely a demokratikus formák és látszatok mögé bújó arctalan uralom, de amely ugyanolyan könyörtelenül leigázza és megalázza az embereket, mint a nyílt – fizikai erőszakra – támaszkodó diktatúra. Csak a népszuverenitást helyreállító közpénzrendszer bevezetésével lehet kikerülni a jelenlegi morbid és dekadens uzsoracivilizációból és áttérni egy egészséges emberközpontú társadalomra Magyarországon is.

Podobné produkty

A népszerű szerzőnek eddig tíz könyve jelent meg, sajátos megközelítési módja minden témánál garancia a parázs vitákra. A Kettészakadt Magyarország című korábbi kötete bámulatos sikert aratott. Ebben a könyvében Börcsök Mária a demokrácia sajátos, ámde megkerülhetetlen...
8.39 €
Kniha Cesty komunistickou diktaturou představuje výbor z autorových studií a esejí, které byly publikovány v posledních pětadvaceti letech v českých vědeckých i kulturně-politických časopisech a ve kterých se autor zabýval společností a komunistickým režimem...
21.89 €
Negyven évvel a kötet megjelenése után az új kiadás még mindig aktuális, hiszen a világban nagyon sok helyen van diktatúra vagy egyeduralmi rendszer. A könyvből a legfiatalabbak megismerhetik a diktatúra működését, romboló és káros következményeit. Továbbá...
14.07 €
Současný čínský systém je ve své podobě ojedinělý doposud se v lidských dějinách žádný takový nevyskytoval. Tato kniha vysvětluje, jak systém funguje a kam směřuje. Na základě podrobného studia čínských a zahraničních zdrojů, řady rozhovorů s čínskými praktiky,...
15.28 €
Poválečné období a zejména události roku 1948 znamenaly pro českou katolickou církev, stejně jako i pro celou svobodně smýšlející československou společnost, těžkou ránu. Komunistický režim systematicky likvidoval demokratické občanské svobody a práva, včetně...
11.05 €
Někteří z nás si ještě pamatují, jaká euforie u nás panovala v listopadových dnech roku 1989. Její trvání bylo docela dlouhé. Společenská situace se citelně proměnila, najednou se mohlo o člověku, politice, náboženství a celé řadě jiných témat mluvit způsobem,...
11.75 €
V meziválečném období v Evropě ztroskotalo úsilí mnoha států, včetně států nástupnických, vydat se cestou republikánského zřízení a demokracie. Do jejich čela se po převratech dostali diktátoři různého ražení. Takový dějinný vývoj přímo vybízí k synchronní...
6.78 €
Vedecko-popularizačná monografia Romana Michelka sa okrem fenoménu európskych diktatúr medzi dvoma svetovými vojnami zaoberá aj komparáciou nacizmu a fašizmu a približuje fenomén stavovského štátu. Autor vecne hodnotí a klasifikuje niekoľko typov diktatúr (monarchistické,...
9.9 €
Monografie na základě rozsáhlého výzkumu v regionálních archivech sleduje nastolení, upevnění a proměny diktatury Komunistické strany Československa na příkladu čtyř krajských a osmi okresních stranických organizací na území českých zemí. Časově je ohraničena...
15.98 €