A papagájos ablak - új kiadás - Leonóra Mörk

12.67 €

Olykor szabadságra kell mennünk a saját életünkből. Amikor fordulóponthoz érkezünk, és rádöbbenünk, hogy már régóta nem azzal töltjük a napjainkat, amivel szeretnénk. Amikor végre meghalljuk, mit mond addig makacsul elnémított belső hangunk. Amikor megértjük, hogy ki kell lépnünk a megszokott környezetünkből, mert csak így láthatunk rá önmagunkra, és találhatjuk meg a hitelesebb élet felé vezető utat. Sokan ilyenkor felülnek egy Spanyolországba tartó repülőre, és meg sem állnak az El Caminóig. A papagájos ablak szerzője másfelé indult, Németországba, ahol szintén vezet egy zarándokútvonal, összekötve Luther életének legfontosabb színhelyeit. Utazott hajóval az Elbán és szamárháton fel Wartburg várába, lakott romantikus panzióban és gótikus kolostorban, sétált girbegurba középkori utcákon és tévedt el őserdőben, s eközben megtanulta újraértelmezni legfontosabb élményeit, emlékeit. Hiszen egy régi történelmi alak és egy mai, modern átlagember is könnyen találhatja magát hasonló helyzetekben, nézhet szembe hasonló kihívásokkal, és tapasztalhat meg hasonló érzéseket. A papagájos ablak egy szökés történetével indul, és egy megérkezéssel fejeződik be. De ahogy a mondás tartja: ahol egy út véget ér, ott elkezdődik egy másik.

Podobné produkty

V tejto knižke sa nám autorka pokúša humorným spôsobom, prostredníctvom papagája, priblížiť poslanie hudby. Čo je hudba, kto ju tvorí a na čo slúži? Je pre život potrebná? Prečo? Odpovede sa dozviete v tomto príbehu.
10.9 €
Charlie Chant, a honolului rendőrség főfelügyelőjét látszólag egyszerű feladattal bízzák meg: vigyen el egy értékes gyöngysort Mr. Maddennek, az ismert pénzembernek. Váratlanul üzenet érkezik a milliomostól: ne New Yorkba, hanem sivatagi rezidenciájába hozzák...
2.79 €
Hľadáte skutočný pútač pozornosti pre váš domov? Tripod Classic s tienidlom s papagájím vzorom okamžite upúta pozornosť vo vašom dome! Lampa je vyrobená z dreva s textilným tienidlom. Má priemer 50 cm a výšku 136 cm. Podstavec má priemer 42,2 cm a výšku 5 cm....
165 €
Dvojjazyčná lyrická zbierka básní. Slovenský a slovinský text
10 €
Séria Vetroplavci o deťoch, ktoré zachraňujú ohrozené druhy zvierat, pokračuje druhou časťou názvom Kam zmizli papagáje? Je plná dobrodružstiev i čarovných obrázkov. Po záchrane korytnačiek na Havaji Max so Sofiou dúfajú, že s nimi Veternica ešte vypláva do...
6.99 €
Umelecké puzzle s bohatým zátiším ovocia, kvetov a exotického papagája. Zaujmú detailným spracovaním a pestrými farbami.
13.97 €
Od nevinného fotoprojektu po knihu. Kniha zachytáva to najlepšie z trojročnej rekonštrukcie parného rušňa „Papagáj“ 477.013, pýchy Klubu železničných historických vozidiel Poprad. Ponorte sa s nami cez rozprávanie fotografií plných detailov, momentiek, postupov...
80 €
Jojo je malý papagáj, ktorý vždy chcel precestovať svet. Nabral odvahu a vybral sa cestovať po Európe. Pri cestovaní stretne papagájku Fifi, ktorá žije v modernom svete... Nakoniec v putovaní pokračujú spolu.
5.8 €
Najlepší kamaráti Diana a Nikolas sedia na lavičke pred svojím domom a ani len netušia, že o chvíľu sa začnú udalosti, ktoré so sebou prinesú tajomstvá a neuveriteľné dobrodružstvá. A v ohrození budú dokonca aj ich životy! Detektívny príbeh o zmiznutí papagája...
11.1 €