A Pál utcai fiúk - Ferenc Molnár

7.3 €

"Megállj, majd én megmutatom neked, hogy akad még a Pál utcaiak közt is bátor fiú, ha nem más, hát a Nemecsek, a közlegény! Itt vagyok, kérem, kihallgattam az egész tanácskozást, visszaloptam a zászlónkat, most tessék, csináljanak velem, amit akarnak, verjenek meg, csavarják ki a kezemből a zászlót, mert magamtól ugyan oda nem adom. Tessék, tessék, csak rajta! Hiszen én egyedül vagyok, maguk meg tízen vannak!" "A Pál utcai fiúk a legjobban szívemhez nőtt könyvem, 1906-ban írtam folytatásokban egy ifjúsági lap számára, amelyet volt tanárom, Dr. Rupp Kornél szerkesztett. Abban az időben természetesen még nem volt rendezett írói beosztásom, s így a körúti művészkávéház karzatán írtam délutánonként az egyes folytatásokat. Erre a szedő személyesen ügyelt fel, és szinte kitépkedte kezemből az esedékes kéziratlapokat. Egyébként is szerettem a karzaton dolgozni a nagy csend miatt, mert a szokásos kávéházi zsibongáson és a szünet nélküli katonazenekaron kívül semmi sem zavart meg a munkában. Szóval ezen a nyugodt helyen álmodtam vissza a gyerekkoromat, mikor még a Lónyay utca református gimnáziumába jártam, és valóban megvolt a grund a Pál utcában. Bár a regény fantáziám szüleménye, a figurái azonban éltek. A diáktársaim voltak ezek, akik közül kettővel még máig is a legjobb barátságban élek."

Podobné produkty

„[…] most először kezdett derengeni egyszerű gyereklelkében a sejtés arról, hogy tulajdonképpen mi is az élet, amelynek mindnyájan küzdő, hol bánatos, hol vidám szolgái vagyunk.” A több mint száz éve íródott A Pál utcai fiúk immár a magyar irodalom élő klasszikusa....
9.86 €
„És most farkasszemet nézett egymással a két vezér. Életükben először álltak egymással szemtől szemben, négyszemközt. Itt találkoztak, ez előtt a szomorú ház előtt. Az egyiket a szíve hozta ide, a másikat a lelkiismerete.”
4.36 €
A Pál utcai fiúk nem véletlenül vált több generáció népszerű olvasmányává. A Móra Ferenc által rendkívül életszerűen megjelenített szelíd, mégis bátor és hősies, harcra kész gyermeki szív ugyanis mindannyiunkban ott él, életkortól függetlenül. A nagysikerű...
8.42 €
Most Békés Rozi csodálatos illusztrációi keltik életre a Pál utcaiak és a Vörösingesek csatáját a cseppnyi játszóterületért: a GRUNDÉRT. És persze életre keltik a kamaszkor megannyi élményét is: a morzsaszemekkel teli diákzsebeket, a Bunsen-égő szagát árasztó...
12.67 €
Molnár Ferenc klasszikusa az Akkord Kiadótól
2.81 €
A több mint száz éve íródott A Pál utcai fiúk a magyar irodalom élő klasszikusává érett. Molnár Ferenc humora, kifinomult karakterábrázolása és a regény témái - hűség, barátság, összetartás - kortalanná, a mai iskolások számára is élvezhetővé és mélyen átélhetővé...
4.22 €
Molnár Ferenc világhírű könyvének szereplői, akik a szerzőhöz hasonlóan a budapesti Józsefváros szülöttei, ma már valamennyien az ifjúsági irodalom halhatatlan hősei. Gyerekkorunkban mindannyian olyan bátrak szeretnénk lenni, mint Boka, olyan elszántak, mint...
4.79 €
Játék és harc, barátság és árulás, összetartás és pártoskodás, győzelem és halál. Tengernyi könyv született, amely az élet nagy pillanatait,...
7.04 €
Játék és harc, barátság és árulás, összetartás és pártoskodás, győzelem és halál. Tengernyi könyv született, amely az élet nagy pillanatait, sikereit és kudarcait egy csapat gyerek sorsán keresztül akarja megmutatni, de maradandó regényt írni erről csak keveseknek...
9.8 €