A Pál utcai fiúk - A zenés játék dalai - Kolektív autorov

11.26 €

A Pál utcai fiúk című zenés játékot 2016. november 5-én mutatták be a Vígszínházban, Marton László rendezésében. A kottafüzetben a nagy sikerű darab valamennyi dalának kottája és dalszövege megtalálható, a kiadvány melléklete pedig színes fotók segítségével idézi fel az előadás legemlékezetesebb pillanatait. "Kiválasztottnak érezheti magát, akinek sikerül bejutnia a Vígszínház új zenés előadására, A Pál utcai fiúkra: a jegyek már hónapokkal előre elfogytak. A lépcsős gubbasztásért közelharc folyik, a betegség miatt megmaradó belépőkre pedig csoda, hogy még nem kell licitálni. [...] Ilyen egy sikerszéria kezdete. Mint valami hipnózis." Papp Lídia - Élet és Irodalom, 2017. január 13. "A cselekmény a harcokra, az árulásra, az összecsapásra van kiélezve. Mint minden musicalt, úgy ezt is a zene, na és persze a tánc, azaz pontosabban a táncszerű színpadi mozgás sodorja előre. [...] Szinte vágyik rá még a néző, hogy ne legyen vége, hogy szünet se legyen - mert kibírom, mert élvezem, mert rajongok ezekért a gyerekekért, akik a színpadon már nem egészen gyerekkorúak." Kelecsényi László - Art7 Művészeti Portál, 2016. november 7.

Podobné produkty

"Sokan játszanak káros következmények nélkül, mert ellenőrzésük alatt tudják tartani, mennyi időt és pénzt szánnak a szórakozásra. A szerencsejáték-függők azonban elvesztik az uralmat a tetteik felett, és a romboló hatások ellenére is folytatják szenvedélyüket,...
5.36 €
Ez a könyv egy egyedülálló vállalkozás: felkértünk 21, itthon és a szomszédos országokban dolgozó szakembert, hogy írjanak le olyan játékokat, amelyeket szívesen használnak a munkájuk során. Ebből a gyűjtésből jött létre a könyv 5 fejezete, amely 150 oldalon...
14.48 €
Nem tudtok úgy együtt játszani, hogy ne legyen veszekedés a vége? Mindig a nagyobb testvér nyer, és ezért a kisebbnek nincs kedve játszani? Ebben a könyvben 7 táblás játékot találtok: a játékok alapját olyan közismert, klasszikus játékok adják, mint az amőba,...
16.1 €
Eric Berne, a világhírű pszichológus figyelt fel arra, hogy a legtöbb ember életében sorozatosan ismétlődnek bizonyos kudarcos események, amelyek olyan szabályszerűen zajlanak le, mintha csak egy sportág vagy társasjáték előírásait követnék. Ezért nevezte el...
9.48 €
A Föld erőforrásai fogytán vannak, egyre kevesebb embernek jut élelem és lakóhely. Az emberiség küldetést szervez: a KEPLER62 bolygórendszerben találtak egy a Földhöz hasonló, lakható égitestet. De vajon mi köze ennek a Kepler62 számítógépes játékhoz, amit...
10.68 €
A könyvben leírt célok megvalósítását segítik a játékos feladatok és a gyermekeket megszólító mesés manólevelek. A módszer a Plukkido nevelést segítő termékcsaládját használó több ezer család tapasztalatain, többéves fejlesztésen és az alkotók szakmai tudásán...
7.39 €
Óvodásoktól a dédszülőkig mindenki megpróbálhatja a báb- és játékkészítést! A könyvben bemutatott figurák elkészítéséhez nem kell tudni szabni, varrni. Miközben készül a báb, a gyermekek megismerkedhetnek az anyagokkal, színekkel, a szülők-nagyszülők pedig...
4.96 €
Szertorna - hány embernek jelent ez a szó félelmet, fájdalmat és szorongást? Csak kevesen vannak, akik örömet és megelégedettséget élnek át a tornaszerekkel és a technikai készségekkel való kapcsolatukban. És éppen ez adja meg ennek a könyvnek a legfőbb célját:...
19.15 €
Van kedved játszani Terkával? Ebben a matricás foglalkoztatófüzetben csupa olyan feladat vár rád, amelyektől okosabb és ügyesebb leszel, miközben még jól is szórakozol. Szükséged lesz a színes ceruzáidra, és ha elakadnál valahol egy felnőtt segítségére. Terka...
3.57 €