A nyugat öngyilkossága - Jami Attenberg,Goldberg Jonah

13.73 €

Az elmúlt 250 ezer év során mindössze egyszer botlottunk olyan eszmébe, mely kiemelt bennünket a történelmünk túlnyomó részét meghatározó szegénység, éhség és háborúk végeláthatatlan körforgásából - a 18. századi Angliában, amikor véletlenül felfedeztük a liberális demokratikus kapitalizmus csodáját. Az akkor igen radikálisnak számító elképzelések mára társadalmunk alapját képezik. A kormány van értünk, nem pedig mi a kormányért. Az egyén szuverén. Mindannyian a saját lelkünk urai vagyunk. A munkánk gyümölcse bennünket illet. A nyugati világ sosem látott virágzást élt át ezeknek az eszméknek köszönhetően, ám az elmúlt évtizedekben bűnökként kezdték ábrázolni ezen politikai erényeket. Egyre inkább belénk nevelik, hogy hagyományainkra úgy tekintsünk, mint az elnyomás, a kizsákmányolás és a „fehér kiváltságosok” rendszerére, a szabadság elvei és a jogállamiság a jobb- és baloldal részéről egyaránt össztűz alatt állnak. Jonah Goldberg, az Egyesült Államok egyik legnevesebb konzervatív gondolkodója a politikatörténet, a popkultúra, a közgazdaság és a társadalomtudomány rá jellemző egyedi kombinációja révén leplezi le a Nyugat öngyilkos hajlamait az ideológiai lövészárok mindkét oldalán. Ahhoz, hogy a Nyugat életben maradhasson, újból hálát kell éreznünk civilizációnk értékei iránt, és újból fel kell fedeznünk azokat az eszméket, melyek a múltban kivezettek bennünket a véres mocsárból - máskülönben ez lesz a sorsunk. Az öngyilkosság egyszerű, a szabadságért viszont meg kell dolgozni.

Podobné produkty

Az elmúlt 250 ezer év során mindössze egyszer botlottunk olyan eszmébe, mely kiemelt bennünket a történelmünk túlnyomó részét meghatározó szegénység, éhség és háborúk végeláthatatlan körforgásából - a 18. századi Angliában, amikor véletlenül felfedeztük a liberális...
20.97 €
A két világháború közti időszakot méltán tarthatjuk a magyar ponyva aranykorának, amikor is több tucat kiadó százával, ezrével jelentette meg azon műveket, melyeknek az egyszerű...
2.79 €
"Míg Rómában újabb mecseteket építenek, Mekkában minden hitetlennek meg kellene halnia, ha meg merészelne jelenni a városban. Röviden fogalmazva: a muszlimok hűek maradtak ahhoz, amit a hitük szerint Istentől hallott Mohamed, a keresztények pedig ahhoz igazították...
12.46 €
Van-e ?ma égetőbben aktuális téma a klímaválságnál? Annak nyomasztó tudata, hogy Földünk az emberi tevékenység következtében fokozatosan melegszik, egyre inkább a mindennapjaink részévé válik. A tudományos élet szakértői napról napra vészhelyzetet hirdetnek,...
11.29 €
A világ szíve vérzik, az Afrikai Népek Paradicsoma konfrontálódott a Kalifátussal, Szudán sírkamrává változott. A nagyhatalmak nem tesznek semmit. Az ENSZ talán felállít egy válságstábot, de cselekedni most kell. Az ászok ezért egymás után beszállnak a játékba,...
7.3 €
A new, beautifully illustrated edition of David Attenborough's groundbreaking Life on Earth. David Attenborough's unforgettable meeting with gorillas became an iconic moment for millions of television viewers. Life on Earth, the series and accompanying book,...
19.99 €
With a new afterword, Why You Are Here: A speech on the opening of the COP26 climate summit As a young man, I felt I was out there in the wild, experiencing the untouched natural world - but it was an illusion. The tragedy of our time has been happening all...
18.9 €
A new, beautifully illustrated edition of David Attenborough's groundbreaking Life on Earth. David Attenborough's unforgettable meeting with gorillas became an iconic moment for millions of television viewers. Life on Earth, the series and accompanying book,...
31.95 €
Je to největší příběh, jaký byl kdy vyprávěn: příběh vývoje života na Zemi. Jubilejní aktualizované vydání základní příručky všech milovníků přírody po 40 letech. Nezapomenutelné setkání Davida Attenborougha s gorilami se stalo ikonickým okamžikem pro miliony...
54.95 €