A Nyugat hanyatlása - Lucian Boia

4.76 €

A Miért más Románia? című nagyesszé vitathatatlan közönségsikere után Lucian Boia újból jelentkezik ugyanebben a műfajban, és megközelítésében, illetve témaválasztásában egyaránt izgalmas munkát ajánl figyelmünkbe. A Bukaresti Egyetem professzora megőrzi eddigi státusát, és a mérsékelt alapállású megfigyelő rációra támaszkodó alaphelyzetéből nyújt látszólag könnyen felhasználható értelmezési keretet a nyugati (európai) civilizáció hanyatlásának folyamatához. Boia kijelentései lehangoló jövőképet vetítenek ki a kontinens számára, amely – véleménye szerint – mostani formájában az összeomlás küszöbén áll. Bár elismeri, hogy a jelenlegi világberendezkedés a Nyugat alkotása, amelyet a kereszténység és a világnak e köré való egyesítésébe vetett meggyőződés tett valós konstrukcióvá, Boia meg van győződve arról, hogy ez a civilizáció már kifáradt. Az ötlet nem teljesen új, első ízben Oswald Spengler fogalmazta meg. Lucian Boia érdeme a kifinomult esszéíró könnyedségén túl a gondolatok és ötletek kiegyensúlyozottsága és az emberiség sorsába vetett hit. Boia tisztában van azzal, hogy tudása véges, de nem kapitulál. Akkor sem, ha a fáradt és elaggott Európáról elmélkedik, ha a mindenható és egyben sérülékeny Egyesült Államokat veszi górcső alá avagy a régi (orosz) és új (japán) regionális hatalmak esélyeit latolgatja, vagy a feltörekvő (kínai, brazil és indiai) hatalmak okozta kihívás részleteit elemzi. Nem maradnak el a globális felmelegedés aspektusai sem, az ideológiai adok-kapok, a gazdasági vagy vallási egymásnakfeszülések. Adat- és erőforrások tekintetében sok részletet tart szemmel a historikus, körültekintően, mint ahogyan a NASA szakemberei teszik, akik tudják – az Apolló tragikus esetéből tanulva –, hogy elegendő, ha a 40 ezer alátétből egyetlenegy is hibás. Lucian Boia nem veszíti el a bizakodását, és nem óhajt a mindentudó Kasszandra szerepébe lépni. A Nyugat sorsáról szóló elmélkedése a következő módon zárul : „Zárjuk egy vigasszal: az ember a leginkább alkalmazkodó lény; úgyhogy aggodalomra nincs okunk, mert tökéletesen fog idomulni bármelyik lehetséges történelmi fejleményhez, és nem lesz oka megbánni egykori mivoltát.”

Podobné produkty

,,Húzd ki magad!" mondjuk sokszor a kis és nagy gyerekeknek, de hiába, mert ha nincs kellő izomerő, testtudat, hajlékonyság akkor mindezt elég nehéz megvalósítani. A megoldás erre az érdekes, hatásos, játékos, aktív izommunka az egész testnek. A ,, Mackógyógytorna...
8.93 €
Montesquieu az "igazság tanúja" akar lenni: vizsgálódik, megfigyel, összevet, s végül olyan következtetéseket von le, amelyek - szándéka szerint - a gyakorlatban is használhatók....
3.63 €
A háború utáni japán kisvárosban felnövő Hadzsime úgy érezte, csak neki nincs testvére. Egyetlen barátja Simamoto lett, aki szintén egyedüli gyerek volt. Hosszú délutánokat töltöttek együtt a lány apjának lemezeit hallgatva. Miután a fiú szülei elköltöztek,...
11.9 €
A nyugati civilizáció támadás alatt áll. Az egész világot jobbá tévő vívmányait lekicsinylik vagy egyenesen letagadják, nagy történelmi alakjait sárba tiporják, művészeti alkotásait cenzúrázzák. A kíméletlen támadást ráadásul nem a nyugati értékekkel élesen...
11.62 €
Magyarország ezer éve Európa és a nyugati világ része, vagy törekszik annak részévé válni. A rólunk alkotott nemzetközi véleményt egyszerre tükrözi és alakítja a hazánkkal kapcsolatos külföldi sajtó. Magyarország napjainkban erősen tematizálja a nyugati médiát....
38.39 €
Spisovatelka ve svém novém románu předkládá tři alternativní verze Ameriky. Děj roku 1893 nás zavádí do Svobodných států, části Ameriky, která se po občanské válce osamostatnila. Zde jsou uznávané a běžné stejnopohlavní svazky, a tak v tom Davidovi nikdo nebrání....
24.84 €
Píše sa rok 1893, New York patrí do únie slobodných amerických štátov. David Bingham, najstarší syn tamojšej významnej rodiny, sa vzoprie svojmu osudu a pred životom v zabehnutých koľajach uprednostní vzťah s neistou budúcnosťou. O sto rokov neskôr, počas epidémie...
17.49 €
Když se čtyři spolužáci z vysoké školy v Massachusetts přestěhují do New Yorku, aby se pokusili prorazit, jsou bez peněz, ztracení a kupředu je pohání jen jejich přátelství a ctižádost. Je tu laskavý Willem, začínající herec; bystrý, občas krutý malíř DžejBí,...
24.84 €
Keď sa štyria spolužiaci z malej vysokej školy v Massachusetts presťahujú do New Yorku, aby tam skúsili preraziť, nemajú peniaze, sú neistí a dopredu ich ženie len ich priateľstvo a ctižiadostivosť. Patrí k nim pekný a láskavý Willem, začínajúci herec; bystrý,...
27.89 €