Szellemi ?életünkben nemzedékek sora köszönheti Gyergyai Albertnek világirodalmi tájékozottságát; kiváltképpen a francia irodalom megismerésében vagyunk mindnyájan adósai. Ez a tanulmánykötet, mely a kortárs magyar irodalommal foglalkozó írásait tartalmazza, minden olvasóját ráébreszti majd arra, hogy a világirodalom nagy jelenségeivel való fél évszázados, termékeny írói munkája közben mennyi eleven érdeklődést, alkotó energiát őrzött meg Gyergyai Albert szűkebb szellemi hazája, a magyar irodalom számára. Milyen izgatottan kísérte, és kíséri ma is figyelemmel a magyar irodalom napi eseményeit éppúgy, mint a korszakos folyamatokat; az irodalom szerény munkásait ? filológusokat, szerkesztőket, műfordítókat ? éppúgy, mint a modern magyar művészet legnagyobb alkotó egyéniségeit.Talán a legvonzóbb tulajdonsága a kötetnek, hogy egymás mellett szerepelteti az ifjúkori, Nyugatban megjelent írásokat, s a közelmúltban vagy éppenséggel ma születetteket, s így az Idő állandóan jelen van a lapokon, személyes üggyé lényegíti át a kritikát, és irodalomtörténeti-esztétikai koordinátákat ad a legszemélyesebb emlékeknek is.Az a fél évszázad, melyben Gyergyai életének java része eltelt, kétségtelenül a Nyugattól kapta meg művészi karakterét, a Nyugattól, mely híveit is, ellenfeleit is megvilágította és beárnyékolta. A Nyugatnál indult Gyergyai Albert kritikusi-esszéírói pályája is, a kötetben szereplő írásainak igen nagy része ott jelent meg, a később írottak sem szakadnak el a folyóirattól: mesteri tanulmányok és emlékezések idézik meg a Nyugat-kor tagjait. Természetesen a Nyugat inkább ihletője, mint tárgya e tanulmányoknak és emlékezéseknek; Gyergyai nem „feldolgozza”, hanem „újraéli” a kort, a folyóiratot, a művészek barátságát és tiszteletét, melyet ifjúkora óta megőrzött irántuk.„A Nyugat sokunk számára nemcsak folyóirat volt, hanem otthon ? írja bevezetőjében Gyergyai Albert ?, s a kávéházi márványasztal, ahol Osvát hol egyedül, hol Gellért Oszkárral a jobbján, egyforma grandezzával fogadott minden kezdőt és minden hírességet, vagy Babits Reviczky utcai, majd Attila úti lakása, s maga a nyomda vagy a redakció több meleget árasztott ránk, több védelmet biztosított a rossz évek sérelmei és megaláztatásai ellen, mint bármily gőgös intézmény, akármilyen hatalmas érdekszövetség ? s addig is, míg lesz valaki köztünk, aki egyszer megírja a Nyugat nemcsak irodalmi, hanem szellemi történetét, hadd függesszem emlékkövére e könyv szerény ex-votóját.”