A nulladik év - Robert Reid

7.86 €

Mi van akkor, ha kiderül, hogy az idegenek nemcsak köztünk vannak, de már évtizedek óta lopják a zenénket? Nick Carter (nem, nem az a Nick Carter) a zeneiparban dolgozik (de tényleg nem az a Nick Carter), szerzői jogi ügyvédként. Egy nap a szokásos rocker-kuncsaftoknál is különösebb látogatók állítanak be hozzá: egy iszlám fanatikusnak kinéző fickó lángvörös hajjal, valamint egy telt idomú apáca testre feszülő hacukában. Két dolgot közölnek vele. Először is azt, hogy ők valójában földönkívüliek, másodszor pedig… nos, ez egy kicsit hosszabb lesz. Szóval a helyzet az, hogy az ő új időszámításuk szerinti Nulladik Évben érték el a földi rádióadások az ő vevőkészülékeiket, és azóta a galaxis minden népe valósággal rákattant az emberiség könnyed popzenéjére. Csakhogy egy idő után kiderült, hogy a hallgatásáért, és főleg a továbbsugárzásáért szerzői jogdíjat kellett volna fizetni. És mire idáig jutottak, matematikusaik és számítógépeik azt is kikalkulálták, hogy a jogdíjak mindenkit koldusbotra juttattak. A Föld lakói pedig egyszeriben a világegyetem urai lettek. Anélkül, hogy tudnának róla. Mivel az idegenek nem képesek a szükséges, orbitális összeget előteremteni, kidolgoztak egy alternatív megoldást az emberiség lenyugtatására: békében kéne nyugodniuk. Nick, a paragrafusturkász egyszeriben azt kapja feladatul, hogy 48 órán belül találjon valami megoldást az ügyre, különben a Földnek befellegzett. És akkor a dalnak minden értelemben vége lesz. Aki szereti Douglas Adamset és a csípős indiai kajákat, az mindenképp vegye meg ezt a könyvet… és mellé esetleg valami csípős indiait.

Podobné produkty

A Nulladik verzió, a pillanatnak ez a villámgyors, mellbevágóan lényeglátó regénye a New York Times bestsellerszerző David Yoon briliáns elméjéből kipattant izgalmas, humoros bemutatkozó regény. INDÍTSD ÚJRA A JELENT! MENTSD MEG A JÖVŐT! ax, a Facebook-szerű...
12.87 €
A Nulladik verzió, a pillanatnak ez a villámgyors, mellbevágóan lényeglátó regénye a New York Times bestsellerszerző David Yoon briliáns elméjéből kipattant izgalmas, humoros bemutatkozó...
7.01 €
A Gondolj bele! sorozat kötetei szellemi kalandra hívnak a minket leginkább foglalkoztató kérdésekben. A filozófusok által jegyzett szövegeket művészi illusztrációk kísérik, a bölcselet nagyjaitól származó, továbbgondolásra késztető idézetek pedig bevezetik...
5.25 €
A közeli jövőben játszódó történetben a globális felmelegedés hatására elsivatagosodott és áradásokkal sújtott országokból menekültek ezrei indulnak el, hogy élhetőbb környezetet keressenek. Észak-Kanadában az építész Meyer tervei alapján megépül a Camp Zero,...
15.49 €
Könnyebb valamit lemásolni, mint valami újat alkotni. A következő Bill Gates nem operációs rendszert fog megálmodni. A következő Larry Page vagy Sergey Brin nem keresőrendszert fog létrehozni. És a következő Mark Zuckerberg sem közösségi hálózatot hív életre....
16.87 €
A Halj meg nullával meghökkentő, új és provokatív filozófiát tár eléd, s egyben gyakorlati útmutatóként szolgál ahhoz, hogy a legtöbbet hozd ki a pénzedből - és az életedből. Azokat szólítja meg, akik az élményeket messze előnyben részesítik azzal szemben,...
15.46 €
Könnyebb ?valamit lemásolni, mint valami újat alkotni. A következő Bill Gates nem operációs rendszert fog megálmodni. A következő Larry Page vagy Sergey Brin nem keresőrendszert fog létrehozni. És...
11.83 €
A fajvédők ellen harcoló afrikai frontállam fehér "zsoldosokat" toboroz egy különleges akcióhoz. Meg kell semmisíteni a fehérek egyik táborát... Kik indulnak a dzsungelösvényeken és miért választották ezt a harcot?
3.38 €
Nullae, čítaj „núllé“, rozumej NIČ. Keď je niečo ničím, neznamená to, že neexistuje; keď je niečo ničím, je dobré zamyslieť sa nad naozajstnou hodnotou nepolapiteľného. Krátkodyché, krátkozraké popevky bokom – tu ide o viac. V zápase o zmysel opiera sa Peter...
6 €