A Nagy Titok - Virág Gyula

1.94 €

"A tények durva meghamisítása lenne Petrovics Béla bácsit antialkoholistának nevezni. A nyugalmazott erdőkerülő már kora ifjúságában kamatoztatni tudta kivételes képességeit, így már a második világháborút is gyakorlatilag végigitta. Szomját oltotta bánatában, vedelt örömében, koccintott minden gyermek születésére, és korra, nemre, valamint vallási felekezetre való tekintet nélkül ivott azoknak a lelki üdvéért is, akiket utolsó útjukra kísértek a falu temetőjében. A pohár fenekére nézett akkor is, amikor nem értett valamit, és lássuk be, az ilyesmi bizony gyakori esemény volt az életében. Ez történt azon a szerdai délelőttön is, amikor már jó ideje azzal foglalatoskodott, hogy a csirkeól mellé támassza a kerékpárját. Hol a bicikli dőlt el, hol Béla bácsi, de a siker egyre csak váratott magára. Nem úgy Jani postás, akinek érces hangja hirtelen felverte a fülledt augusztusi csendet: – Adjon az Isten, Béla bátyám! Na vajon mit hoztam én magának?Az öreg kivételesen éppen talpon volt, így Piszkos Fredet meghazudtoló mozgással kacsázni kezdett a kertkapu irányába. Foghegyről csak annyit vetett oda a vörös, hórihorgas kézbesítőnek: – Ugyan mi a ménkűt hozott volna? Ha csak nincs egy új szabály, hogy ettől kezdve már hetente jár a nyugdíj, akkor szokás szerint csekket vagy idézést! – dünnyögte. – De nem! – üvöltött vidáman Jani postás. – A tévétől érkezett levele, itt tessék aláírni! – azzal az öreg orrá alá dugta az ívet, valamint egy felismerhetetlenségig összerágott töltőtollat.Béla bácsi egy árva szó nem sok, annyit sem szólt, és a rubrikának tökéletesen fittyet hányva a szélrózsa minden irányába szórta szét nevének betűit. Soha nem viselte el a korlátokat, legfeljebb csak akkor, amikor a kerékpárját támaszthatta nekik. Ezután egy hanyag mozdulattal útjára engedte Jani postást, majd egy „Na, gyere Morzsi!” felkiáltással fogta a biciklijét, és elindult a Kánaán presszó irányába.

Podobné produkty

Első világháborús élményregény trilógia első kötete.
2.79 €
Péntek este elloptátok egy kivételes lény életét, életem szerelméét, a fiam édesanyjáét, de csak azért sem gyűlöllek titeket. Nem, nem teszem meg nektek azt a szívességet, hogy gyűlöljelek benneteket. Pedig ez volt a célotok, de ha a gyűlöletre haraggal felelnék,...
3.07 €
A lélek becsapásán alapuló pszichoszomatikus gyógyászat elvi és gyakorlati módszere. Rem (megváltoztatott) tudatállapotban megkeressük a betegség kiváltó okait. Elmegyünk a titkok házába, ahol választ kapunk betegségünk kiváltó okairól. Ezzel a módszerrel komplexen...
4.51 €
A könyv tartalmazza a nyirokrendszer muködésének leírását. A nyirok és méregteleníto rendszer masszázsának gyakorlati alkalmazását. Valamint a nyirok megbetegedés különbözo természetgyógyászati és gyógyteákkal való kezelését.
5.07 €
Kis Titinél minden nap egy új kaland! Kísérd útján a messze földön híres nagycsoportos óvodást és homoksüti-péket, és ismerd meg családját, barátait és ovis társait - valamint a különös lényeket a fiú körül, Gondmanót vagy Hupli-Hahó Kopottgatyót, a játszótéri...
11.26 €
Eljött a virágvarázslat ideje, az év legizgalmasabb napja! Ám ezúttal még az ünnepség sem olyan emelkedett, amilyen szokott lenni. A varázsgömbben egy ismert és úton-útfélen előforduló növény képe jelenik meg. Ó, hiszen ez a közönséges cickafark! Vajon ki lesz...
8.42 €
Új év, új varázslat! A gömbben ezúttal a borsmenta tűnik fel, és Minka az a szerencsés, aki a növény pártfogója lesz és színes ruhácskát kap. Hamarosan váratlan bonyodalmak árnyékolják be a tündér mindennapjait: nem elég, hogy a vihar miatt csak a könyvtárban...
8.42 €
Még be sem köszöntött a nyár első napja, de a tündéreknek máris egy óriási feladattal kell megbirkózniuk: aknázómolyok támadták meg a gesztenyefákat. A tündérlányok Herba anyó segítségével felveszik a harcot a kártevőkkel. Amikor eljön a várva várt virágvarázslat...
8.42 €
Ismét eljött az év legcsodálatosabb napja, a virágvarázslat - a varázsgömbben ezúttal a kerti kakukkfű képe jelenik meg. Kalina lelkesen röppen ki a rétre, hogy megismerkedjen a védencével, ám a virág nincs sehol. Vajon hol bukkan rá végül erre az aprócska,...
9.83 €