A modern ész kritikája - János Salamon

12.87 €

Azt mondhatnánk tehát, hogy míg mi, emberek a paradicsom nyitott kapujában tipródunk, addig az állatok angyali nyugalommal járkálnak ki-be ugyanezen a kapun. (...) Az Édenkertbe csak ugyanazon az úton térhetünk vissza, amelyiken kijöttünk. A tudás útján. A vállalkozás reménytelennek tűnik, de eltörölhetetlen múltunkban mindig akad egy-egy inspiráló történet. Mert senki sem szolgálhatja a saját javát a jóról való tudás nélkül, mely tudás éppoly kevéssé hozzáférhető a puszta tényeken, mint a puszta csevegésünkön keresztül. (...) A tudós, illetve a társadalmi igazságosság harcosa (social justice warrior) a legjobb szándéka ellenére sem tehet jót velünk a természet, illetve az emberi természet valódi természetéről való tudás nélkül, mert csak ez a tudás teheti őket magukat jó emberré. Márpedig a klasszikus felfogás szerint jót csak az tehet, aki maga is jó.

Podobné produkty

A kötet bemutatja, hogy mi a gender-elmélet, hogy annak különféle irányzatait miért is lehet közösen vizsgálni, hogy miben állnak gyakorlati következményei, és hogy az elmélet miért is téves. A szerző szerint a gender-elmélet test és személyiség radikális szétválasztásán...
10.29 €
A szexuális forradalom szabadságot, egyenlőséget és örömöt ígért: hogy mit kaptunk cserébe, arról "nem szabad" őszintén beszélni, pedig valójában szemmel látható - Louise Perry ebben a kötetben bravúros ellenpontozásokkal és gondosan válogatott forrásanyaggal,...
14.06 €
Elsősorban a kortárs szerzőket igyekszik bemutatni a közönségnek.
2.82 €
A kor híres és ma már elfeledett szerzőit ismerhetjük meg egy neves kortárs szemszögéből.
2.82 €
Vitatkozik, kritizál, rajong. Puzsér Róbert nem a tudományos híradó, nem is egy szekta főpapja -,,csak egy csávó, akit szenvedélyesen érdekel a világ". Új kötete, az Európa elrablása a 2018 és 2024 között született publicisztikáiból válogat. Az írások hat turbulens...
16.87 €
Enter a lush world of cataclysmic storms, planet-wide jungles, floating cities and devastating magic in this first book of an explosive new science fantasy trilogy, perfect for fans of N.K. Jemisin, Tasha Suri and Martha Wells. High above a jungle-planet float...
12.95 €
Monografie "Kritika v pohybu. Literární kritika a metakritika 90. let 20. století" vychází z autorovy stejnojmenné dizertační práce obhájené v r. 2018 na Filozofické fakultě Masarykovy univerzity: zabývá se českou literární kritikou 90. let 20. století, zejména...
17.99 €
Monografie „Kritika v pohybu. Literární kritika a metakritika 90. let 20. století“ vychází z autorovy stejnojmenné dizertační práce obhájené v r. 2018 na Filozofické fakultě Masarykovy univerzity: zabývá se českou literární kritikou 90. let 20. století, zejména...
13.91 €
A spicy romantasy steeped in Indian Mythology. Across the realms, celestial dancers known as apsaras are revered for their beauty, allure, and enchanting magic. But Meneka knows that is not all they are. They are weapons – warriors – seducing their targets...
13.49 €