A merénylet éjszakáján, 11 órakor a Viktória-pályaudvaron egy középkorú férfi váltott visszatérő jegyet Peckham Ryebe. Orvosnak látszott, aki városi dolga végeztével hazatérőben volt. Senki sem ismerte volna fel a szivarra gyújtó úrban Wentworth Goldot. Lassan kisétált a peronra, ahol a villamos vonat már várakozott. Kinyitott egy I. osztályú kocsit, belépett s az ajtót becsukta maga után, majd kihajolt a nyitott ablakon s az érkező utasokat figyelte. Remélte ugyan, hogy az éjszaka nem hoz már újabb meglepetést, de mindig számolt a véletlennel. A vonat elindult; nagy nyikorgással, zakatolással hagyta el az állomást s a kocsi lámpái hol fényesebben, hol homályosabban égtek, aszerint, amint az áramszedők érintkeztek a fölöttük lengő dróthuzalokkal. A kocsi üres volt, mert csak a következő vonat hozta a színházlátogatókat külvárosi otthonukba. Gold figyelmesen olvashatta levelét, melyet hazulról való elindulásának percében hozott a posta. Gondosan elolvasta, kétszer is, addigra már betéve tudta a tartalmát, aztán ezer darabra tépte s apránként szórta ki az ablakon. A merénylet teljesen hidegen hagyta, inkább azon bosszankodott, hogy az az ember, kinek a parkban találkozót adott, nem tartotta be a szavát. Mikor rendeltetése helyét elérte, a hosszú homályos lépcsőkön lesietett az élénk főutcára, majd hirtelen más irányba fordult s megkerülve Peckham Rye nagy, nyílt közterét, a Crystal Palace Roadhoz ért. A legelső, barátságos kinézésű villaházak egyikénél megállt. Csendesen kopogott az ajtón, melyet egy ifjú leány nyitott ki majdnem azonnal." - (részlet a könyvből)