A magánytól az összetartozásig - Pál Ferenc (Feri atya)

6.9 €

A magányosság korunk egyik jellemző és fájdalmas problémája. Nagy szenvedést jelent, ha egyedül vagyunk, miközben vágyakozunk egy társ után, aki megbecsül, mellettünk áll, akivel kölcsönösen számíthatunk egymásra. Egy család után, amelyben megélhetjük az elégedett, bensőséges összetartozás élményét. Magányosak természetesen nemcsak akkor lehetünk, ha egyedül vagyunk, de társkapcsolatban élve is, amely azonban nem úgy alakul, ahogy reméltük. Szerelmesek voltunk, lángolt köztünk a szenvedély - ma unatkozunk, elhidegültünk egymástól. A kezdeti időkben minden ment magától - most akkor sem, ha megfeszülünk. Egykor úgy éreztük, a társunk mindene vagyunk - most semmibe vesz, talán meg is csal. Azt hittük, vele könnyebb lesz az élet - most nehezebb, mint valaha. Hogyan történhetett ez velünk? Jó volna együtt leélni az életünket, miközben ez mind kevésbé látszik reális célnak - körülöttünk is egyre többen válnak. Úgy tűnik - mint annyi minden más - válságban van a párkapcsolat és a család is. Mintha a nagyszüleinknek jobban ment volna mindez... Nekünk miért nem? Hajdan megannyi külső erőforrás szilárdította meg és tartotta egyben a társkapcsolatokat. Ezek kényszert is jelentettek, de kétségkívül érdekeltté tették a házasfeleket, hogy megpróbáljanak együtt élni akár az elégedetlenségükkel együtt is, vagy igyekezzenek többet tenni az elégedettségükért. Mára a külső összetartó erők, főleg a külső kényszerítő hatások szinte teljesen megszűntek, ha tehát hosszú távon akarjuk megőrizni a kapcsolatunkat, szükségesnek látszik a belső kapaszkodók és erőforrások fölfedezése, kimunkálása. A segítő szakma sokat tud arról, hogy nehéz helyzetekben hogyan cselekedhetünk hatékonyan a kapcsolatunkért, és miként kerülhetjük el a felesleges buktatókat. Ezek az információk, eszközök azonban nem élnek eléggé a köztudatban, miközben szükségünk lenne rájuk. Azzal a vággyal és céllal írtam meg ezt a könyvet, hogy akik szeretnének elégedett és tartós kapcsolatban élni, minél több hasznos információt és ösztönzést kaphassanak a megvalósításához, hiszen jóval több lehetőség áll rendelkezésünkre, mint gondolnánk!

Podobné produkty

A magányosság korunk egyik jellemző és fájdalmas problémája. Nagy szenvedést jelent, ha egyedül vagyunk, miközben vágyakozunk egy társ után, aki megbecsül, mellettünk áll, akivel kölcsönösen számíthatunk egymásra. Egy család után, amelyben megélhetjük az elégedett,...
12.46 €
A legnagyobb kaland még vár ránk. A világszerte kirobbanóan sikeres bestsellerszerző, Kerstin Gier trilógiájának zárókötete! Ha Quinn egy dolgot megtanult a perembéli kalandjai során, az az, hogy Matilda a nagy szerelme, függetlenül attól, mennyire fárasztó...
14.93 €
Miért csak kevesen mondhatják el magukról, hogy imádják a munkájukat? Mit tehetünk, hogy alkalmazottaink biztonságban érezzék magukat a munkahelyükön? Hogyan motiváljuk Y generációs munkavállalóinkat? Képzeljünk el, hogy reggel mindenki lelkesen indul dolgozni,...
15 €
Különleges, Élfestett kiadás 18+ Ez a dark romance durva, a nyugalom megzavarására alkalmas leírásokat tartalmazhat. Letícia Hartmann vagyok, ez az én keserédes történetem. Nem, nem egy Hamupipőke-történet. A főhős nem a szőke herceg, és a főhősnő sem éppen...
18.31 €
Sorsformáló idők várnak ránk. Vajon képesek vagyunk-e kevesebb félelemmel és színleléssel, ugyanakkor több bátorsággal és tetterővel szembenézni velük? Ez a könyv segíthet ebben. Azáltal, hogy tényszerű és tudományos, arra ösztönöz minket, hogy a maguk teljességében...
16.87 €
Szabadnak születtünk, a világ mégis folyamatosan próbál helyettünk dönteni, megszabva, hol a helyünk, mire vagyunk képesek, mit érhetünk el az életben. Vajon fogantatásunk pillanatában eldől minden? Egy felsőbb erő dönt sorsunkról, hogy szegény vagy gazdag...
7.89 €
Tetszetős ?otthonaival és fákkal szegélyezett utcáival, az Ansley Park a legvonzóbb környék Atlantában. Ám az egyik ragyogó házban, egy tini elegáns szobájában kegyetlenül...
9.83 €
A Fordított idő-trilógia harmadik kötetében alaposabban megismerjük egy zárt közösség, a Nyugati szél szigetének titkait. Riolda családját, az őslakó szorgok és a betelepülők múltját, az elhallgatott titkokat, melyek tovább mérgezik a sziget mindennapjait....
6.45 €
Két rész egy kötetben Összetört jövő I. Lili kislányként átélte a legnagyobb tragédiát, elvesztette a szüleit. Később legjobb barátjával Robival, Budapestre költöznek, hogy megalapozzák a jövőjüket. Nem minden alakul az elképzeléseik szerint. A nagyváros nem...
11.83 €