A lurídiumtolvaj - Bobbie Peers

5.61 €

A lurídiumtolvaj váratlan fordulatokkal és megfejthetetlennek tűnő rejtvényekkel teli története, amelyet 2015 legjobb ifjúsági regényének választottak Norvégiában, közel 40 nyelven jelenik meg világszerte. A William Wenton-trilógia első kötetének megfilmesítési jogait a nagy sikerű Kódjátszma rendezője vásárolta meg. „Elolvasta a főcímet: A világ legbonyolultabb kódja Norvégiába érkezik, állt ott öles betűkkel. William már legalább százszor olvasta, de most újra végigfutotta. Szemügyre vette a fényképen szereplő titokzatos fémhengert, amelyen a legjobb kriptológusok egy maroknyi csoportja dolgozott több mint három éven át, most pedig a világ legnehezebb kódjaként tárták a világ elé. Az a hír járta, hogy szinte lehetetlen megfejteni. A leghíresebb kódfejtők közül már többen is megpróbálkoztak vele, de nem jártak sikerrel. És most végre Norvégiába érkezett. Hamarosan a saját szemével fogja látni. Alig várta már. A kiállítás holnap továbbköltözik Finnországba. Úgyhogy most vagy soha.” Bobbie Peers sikeres norvég filmrendező és forgatókönyvíró. Sniffer című rövidfilmje 2006-ban elnyerte az Arany Pálma-díjat a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon. 

Podobné produkty

William Wenton si uvědomuje, že není jako všichni ostatní. Nikdo mu nikdy neprozradil, proč jeho rodina používá krycí jméno. A proč je tak neuvěřitelně dobrý v luštění šifer. A proč jeho dědeček před osmi lety beze stopy zmizel v londýnském metru. Když teď...
11.99 €
William Wenton a világ legjobb kódfejtője. De van olyan feladvány, amely rajta is kifog. A fiú visszatér nagyapja titkos intézetébe, ahol azonban időközben minden megváltozott. William szobája most egy börtöncellára hasonlít, az épület biztonsági robotokkal...
5.61 €
William Wenton je kluk, který umí luštit šifry jako nikdo jiný na světě. William se vrací do Institutu posthumánního výzkumu, zjišťuje však, že je tam všechno úplně naruby. Na každém kroku stráže, platí zákaz vycházení a další nová přísná pravidla. Důvod toho...
11.99 €
A VILÁG LEGNAGYOBB KÓDFEJTŐJE. MINDENKI RÁ VADÁSZIK. Amikor a Big Ben órája hirtelen megáll, a kódfejtő zseninek, William Wentonnak azonnal vissza kell térnie a Kutatóintézetbe. Egy titokzatos ügynök azzal a feladattal bízza meg, hogy vigyázzon egy hatalmas...
5.61 €
Když se hodiny na londýnském Big Benu náhle zastaví, William tuší, že se děje něco mimořádného. A opravdu, objeví se záhadná postava, která si říká agent orbulátoru, a strhne Williama a jeho nejlepší kamarádku Iscii do víru nových dobrodružství. Co agent orbulátoru...
11.99 €
KLUB OBJAVITEĽOV NEZASTAVÍ ANI ZIMA! V napínavom štvrtom pokračovaní série o Klube objaviteľov sa Ella a Felix vydajú na pomoc snežným lopatom. Týchto mierumilovných tvorov, ktorí potrebujú k životu len sneh a chlad, vyhnali z ich hory nepriateľskí snehofrézi....
13.35 €
The fifth volume of an all-new series of Five Nights at Freddy's short story collections! A collection of new Five Nights at Freddy's short stories, set in the world of the newest games. Fans won't want to miss this pulsepounding collection of three novella-length...
11.95 €
'Feeling stuck? You need to read this book. Let Bobbi's powerful story be your reminder that you don't need permission and you don't have to feel ready. You just have to start ' MEL ROBBINS, no. 1 bestselling author of The Let Them Theory 'If people want a...
22 €
This is the book that makeup fans have been waiting for - Bobbi Brown's twenty-five-plus years of makeup styling experience distilled into one complete, gorgeous book. Bobbi looks at everything from skincare basics to every aspect of facial makeup - from how...
32.95 €