A lovakat is lelövik, nem? - Trubadúr Zsebkönyvek 88. - Horace McCoy

7.04 €

Hollywood, 1935. Maratoni táncverseny, egyfajta túlélőshow a nagy gazdasági válság idején. A fődíj ezer dollár, de a résztvevők többsége a verseny idejére ingyen biztosított koszt és kvártély miatt van itt. Már 855 órája táncolnak torzsalkodások, verekedések, botrányok közepette, de a show-nak mindhalálig folytatódnia kell. Erről a hollywoodi haláltáncról Sydney Pollack készített Oscar-díjas filmet 1969-ben. "Az Anyák a Jó Erkölcsökért Egyesület elítéli a maguk versenyét – jelentette ki Mrs. Higby. – Véleményünk szerint, alantas és lealacsonyító, káros hatással van a társadalomra." "Egyébként nem is tudom, hogy a férfi vagy a női sztároktól kaphatnék-e több segítséget. Azok alapján, amiket mostanában láttam, azt hiszem, inkább a nőknek kellene hagynom, hogy…" "A terem közepére helyeztük a priccseket, az ápolók és edzők itt állnak készenlétben narancsszeletekkel, nedves törölközőkkel, repülősóval, és az orvos irányításával gondoskodnak róla, hogy a gyerekek közül csak az folytassa a versenyt, aki megfelelő fizikai állapotban van." "Két másik edző jött be, egy újabb eszméletlen versenyzőt hoztak, Pedro Ortegát. Odavitték a tartályhoz és beledobták. - Velem is ez történt? – kérdeztem. - Pontosan – felelte az edző. – Elájultál, amikor kiléptél a parkettről…" "Általában ez történik az ilyen erkölcscsőszök lányaival – folytatta Gloria. – Előbb vagy utóbb mind lefekszik valakivel, és a legtöbbjük annyira tudatlan, hogy simán felcsinálják őket."

Podobné produkty

A korábbi krónikák és évkönyvek adatainak felhasználásával a XIV. század második felében összeállított Képes Krónika a korai magyar történelem egyik legfontosabb forrása és egyben a kor talán legszebb, legbecsesebb művészettörténeti emléke. "A herceg főemberei...
8.45 €
A Nobel-díjat 2007-ben, 87 éves korában elnyerő brit írónő már ezzel az 1950-ben megjelent első regényével nagy feltűnést keltett. Doris Lessing több évtizedig élt Afrikában, és azért kellett eljönnie onnan, mert szót emelt a faji elkülönülés és elnyomás, illetve...
9.83 €
Szerelem és szerelemféltés, házasság és házasságtörés: a kötet novellái a férfit és nőt egymáshoz vonzó vágy hol mulatságos, hol tragikus következményeit mutatják be. Csáth Géza írásainak hőseit gyakran őrült tettekre készteti a szerelmi szenvedély. A kötetben...
7.04 €
Azt hittem, hogy a postánál nagyobb csapás már nem érhet, erre most itt vagy te.
8.45 €
A rémtörténetek amerikai mestérnek novellái: A kút és az inga, Dr. Kátrány és Toll professzor módszere, A Maelström poklában, Történet a Rongyos Hegyekbol, Metzengerstein
5.63 €
Okos, aki érti az embereket; aki önmagát érti: ihletett. Hatalmas, aki másokat legyőz; aki önmagát legyőzi: erős.
7.04 €
"Meg kellett kísérelnem kétségbeesett helyzetemben, hogy egy fehér és egy fekete énre hasítsam öntudatomat, ha nem akartam összeroppanni a szörnyű csönd súlya alatt."
7.04 €
"És most farkasszemet nézett egymással a két vezér. Életükben először álltak egymással szemtől szemben, négyszemközt. Itt találkoztak, ez előtt a szomorú ház előtt. Az egyiket a szíve hozta ide, a másikat a lelkiismerete."
7.04 €
"Az a "nép", mely a hatalmat gyakorolja, nem mindig azonos azzal, melyen a hatalom gyakoroltatik."
7.04 €