A lengyel - John Maxwell Coetzee

9.83 €

"Érzések kimeríthetetlen skálája - a vak szerelemtől az együttérzésig." (El País) A haja már fehér, de a szelleme élénk, vibráló: Witold Walczykiewicz zongoraművész. Halálosan beleszeret Beatrizbe, ebbe a vonzó, művészetkedvelő asszonyba, aki Witold barcelonai koncertjének szervezésében segédkezik. Beatriz férjnél van, és eleinte nem tesz rá mélyebb hatást Witold, a művész közeledése nyomán azonban apránként bevonódik a férfi világába. Witold leveleket intéz Beatrizhez, utazásokra hívja, egyszer meg is látogatja Mallorcán, a nő férjének nyaralójában. Van realitása kettejük szerelmének? Ha igen, pontosan mik az erőviszonyok? Beatriz diktál, mert ő az, aki úrrá lesz saját érzésein? Vagy Witold, aki olyan intenzitással álmodja meg ezt a köteléket, hogy az megelevenedik? A Nobel-díjas író remeklése végigköveti a lengyel zongorista zuhanásszerű lendületét, amellyel az beleveti magát egy mindent átformáló szenvedélybe. J. M. Coetzee 1940-ben született Fokvárosban, jelenleg Ausztráliában él. 2003-ban kapott irodalmi Nobel-díjat. Az első író, aki kétszer is elnyerte a Booker-díjat: 1983-ban Michael K élete és kora, majd 1999-ben Szégyen című regényéért kapta meg az elismerést. Ismertebb művei még: A barbárokra várva és a Jézus-trilógia.

Podobné produkty

In the early eighteenth century, a woman finds herself set adrift from a mutinous ship and cast ashore on a remote desert island. There she finds shelter with its only other inhabitants: a man named Cruso and his tongueless slave Friday. In time, she buil
13.2 €
In Cape Town, South Africa, an elderly classics professor writes a letter to her distant daughter, recounting the strange and disturbing events of her dying days. She has been opposed to the lies and brutality of apartheid all her life, but now she finds herself...
12.95 €
After years teaching Romantic poetry in Cape Town, David Lurie has an impulsive affair with a student. The affair sours; he is denounced and summoned before a committee of inquiry. Willing to admit his guilt, but refusing to yield to pressure to repent publicly,...
13.95 €
J. M. Coetzee fikciós életrajza három kisregény - Gyermekkor, Ifjúkor, Nyáridő - egy kötetben. Az 1940-es években egy dél-afrikai kisvárosban élő fiú az otthoni fojtogató légkör és az iskolai atrocitások miatt egyre rosszabbul érzi magát. Fokvárosig menekül,...
11.26 €
A Fogaskerekek - Kritikai írások J.M. Coetzee 2000-2005 között keletkezett irodalmi esszéit gyűjti egybe. A kötet első felében tárgyalt írók művei többnyire a századvégi Osztrák-Magyar Monarchia szellemiségéhez köthetők. Így ebben a részben Italo Svevo, Joseph...
9.01 €
A Nobel-díjas J. M. Coetzee Jézus-trilógiájának (Jézus gyermekkora és Jézus iskolái) befejező része. David tízéves fiúvá cseperedett. Van érzéke a labdához, és imád focizni. Nevelőapja, Simón - oldalán Bolívar nevű kutyájukkal - a pálya széléről drukkol neki....
9.01 €
A young English biographer is working on a book about the late writer, John Coetzee. He plans to focus on a period in the seventies when, the biographer senses, Coetzee was 'finding his feet as a writer'. He embarks on a series of interviews with people who...
12.5 €
A masterful new novel completes an incomparable trilogy from J. M. Coetzee, Nobel laureate and two-times winner of the Booker Prize In The Childhood of Jesus, Simon found a boy, David, and they began life in a new land, together with a woman named Ines. In...
17.95 €
Stěžejní dílo nejznámějšího jihoafrického autora a dvojnásobného nositele Bookerovy ceny za literaturu rozvíjí v alegorickém příběhu vzpoury jednotlivce proti útisku a degradaci člověka téma morálního dilematu, před nímž stojí každý, kdo se stane svědkem svévole...
2.64 €