A lélekmadár - Károly Agócs

7.04 €

A különös ember az asztalra helyezte a lámpást, és mélyet lélegzett, sóhajtásszerűen.–?Ó, szinte részegítő ez a dohos levegő! – mondta aztán, ám megszokottan szenvtelen, közömbös hangján. – A múltnak lehelete ez – folytatta, kissé eltűnődve. – Emlékezzen csak a várakozással teli áhítatra, amely gyermekkorában elfogta, valahányszor elhagyott pincék, kamrák, padlások sejtelmes homályába merészkedett, és valósággal lázba hozta a megérzés, szinte bizonyosság, hogy valami kincsnek kell lennie ott. Most már, felnőtt fejjel alighanem tudja, hogy az a kincs valóban ott volt, mint ahogyan itt is itt van; létezik bizony, de megfoghatatlan, láthatatlan, és senki sem juthat a birtokába soha, merthogy e titokzatos, becses, sőt felbecsülhetetlen kincs maga a múlt, kedves barátom, eme örök tárgya az emberi kíváncsiságnak s képzeletnek, és kiapadhatatlan forrása az ihletnek. Ó igen, hányféle sors, mennyi szenvedés, gyötrelem, fájdalom és szenvedély, vágy, remény s ábránd lett semmivé, hullott a feledés végtelen sötétjébe e falak között is nyomtalanul, jeltelenül, mintegy hiá­ba­valóan tehát, de még néhány derűs, sőt, kockáztassuk meg, boldog pillanat is, és mind­ebből immár csak az enyészetnek e kesernyés, fojtó kipárolgása maradt – némi kegyes túlzással, érzelmes jóakarattal szólva persze, a meghatódottság hangján. Miért is kellene elhinnünk, hogy csak néhány hatalmas, vagy valami más módon kiváltságos ember élettörténete volt méltó arra, hogy fennmaradjon az utókor számára tanulságul, okulásul?

Podobné produkty

Sokan ?nem értjük még magunkat sem – vajon mi a bajunk, mikor elvileg elégedettek lehetnénk? Úgy látjuk, hogy másoknak sokkal súlyosabbak a gondjaik, miközben azt érezzük, hogy bennünk van a hiba, vagy abban, amit csinálunk, amiért nem tudunk fölszabadultabb...
7.86 €
Sokan nem értjük még magunkat sem – vajon mi a bajunk, mikor elvileg elégedettek lehetnénk? Úgy látjuk, hogy másoknak sokkal súlyosabbak a gondjaik, miközben azt érezzük, hogy bennünk van a hiba, vagy abban, amit csinálunk, amiért nem tudunk fölszabadultabb...
12.65 €
Egy négylábú barát társ lehet a magányban, szerelmeseket hozhat össze vagy vita tárgya lehet, hogy kinél maradjon szakítás után. Erdős Zsuzsanna Engem válassz! című ifjúsági regénye kapcsán, amely egy állatmenhelyen játszódik, novellapályázatot hirdettünk....
0.28 €
Van, amikor kiég az ember.Van, amikor csak valami hiányzik.Van, amikor az ember csak egy percnyi nyugalomra vágyik, hogy elmerengjen.A lélek teljességre törekszik, bátorításra, a kérdései megválaszolására.A belső iránytű megmutatja az ember saját válaszait,...
5.61 €
Minden világ beleremeg, amikor a varázslat szárnyra kap. Alice Wyndhamet gyermekkora óta képzeletbeli madarak keserítik... majd egy napon bekopogtat az ajtaján a rejtélyes Crowley, akitől megtudja, hogy különleges képességgel bír: a látomásaiban a lélekmadarakat,...
14.45 €
Az emberiség története és a vallástörténet egyhangúlag tanúskodnak azon tény mellett, hogy az emberiség életében a vallás a legegyetemesebb s az emberiséggel egykorú jelenség. A vallástudomány mindenütt, úgy a műveletlen, mint a művelt népeknél, ráakad a vallási...
8.17 €
Agatha Raisint nem hagyja nyugodni egy nemrég lezárult gyilkossági ügy korábbi gyanúsítottja, az igézően szép és ártatlan külsejű Gwen Simple. A jó megérzéseiről...
7.86 €
„Vallva, hogy a kiegyenlítődésre, egyensúlyra törekvő erők az anyagi világon túli valóságokban is érvényesülnek, éppoly törvényszerűséggel, felismertem, hogy én nem lehetnék boldog, ha ő nem lett volna boldogtalan; hogy talán egész életén keresztül az én boldogságom...
5.92 €
„Révész vitt át a túlsó partra. Meglepően hasonlított arra a férfiarcképre, ám kortalannak látszott. Egykedvűen evezett, a legkisebb erőfeszítés nélkül. A hátizsákomra pillantva megjegyezte, hogy az ember sohase lehet eléggé felkészülve. Azt hittem, arra céloz,...
5.92 €