A lázadás hangjai - John Scalzi

12.84 €

John Scalzi ismét visszatér a Vének háborúja-univerzumba, ahol ezúttal az emberi faj egységének fenntartása a cél. A Föld lakói már tudják, hogy a Gyarmati Szövetség szándékosan eltitkolta előlük az univerzum veszélyeit. Generációk óta védelmezik az anyabolygót különféle idegen fajokkal szemben, ám nem puszta hazafiasságból: mindennél jobban szükségük van a katonai utánpótlásra, amivel egyedül a Föld láthatja el őket. A "Perry-incidens" után azonban nincsenek többé titkok, ráadásul új fajok jelentek meg és alkottak egységet - kifejezetten a Gyarmati Szövetség ellen. Tagjaik közt szeretnék látni a Földet is, amelynek vezetői elárulva érzik magukat, és már nem tudják, hogy kiben bízhatnak. De választaniuk kell. Eközben a Gyarmati Szövetség működése is veszélybe kerül. Haderejük bevetése helyett ezúttal diplomáciai cselekkel és politikai fondorlatokkal akarják javukra fordítani ezt az ördögi játszmát, amelynek a tétje most már az egész emberiség jövője. Bevetik tehát a B csapatot Harry Wilson hadnaggyal az élen. Azt a csapatot, amelyik talán a harctéren nem a legjobb választás, de a váratlan és kiszámíthatatlan helyzetekre mindig váratlan és kiszámíthatatlan megoldásokat talál. Az ő küldetéseikről szól A lázadás hangjai. John Scalzi először digitálisan, epizódok formájában publikálta a kötetben szereplő történeteket 2013. januárja és áprilisa között, majd a kirobbanó sikernek köszönhetően nem kellett sokáig várni a könyv formájú megjelenésre sem. Elképesztő epizódjaival, felejthetetlen szereplőivel és emlékezetes párbeszédeivel A lázadás hangjai a Vének háborúja-sorozat legszínesebb, legváltozatosabb darabja.

Podobné produkty

Kr. u. 60 Boudica lázadása a római uralom ellen gyorsan terjed egész Britanniában, és a vérszomjas lázadók seregét hatalmasra duzzasztja az elégedetlen törzsekből érkező harcosok tömege. Cato praefectus Suetonius helytartó seregével együtt a távoli Mona szigetéről...
15.49 €
A gyönyörű, talpraesett, magyar származású Pannonica Rothschild bárónőnek látszólag megvolt mindene: gyerekek, sármos férj, vagyon. Mégis, amikor meghallja a legendás jazz-zenész, Thelonious Monk egyik dalát, a zene megigézi őt; elhagyja a férjét, és elindul,...
13.42 €
Sophie a "magyarok királynőjének", Sissinek a legfiatalabb és talán a legkedvesebb húga volt. A vadóc, életvidám teremtés, frissítően hatott egész környezetére. Kérője szép számmal akadt, fényes királyi udvarokból érkeztek. De Sophie szívét egy közrendű polgár,...
11.43 €
Wren Connolly különleges lány. Öt évvel ezelőtt újjászületett. Szó szerint. Százhetvennyolc perc telt el, míg visszatért az élők közé. Erősebb lett, gyorsabb, és képes volt meggyógyítani önmagát – de valami mégis megváltozott... Úgy tűnik, nem ő az egyetlen,...
8.45 €
Hamid Al-Hosani a kiváltságosok és gazdagok bohém életét éli születésétől fogva. Az Arab Emirátusok uralkodócsaládjába született fiúként hozzászokott a luxushoz, na meg ahhoz, hogy minden kívánsága teljesül. Márványpaloták, elit angliai egyetem, privát jetek,...
14.06 €
Átfogó útmutató a Lázadáshoz Új korszak vette kezdetét. A Köztársaság hamvaiból feltámadt a Lázadás, soraiban megannyi bátor harcossal, akik felveszik a küzdelmet a Birodalom zsarnoki szorításával. A győzelem ritka, a veszteségek lesújtóak, a veszély sosem...
19.72 €
Egy zenekarban sokféle hangszeren játszanak, és mindegyiknek más a hangja. Most megtudhatod, melyik a legmélyebb vonós hangszer, melyik zenei eszköznél kell a kezünket a tölcsérbe dugni, és hogyan kell tartani a fuvolát. Ráadásul a gombok megnyomásával bármikor...
19.44 €
Jelen kötet címadó darabját, a Széljegyet 2018 márciusában nagy sikerrel mutatta be a budapesti Katona József Színház Zsámbéki Gábor rendezésében. A szerző így nyilatkozott művének megszületéséről és fogadtatásáról: "Hallottam egy megtörtént esetet, ez indította...
11.26 €
Bianca egy lélektépő szerelemi viszony után nehéz szívvel tér vissza a magas hegyek és zöldellő szőlőligetek között megbúvó családi birtokra. Azt reméli, hogy a szemet gyönyörködtető látvány, a nyugodt környezet és a családja szeretete gyógyír lesz az összetört...
16.9 €